Lehet egy ötlet korszakalkotó, innovatív, látványos és sorolhatnánk a jelzőket. Mindezek azonban mit sem érnek, ha nincs megfelelő üzleti modell, és egy olyan csapat az ötlet mögött, amely valóban sikerre is tudja vinni az ötletet.
Nem véletlen, hogy az ötletekből gombamód kinövő startup-ok közül csak egy-egy jut el abba a fázisba, hogy az ötletből prototípus, a prototípusból pedig értékteremtő, aprópénzre – de leginkább hasas bankókra – váltható produktum, majd mindebből a befektetők oldalán is megjelenő profit legyen.
Ezért van az, hogy nem is olyan egyszerű a dolga annak, aki befektetőként szeretné rátalálni a „jövő Apple-jére vagy Facebook-jára”. Sokkal többre van szükség, mint magára a lelkesítő ötletre, valóban kell ismerni személy szerint azokat a szakembereket, vezetőket, akik az ötlet mögött vannak, és bizonyosnak lenni abban, hogy ők valóban alkalmasak az ötletből értéket teremteni. A személyek mellett legalább ilyen fontos, sőt talán a legfontosabb, hogy az ötlet mögött hogyan van felépítve az…
Üzleti modell
Ez határozza meg azt, hogy milyen módszerrel lesz monetizálva egy-egy ötlet, hogyan lesz profittermelő módon világszerte ismertté és keresetté téve a vállalkozás ötlete. Egy példán keresztül lehet ezt leginkább bemutatni.
Egy éve követjük figyelemmel az Ynvisible Interactive Inc. tevékenységét. Az Internet of Things (IoT) területen működő vállalkozásról többször írtunk már (például itt >>>, vagy itt >>>). Az okos címke gondolata elképesztő lehetőségeket vet fel. Például az üzletek polcain elhelyezett áruk „beszélhetnek” hozzánk és akár azt is ellenőrizni tudjuk, hogy eredeti vagy hamis termékkel állunk szemben, egyetlen gombnyomásra megváltoztathatjuk a tapétánkat a falon, netán a bejárati ajtónk színváltozása jelzi, hogy az esernyőt ne felejtsük otthon, mert eső várható.
A technológia páncélszekrényben őrzése, és a gyártás saját kézben tartása helyett az Ynvisible azt az üzleti modellt választotta, hogy minden érdeklődőt megtanít a technológiára, azaz bármely nagyobb nyomda alkalmas lehet arra, hogy ezeket az okos címkéket, kijelzőket nyomtassa. Kifejzetten trenírozza is ezzel kapcsolatban a nyomdákat, és kizárólag annak a sok szabadalom által védett okos tintának a gyártását fogja saját kézben tartani, amellyel ezek az okos címkék nyomtathatóak.
Ilyen módon viszonyag alacsony beruházás mellett villámsebességgel szervezhető meg a technológia elterjesztése, hiszen például helyben, a nyomdák is be tudják mutatni a leendő ügyfeleknek a technológiában rejlő kreatív lehetőségeket. Ezzel gyakorlatilag egy csapásra tudja az Ynvisible kiépíteni a gyártási és az értékesítési hálózatot.
Október 1-i konferenciánkon interjút készítettünk Jani-Mikael Kuusisto-val, a kanadai-német-portfugál Ynvisible Interactive Inc. finn vezérigazgatójával, akitől a cég aktuális híreit tudakoltuk:
Október 17-én, a zárt körű részvényjegyzésre készülő Ynvisible-t a cég egyik alapítója, jelenleg operatív igazgatója (COO) Inês Henriques mutatta be Budapesten, a Nemzetközi Befektetői Boutique rendezvényünkön. A látványos, különböző okos címkék bemutatóját is tartalmazó előadás betekintést adott az Internet of Things jövőjébe, amikor a tárgyak interaktívak lesznek, és „beszélnek hozzánk”.
Érdekel az Ynvisible sztori? Gyere el november 7-én aktuális klubestünkre:
Egyedi részvényjegyzések – klubest
2018. 11. 07. – 18:00-20:00
Amit az ingyenes rendezvénytől várhatsz:
Megmutatjuk…
- milyen részvényjegyzési projektekben vettek részt megbízóink az elmúlt években rajtunk keresztül, mire számíthatsz a jövőben.
- azt a módszert, ahogyan keressük és megtaláljuk azokat a projekteket, amelyekben végül részt vesznek megbízóink.
- azt a stratégiát, amellyel kifejezetten ilyen részvényjegyzési projektekből építhető hatékony és a kockázatokat kezelő portfólió.
- hogyan lehet akár adómentes jövedelmed a sikeres vállalatok hozama után.
- azokat a konkrét részvényjegyzési projektet, amely jelenleg elérhetőek.
Helyszín: Irodánk alatti előadóterem – 1036 Budapest, Bécsi út 37. (bejárat a Szépvölgyi útról, a dohánybolt felől).
A rendezvény díjmentes, de a terem korlátozott befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött. Foglald le a helyed mielőbb, az alábbi űrlapot kitöltve:
[include file=script/gfshi-klubestreg.txt] |

[…] Az üzleti modell mindent visz >>> […]
[…] Önmagában persze az üzleti modell sem old meg mindent, de ha az rendben van, netán kiemelkedő profitabilitást ad, akkor a többi tényező “átlagossága” mellett is sikeres lehet a vállalat. Részben írtunk már az üzleti modellről, egy befektetési célpontunk kapcsán. A 2018-ban történt IPO alkalmával és azt követően is fektettek megbízóink az Ynvisible Interactive Inc. kanadai-német-portugál vállalatba. Az akkori írásunk ide kattintva olvasható >>> […]