Mondhatjuk, hogy megosztó téma az elektromobilitás. Egyesek fanyalognak – hiányolva a motorbúgást vagy megkérdőjelezve a környezetre gyakorolt pozitív hatásait -, mások kitörő örömmel konstatálják az elektromos autózás terjedését.
A terület legfontosabb kérdése természetesen az akkumulátor, hiszen mind az autó egésze, mint eszköz, mind a villanymotor, mint főalkatrész már magas szinten rendelkezésre áll. Az energiatárolás – és ezzel a hatótáv kérdése – jelentheti még a leginkább szűk keresztmetszetet? A múltban mindenképp és még ma is talán. Az mindenesetre tény, hogy a technológia gőzerővel halad. A gyártó cégek az ár/teljesítmény és a környezetvédelmi szempontok (erről itt olvashatod korábbi írásunkat >>>) szerint is jelentőset léptek előre az elmúlt években.
Az akkumulátor, mint az elektromos autózás gyenge láncszeme?
Mi sem bizonyítja jobban a technológia – és ma már az akkumulátorok is kezdenek ide tartozni – érettségét, mint a megjelenő késztermékek. Karnyújtásnyira – egy-két év – vagyunk azoktól a teljesen elektromos hajtású modelektől, amelyek – az ezernyi más előny mellett – hatótáv és ár tekintetében is versenyképesek (példa erre a KIA-tól >>>).
A versenyképes árú akkumulátorok iránti fokozódó igény is mutatja a trend erősödését. A megbízóink pórtfólióiban szereplő Lion E-Mobility akkupakkjainak legutóbbi nagy megrendelése Kanadából érkezett, 4 éves szerződést kötöttek az elmúlt év végén, amelynek keretében elektromos buszokhoz és haszonjárművekhez szállítanak évente 8,5-10 millió EUR értékben a saját fejlesztésű Light Battery-ből. A koronavírus járvány ellenére ezt a rendelésállományt most emelték évi 10 milliós összeg fölé (sajtóközlemény erről >>>)
Nem maradhat ki az akkumulátorok említésekor a Tesla, amely élen jár a fejlesztésben, és időről időre meglepi a piacot újdonságokkal. Jelenleg a leginkább élhető hatótávú autói a Tesla-nak vannak, és az ár tekintetében is egyre jobban közelítenek ahhoz a ponthoz, amikor sikerrel versenyezhetnek a hagyományos hajtású autókkal.
Nem feltétlenül kell tehát már ma sem gyenge láncszemnek neveznünk az akkumulátort, de 5-10 éven belül ezen a területen is megújul. Igazán ígéretes energiatároló megoldások kerültek képbe, amelyek mellett a jelenlegi lítium-ion kémián alapuló technológia kőkorszakinak tűnhet majd (kitekintés a jövőbe >>>).
Ami döntő lehet: a politikai akarat
Fontos szerepet játszik az elektromobilitás elterjedésében a politika is. Olyan adminisztratív eszközök vannak ugyanis terítéken, amelyek gyakorlatilag rászorítják a piaci szereplőket arra, hogy az elektromos meghajtás felé forduljanak. Az idén életbe lépett emissziós kvóták miatt az autógyártók minimum a hibrid-plugin hibrid hajtásláncok irányába kénytelenek elmozdulni, mert csak így tudnak megfelelni gyártói szinten a szigorú károsanyag-kibocsátási értékeknek. A kifutó hagyományos modellek kibocsátását azonban leginkább új elektromos hajtású autókkal tudják kompenzálni. Emellett a jövőre is kell készülniük a gyártóknak. 2025-től egyre több országban már csak hibrid illetve elektromos autót lehet majd újonnan forgalomba hozni.
A gyártók irányába szankciókkal, a fogyasztók felé inkább támogatással ösztönöz a politika. Legutóbbi jelentős hír, a hazánkban bevezetett támogatási rendszer, amely a 11 millió forint alatti vételárú, tisztán elektromos hajtású modellek vásárlásához 2,5 milliónyi támogatást nyújt. Ilyen módon akár már 8 millió alatt is elérhetőek – érdemi hatótávot és komfortot biztosító – elektromos autók. Ez már nincs annyira távol attól a ponttól, amikor valódi alternatívája lehet a benzin vagy dízel hajtású társainak.
Nem véletlen tehát, hogy 2019-2020-ban rengeteg elektromos modell mutatkozott/mutatkozik be. Jelenleg ezek közül néhány csak „alibi” típus, azaz a kibocsátási kvóták miatt, kéányszerből született. A legtöbb gyártó azonban – élükön a napokban 1000 dollár feletti részvény árfolyammal legnagyobb autógyártóvá vált Tesla – komolyan gondolja az átállást. Sőt, ma már egyetlen gyártó sem legyint a Tesla-ra, inkább kapkodástól sem mentes fokozott sebességgel próbálja lekötni az akkumulátor gyárak kapacitásait.
Sokan ostorozzák az uniós politikát, hogy hozzájárul az autógyártók egyébként is nehéz helyzetéhez. Egyesek már a nagy német autógyárak haláláról vizionálnak. Tény, hogy elaludt a német autóipar, de biztosak lehetünk benne, hogy a már sokszor bizonyított szervezettségnek és precizitásnak meglesz az eredménye. Mindez karöltve az igen komoly tőkével átvezetheti Európát is a jövőbe.
Érdeklődsz az elektromobilitásban vagy általában a technológiában rejlő üzleti lehetőségek iránt? Tudunk mutatni olyan eszközöket, amelyek megalapozhatják a későbbi vagyonodat. Várunk szeretettel egy – akár online, akár irodánkban zajló – személyes konzultációra, ahol meg tudjuk mutatna, hogy mi hogyan látjuk a jövőt, és miként tudod a technológiai szektorban lévő potenciált saját vagyonod építéséhez használni.
Nem kell attól tartanod, hogy mindenáron el akarunk adni neked valamit, nem foglalkozunk tömegtermék értékesítéssel. A konzultáció célja az, hogy elindítson egy úton, ami a pénzügyi függetlenséghez vezet. Jelentkezz egy ilyen kötetlen beszélgetésre az itt található űrlapon!

Leave A Comment