Növekvő kamatszintek és infláció – óriási tér a nemesfémek előtt

Nem a zsömle ára mozgatja a piacokat, de a SPAR-ban az elmúlt fél évben 30%-kal emelkedett a szendvicsnek való ára, ami azért mutat valamit. Az inflációval foglalkozunk majd részletesen, most aktualitásánál fogva és összefüggésben az inflációval, a nemesfémekről beszéljünk!

Befektetői szempontból – és persze egyébként is – célszerű mindig a lehetőséget keresnünk akkor is, amikor általánosságban nem húzódik mosolyra az emberek szája. Most pedig épp ilyen időszak előtt közben járunk. Fontos tehát meglátnod és megragadnod a lehetőségeket.

A tőzsdék – főleg az amerikai – túlértékelt volt az elmúlt időben, és legalább egy kisebb megrázkódtatásra „szüksége volt”, ami közelebb húzta a 200 napos mozgóátlaghoz. Már hónapokkal ezelőtt láttszott a lassulás, nem véletlen, hogy az utóbbi időben kerültük az amerikai piacokat megbízóink portfólióiban. A trend a barátunk, de csak addig, amíg nem törik meg. Az elmúlt héten pedig ez történt Amerikában, a goldstocktrades.com elemzése nyomán.

Minden szem az Egyesült Államok kamatlábaira irányul, amelyek veszélyesen közelednek a 2008-as hitelválság előtt látott szintekhez. Az USA-ban ráadásul most a diákhitel válság van terítéken, amely akár még nagyobb lehet, mint az ingatlanpiaci problémák korábban.

Emellett a kínaiak elkezdték eladni amerikai kötvényeiket részben a Trump kirobbantotta kereskedelmi háború elleni küzdelmükkel kapcsolatban.

A növekvő kamatlábak negatív hatása már elérte és sújtja az autógyártókat is. Mindez hamarosan komoly kihatással lehet a lakhatásra és az ingatlan hitelezésre, később esetleg a bankokra is. Nem ez az ideális időszak – sem Amerikában, sem itthon – a hitelfelvételre.

Mindeközben…

Ezek az események és félelmek segítettek az eddig árfolyamában „porig alázott” junior nemesfém bányák számára. A Junior Gold Mines ETF (GDXJ) fordított fej és vállak alakzattal – 3 hónapos visszaesés után – elszakadt az 50 napos mozgóátlagától.

Az intelligens tőke megveszi az árcsökkenést. Ha figyelembe vesszük az inflációt is, a nemesfémek historikusan a legolcsóbb szinteken tartózkodnak ezekben az időkben. Ahogyan pedig korábbi beegyzésünkben részleteztük (itt >>>), a nemesfém bányavállalatok árfolyamában egyfajta „áttétel” van, így az árfolyamuk növekedése a nemesfémek árfolyamának emelkedését akár három-négyszeresen is meghaladhatja.

A közelmúltban tapasztalt nemesfém és nemesfém bányavállalati mélypont kombinálva a fentebb részletezett inflációs és kamatkörnyezettel, drámai mozgásokat okozhat ezen a piacon, mint amikor az árapály jelenséget figyeljük, és az apály után alig tudunk lépést tartani a vízszint emelkedéssel a tengerparton.

Szörfölnél ezen a hullámon? Erről írtunk részletesen itt >>>

Szeretnél részt venni az újabb – akár ezüst bánya – sikersztorikbanIratkozz fel egyedi részvényjegyzés értesítő hírlevelünkre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

Összegzés
Növekvő kamatszintek és infláció - óriási tér a nemesfémek előtt
Bejegyzés címe
Növekvő kamatszintek és infláció - óriási tér a nemesfémek előtt
Rövid leírás
Nem a zsömle ára mozgatja a piacokat, de a SPAR-ban az elmúlt fél évben 30%-kal emelkedett a szendvicsnek való ára, ami azért mutat valamit. Az inflációval foglalkozunk majd részletesen, most aktualitásánál fogva és összefüggésben az inflációval, a nemesfémekről beszéljünk!
Szerző
Közzétette
HozamInfo
2019-01-04T09:03:46+01:002018 október 16.|Tags: , , , |0 Comments

Leave A Comment