Vagyont gyűjtesz vagy adósságot?

Sok tekintetben lehet folyékony halmazállapotúnak tekinteni a pénzt, hiszen „folyik ki a kezünkből”, no meg áramlik egyik helyről a másikra, de ez ugye a gáz esetén is igaz lehet. Annyi biztos, hogy nem egy szilárd dologról van szó.

Mint fizikai tanulmányainkból tudhatjuk, a gáz próbálja egyenletesen kitölteni a teret. Van egy hasonló tulajdonsága a pénznek is, bár igazából ennek eredete nem is a pénz tulajdonságában, hanem bennünk, emberekben keresendő.

Az emberiség jelenlegi gazdasági berendezkedése és ezzel társadalmi viszonyai is alapvetően a növekedésre épülnek. Elég csak abba belegondolnod, hogy mi történik akkor, amikor a GDP (egy-egy ország vagy összességében a világ összes produktuma) növekedése elmarad. Már akkor is vészharangok konganak, amikor 2-3%-nál kisebb mértékben növekszik a gazdaság egy adott évben.

Hasonlóan fontos – a GDP-vel összefüggő – mutató a gazdaságban a fogyasztás mértéke. Magyarul közösségi szinten is az az üdvös, ha egyéni szinten folyamatosan tud nőni a fogyasztásod, vagyis egyre többet tudsz költeni. Ennek megfelelően ezt az egyre nagyobb fogyasztást az állam, karöltve az egész társadalommal, kifejezetten ösztönzi. Akkor vagy jó állampolgár, ha sokat keresel, és a megkeresett pénzt el is költöd, mert ebből a költésből lesz növekedés, ami hozzá tud járulni a jövedelmed növekedéséhez is. Úgy tűnik, ez egy felfelé tartó spirál.

Mi történik a legtöbb emberrel – legyen akár alkalmazott, akár vállalkozó – amikor elkezd növekedni a jövedelme? Érvényesül a pénz gáznemű halmazállapota, és a nagyobb térben fog egyenletesen eloszlani, növekedni fog az életszínvonal. Magyarul jobb autóval kezdesz járni, gyakrabban is cseréled, már nem csak a Balatont vagy egy-egy görög buszos kirándulást engedhetsz meg magadnak, hanem ellátogatsz Dubai-ba repülővel. Sőt, bár lehet, hogy még nincs is ezekre elég pénzed, de már most ki akarod élvezni a nagyobb jövedelmet, így hitelre veszed ezeket. Akár egy nagyobb lakást is, amit majd 10-15 év múlva, amikor kirepülnek a gyerekek már fűteni sem nagyon akarsz.

Sorolhatnánk azokat a sokak számára fontos dolgokat, élményeket, amelyeket a nagyobb jövedelemből (és/vagy az ennek révén felvett hitelből) gyakorlatilag azonnal meg tudsz szerezni. Alapvetően persze azt kell tisztázni, hogy mennyivel leszel boldogabb ettől, de ezt csak magaddal tudod „megbeszélni”. Másrészt azonban célszerű megvizsgálni a fenntarthatóságát ennek a magasabb életszínvonalnak, mert nem kizárt, hogy a stabilitás helyett az adósságot hozza el magával a nagyobb jövedelem.

Magyarország jobban teljesít?

Tételezzük fel, hogy igaz a kormányzati szózat. Valóban többet keresel, jobban élsz, mint évekkel ezelőtt. Még ha ezt tényként kezeljük is…

  • Szembe tud menni az ország a gazdasági ciklusokkal, és elérkezett a kánaán?
  • Biztos lehetsz abban, hogy ez évtizedekig változatlan marad?
  • A felvett hiteled kamata nem fog a duplájára, triplájára emelkedni?

A kormányok és a jegybankok elméletileg anticiklikus eszközök alkalmazására törekszenek, hogy elkerüljük a válságokat. A helyzet az, hogy a legtöbb esetben mindez próbálkozás marad. Egyedül azzal tudod te magad kiküszöbölni az időről időre elérkező nehéz gazdasági helyzetek hatását, hogy felkészülsz rá.

Vagyonképzés – csatornázd be a jövedelmedet!

A jó hír az, hogy bár a pénz gáz halmazállapotú, be tudsz iktatni szelepeket, amelyekkel irányíthatod az áramlását. Nem feltétlenül kell részt venned a társadalmi „növekedősdiben”. Magyarul nem kell mindenáron fogyasztanod, ha megnövekedett a jövedelmed. Ilyenkor érkezik el a vagyonképzés időszaka, hiszen ilyenkor van meg rá a fedezeted.

A vagyonképzés nem pénzhalmozást jelent. A pénznek ugyanis önmagában csak folyamatosan csökkenő értéke van. Ennek megfelelően olyan eszközöket, vagyoni elemeket célszerű vásárolnod, amelyek pénzt tudnak termelni. A vagyonképzés és az ingatlan kérdésköréről fogunk még írni, most csak annyi álljon itt, hogy az az ingatlan, amelyben laksz, csak részben felel meg a vagyoni elem fogalmának, mert ugye azzal nem termelsz pénz (sőt sok esetben inkább viszi a pénzt), legfeljebb csökkennek a lakhatási költségeid. Másrészt ha abban laksz, igazán nem is lehet pénzzé tenni.

Pénzt termelő vagyoni elemekkel hátradőlve nézhetsz szembe a nem várt, de mégis menetrendszerűen érkező válsággal. Emellett a vagyonképzéssel egycsapásra a nyugdíjad kérdését is megoldod. A nyugdíjkérdésről ugyan egyre több szó esik, de súlyához mérten még mindig elhanyagoljuk. A devizahitelezés körül kialakult helyzet vasárnapi matiné ahhoz a horrorhoz képest, amit a 20-30 év múlva nyugdíjassá váló korosztálynak fognak vetíteni.

A vagyonosság ténye – amikor a hátad mögött tudhatsz egy akár több százezer EUR nagyságú vagyont – olyan rendkívüli magabiztosságot tud adni számodra és akár az egész családodnak, amely nem hasonlítható össze azzal az illékony élménnyel, hogy voltál néhány luxus utazáson, és volt néhány jó éved. A vagyonnal a valódi szabadságot tudod megteremteni magadnak.

Segítünk kialakítani a saját vagyonképzési stratégiádat, amely leginkább szolgálja a pénzügyi céljaid elérését. Azaz a Te élethelyzetedben, a céljaiddal összhangban mire számíthatsz, milyen kockázatokkal kell szembenézned, milyen lépéseket célszerű megtenned.

Kezdd el tanulni!

2019-ben teljesen megújítjuk a korábban nagy sikert aratott Nagy Befektetés Választót, amely nem azt mondja meg, hogy mit “kell” venned, mert a világban elérhető sok tízezernyi befektetés / megtakarítási termék mindegyike jó lehet valamire, de egyik sem feltétlenül “kell”. Valójában nem is arra van szükséged, hogy egyes termékekről hallgass marketing előadásokat, mert a céljaidat kiszolgálni képes újabb és újabb befektetések / megtakarítások folyamatosan jelennek meg a piacon.

A Nagy Befektetés Választó egy olyan átfogó képet, és alapvető befektetői tudást ad át, amely nélkülözhetetlen, ha vagyont akarsz építeni.

Nézd meg a Nagy Befektetés Választó részleteit ide kattintva >>>

Összegzés
Vagyont gyűjtesz vagy adósságot?
Bejegyzés címe
Vagyont gyűjtesz vagy adósságot?
Rövid leírás
Az emberiség jelenlegi gazdasági berendezkedése és ezzel társadalmi viszonyai is alapvetően a növekedésre épülnek. Akkor vagy jó állampolgár, ha sokat keresel, és a megkeresett pénzt el is költöd, mert ebből a költésből lesz növekedés, ami hozzá tud járulni a jövedelmed növekedéséhez. Úgy tűnik, ez egy felfelé tartó spirál, de meddig?
Szerző
Közzétette
HozamInfo
2019-02-08T11:50:47+01:002019 január 22.|Tags: , , |1 Comment

One Comment

  1. Vida Tamás 2019-01-22 at 23:43 - Reply

    Vidéki városban nincs lehetőség rá? Pl: Veszprém

Leave A Comment