Új akkumulátor gyár a szomszédban

Kedden Arnold Schwarzenegger mutatta be a világ első elektromos Hummer terepjáróját, a Kresiel Electric új kutatási és fejlesztési központjának megnyitóján, a felső-ausztriai Rainbach im Mühlkreis-ben.

„Az elmúlt télen a Kreisel Electric a G-osztályú Mercedesemet alakította elektromossá. Most a Hummer-emet. Ha ez így folytatódik, hamarosan elektromos hajtású repülővel fogok Los Angelesbe érkezni”, mondta Arnold Schwarzenegger, a high-tech úttörők barátja és támogatója, aki felettébb elégedett elektromos terepjáróival.

Mindössze két hónap kellett a Kreisel Electric-nek hogy kifejlesszen egy prototípust a H1 modell alapjaira építkezve. A nagy teljesítményű telepek a Kreisel Electric 100 kWh kapacitású akkumulátorai, amelyek két – 360 kW (490 LE) teljesítményű – elektromotort táplálnak az első és a hátsó tengelyen. A 3300 kg-os össztömegű járművet ez a rendszer 120km/h sebességgel képes mozgatni, 300km hatótáv mellett.

Az eredeti amerikai terepjáró egyébként akár 24 liter üzemanyagot is képes volt felemészteni 100 kilométerenként, és akár 470 g CO2-t termelt minden kilométeren. „Az elektromossá alakított prototípusainkkal meg szeretnénk mutatni, hogy mire képes a Kreisel-technológia. Nem készítünk sorozatgyártásban modelleket. De a Hummer egy báránybőrbe bújt farkas, azaz olyan halkan közlekedik, hogy mellette a juhok zavartalanul legelésznek.” mondta Markus Kreisel, a Kreisel Electric egyik alapítója.

Christian Kern osztrák kancellár , Arnold Schwarzenegger és Markus Kreisel kedden tehát megnyitotta az új high-tech kutatási és fejlesztési központot Rainbach im Mühlkreis-ben. A közel 7000m2 központban található egy prototípus műhely és egy teljesen automatizált gyártósor, amelyen az autó-, kamion-, busz-, hajó- vagy kis sorozatú repülőgép-akkumulátorokat valamint az otthoni Mavero akkumulátorokat fogják gyártani.

Az új helyszínen, amely 2018-ban már több mint 200 alkalmazottat foglalkoztat majd, a Kreisel Electric azt tervezi, hogy felgyorsítja növekedési pályáját, és nemzetközi szinten is bővíti e-mobilitási tevékenységét. „A megnyitóra több mint 1000 látogató – gazdasági és politikai szereplő – érkezett a világ minden részéről. Ez a Kreisel Electric és az elektromobilitás iránti fokozott érdeklődésére utal „- mondta Christian Schlögl, a Kreisel Electric vezérigazgatója, aki stratégiai fejlesztésért felelős.

Ha egy elektromos Hummer-be nem is, de egy Tesla-ba vagy egy BMW i3-ba be tudsz ülni október 26-i, a Budai Várnegyedben megrendezésre kerülő VIP Ügyfélklubunk alkalmával. Természetesen az egyik fő témánk az lesz, hogy miként tudod az elektromos autózás robbanásszerű terjedését saját vagyonod gyarapítására felhasználni. Nézd meg a részleteket ide, vagy az alábbi képre kattintva >>>

Összegzés
Új akkumulátor gyár a szomszédban
Bejegyzés címe
Új akkumulátor gyár a szomszédban
Rövid leírás
"Az elmúlt télen a Kreisel Electric a G-osztályú Mercedesemet alakította elektromossá. Most a Hummer-emet. Ha ez így folytatódik, hamarosan elektromos hajtású repülővel fogok Los Angelesbe érkezni”, mondta Arnold Schwarzenegger
Közzétette
HozamInfo
2017-11-29T10:46:56+01:002017 szeptember 21.|Tags: |0 Comments

Leave A Comment