Hajlamos az ember mindent az utolsó pillanatra hagyni. Nincs ez másként a TBSZ számlákkal sem, így jellemzően az év utolsó hónapjaiban nyílik ebből is a legtöbb. Pedig számos előnye van annak, ha előre gondolkodsz.
Alapvetően a tudatosságról szól a vagyonépítés. Befektetések terén egyébként is legalább 3-5 éves időtávban célszerű kalkulálnod, így ez egybevág a TBSZ filozófiájával. Érdemes tehát kialakítanod egy saját stratégiát azzal kapcsolatban, hogy miként lesz – akár a megtakarításod nagyobb része, netán teljes egésze – révén termelődött árfolyamnyereség, kamat, osztalék ADÓMENTES. Ráadásként nem csak hogy adómentes, de az évek alatt még csak a bevallásodban sem kell szerepeltetned a TBSZ számlán keletkezett nyereséget.
Írtunk már erről a stratégiáról részletesen (ide kattintva elérhető >>>), amely lehetőséget teremt számodra, hogy ha a sokszorosan megadóztatott jövedelmedet befekteted, az abból származó profit már ne legyen adóköteles. Ha egy hosszú távon elért reális – éves 5-8%-os – hozamot feltételezel, az azt jelenti, hogy 10 év alatt nagyjából duplázódik az a vagyon ami rendelkezésedre fog állni. Ez nagy örömmel tölthet el, hiszen passzív jövedelmed keletkezett, jelentősen nőtt a vagyonod. A befektetésekből származó jövedelem azonban – minden máshoz hasonlóan – adóköteles, így az évek alatt (ha nem alkalmazod a TBSZ stratégiát) kifizetett adók igen tetemes összeget tehetnek ki. Ha a példa szerinti mind a 10 évben leadózod a nyereséget, gyakorlatilag 15%-kal (ennyi jelenleg az adókulcs) kevesebb lesz a nettó hozamod. Tízmilliós induló tőkeméretnél összességében így akár másfélmilliós adóelőnyt is jelenthet számodra a TBSZ.
Van persze ésszerűségi határa annak a minimális befektetési, megtakarítási összegnek, amelyet már érdemes TBSZ stratégiába állítani, erről is írtunk részletesen (ide kattintva elérhető >>>). A szabályzó által meghatározott 25 000Ft-os minimum összeg persze a vicc kategóriájába esik, nincs értelme ekkora nagyságrendben a befektetésnek, azonban egyes esetekben akár már havi néhány száz euró vagy évi 2-3ezer euró megtakarításnál is szóba jöhet az alkalmazása. Értelemszerűen célszerű alapos átgondolást és tervezést követően kialakítani a személyre szabott TBSZ stratégiát.
Miért célszerű akár már év elején?
A TBSZ számlanyitás első éve a gyűjtőév, azaz ekkor lehet pénzeszközöket elhelyezni a számlán. Több előnye is van annak, ha a megtakarításaidat folyamatosan – az év folyamán – ide irányítod, és nem várod meg az év végét…
- A befektetéssel nem kell megvárnod az év végét, már a gyűjtőévben is el lehet kezdeni, amelynek hozamai szintén adómentesek lesznek.
- Amennyiben év közben – a mostani sok esetben eső piacoknál jó eséllyel lesz rá példa – remek beszállási pontok adódnak, akkor már az adómentes TBSZ számlán lehet élni ezekkel a lehetőségekkel.
- A forint folyamatos gyengülésben van az euróval szemben. Még ha nem is történik a gyűjtőévben semmi a TBSZ számládon, de ott már euróban gyűjtöd a megtakarítást, akár befektetés nélkül is „kereshetsz” azon, ha a gazdasági vagy politikai események következtében újabb forintgyengülési hullám érkezik.
Jövő év elején pedig akár nyithatod a következő számlát, hogy az aktuális év megtakarításai is adómentesen gyarapodhassanak.
És ha időközben szükségem van a pénzre?
A jó hír az, hogy a TBSZ-ben nincs extra szankció, ha „feltöröd”. Magyarul semmilyen károd nem származik abból, ha mondjuk 2 év múltán úgy alakulnak a dolgaid, hogy hozzá kell nyúlnod a megtakarításhoz. Károd nem származik, csupán a számla elveszti adómentes státuszát, és az azon termelődött nyereséget be kell vallanod, és az ez után kiszámított adót be kell fizetned. Pont úgy, mintha hagyományos, nem TBSZ letéti számlád lenne. Ebből következően gyakorlatilag érdemes alapvetően TBSZ számlát nyitnod akkor is, ha nem vagy biztos a dolgodban, hiszen a legrosszabb esetben adóznod kell majd a nyereséged után, ha hamarabb van szükséged a megtakarításra, mint az 5 éves lekötési idő.
Biztonságos a TBSZ?
A TBSZ pont olyan biztonságos, mint amennyire az a befektetési stratégia, amely a TBSZ számlán megvalósul. Magyarul maga a számla csak egy eszköz, amelyen megvalósul a befektetés. Ilyen módon – főleg ha nem hiszed magadról azt, hogy „majd te megvered a piacokat” – célszerű szakértői csapatot megbíznod azzal, hogy a befektetéseidet kezelje a TBSZ számládon, hiszen akkor a saját kockázati habitusodnak megfelelően optimalizálhatóak a befektetések. Hogy számodra milyen portfólió kialakítása lehet a leginkább megfelelő, azt egy saját, személyre szóló befektetési politika tudja megmondani. Emellett az is fontos szempont, hogy ha lehet, ne csak a szokásos 100ezer euró, hanem akár jóval nagyobb legyen a betét- letétbiztosítás összeghatára a TBSZ számládon.
A Family Office szerepe
Nekünk, mint Family Office-nak az a szerepünk ebben, hogy…
- Segítünk kialakítani a saját TBSZ stratégiádat, amely leginkább szolgálja a pénzügyi céljaid elérését. Azaz a Te élethelyzetedben, a céljaiddal összhangban mire számíthatsz, milyen kockázatokkal kell szembenézned, milyen lépéseket célszerű megtenned.
- Megmutatjuk azokat a letétvezető alternatívákat, amelyeket a TBSZ számlanyitásnál célszerű figyelembe venned biztonság és költségek szempontjából.
- Elkésztjük személyes befektetési politikádat, amely iránymutatást tud adni azzal kapcsolatban, hogy a TBSZ számládon milyen módon célszerű kezelni a befektetéseidet.
- Portfóliókezeléssel együtt lehet TBSZ számlád, magyarul nem Neked kell figyelned a piacokat, és döntened arról, hogy melyek azok a kötvények, részvények, egyéb értékpapírok, amelyeket veszel, tartasz vagy épp eladod.
- Teljes asszisztenciát kapsz a számlanyitástól kezdve a modern, költséghatékony pénzátutalási alternatívákon keresztül akár az idő előtti TBSZ „feltörés” adózási vonzatainak áttekintéséig.
Amennyiben szeretnél az első 20 olyan leendő megbízónk egyike lenni, aki 2019-ban djmentesen kapja a teljes Family Office szolgáltatásunkat – akár TBSZ stratégia tervezés, kivitelezés kapcsán -, szeretettel látunk egy mindenfajta kötelezettségektől mentes konzultációra hozzánk, az alábbi űrlapon:
[include file=script/avk.txt] |

Leave A Comment