Egyedi befektetések2023-04-05T14:59:53+02:00

ipo2Egyedi befektetések

A vagyongyarapításnak igen sok módszere van. Emlékezhetünk anno a 90-es évek közepén a MOL és OTP részvények piacra kerülésére. Sorban állás, tülekedés, sokan bizony le is maradtak a lehetőségről. Akik viszont hozzájutottak, szép hozamokat értek el.

Nagy, sikeres cégek, igen szép jövőképpel. Ennek megfelelően az első időkben igen nagy árfolyam-emelkedéssel. Az a helyzet, hogy az említett két hazai nagyvállalatunknál jóval nagyobb tőzsdére lépő cégek tucatjai kezdik meg évente pályafutásukat a világ részvénypiacain.

Legyen szó „csupán” egy ígéretes vállalkozásról, vagy az elsődleges nyilvános részvény forgalomba hozatalról (idegen kifejezéssel Initial Public Offering – IPO), az ilyen vállalkozások életében való részvétel mindig nagy hozam-lehetőséget hordoz magában. Emellett a már tőzsdén lévő vállalkozások is rendszeresen hirdetnek zárt körű részvényjegyzési programot (Private Placement), amelynek keretében, jellemzően a tőzsdei árfolyam alatt tudunk tulajdonrészt szerezni a vállalkozásban.

Több oka lehet a várható hozamnak, mert ha

  • megfelelő jövőképpel rendelkezik, ebben bíznak is az emberek,
  • nagy a tőzsdére menetellel kapcsolatos várakozás,
  • első körben jóval kevesebb részvény kerül piacra, mint amekkora igény lenne rá.

Ha ezek a feltételek teljesülnek, borítékolható az, hogy emelkedni fog a birtokolt részvények ára talán már rövid távon is, de közép távon mindenképp.

Valójában az ilyen típusú befektetéssel „beszállhatunk” egy a saját piacán már bizonyított, de a piacon még nem feltétlenül domináns vállalkozásba, amely „nagyhallá” akar válni. Természetesen ennek minden hozamlehetőségével és minden kockázatával.

A szóba jöhető projekteket folyamatosan monitorozzuk, és a figyelemre érdemesnek találtakat megbízóinkkal is megosztjuk, segítünk a felmerülő kérdések tisztázásában, és szándék esetén az adott cég jobb megismerésében, és akár a konkrét jegyzésben is.

Amennyiben értesülni szeretnél az aktuálisan figyelemre méltó egyedi befektetési lehetőségekről, az alábbi űrlapon jelezheted érdeklődését, és tájékoztatni fogunk a később induló projektekről is.