Túl széles vászonra vetít a Tesla?

Szokásos válasza a hegymászónak, amikor kérdezik a motivációjáról, hogy miért mássza meg a hegyet? Hát azért, mert ott van. Hasonló lehet az érzésünk a legutóbbi Tesla Roadster-rel kapcsolatban.

Az új Tesla teherautó létrehozása nem kíván magyarázatot, hiszen a környezetszennyezés egyik „nagyágyúja” a közúti fuvarozás, amely kifejezetten kiált egy elektromos megoldásért. Ehhez a Tesla szolgáltatja is az igazán látványos megoldást a Semi Truck 800km-es hatótávjával, a fél óra alatt 80%-ra töltődő akkumulátorával, és a 40tonnás rakomány 20másodperc alatt 100km/órás sebességre gyorsításával.

Ugyanakkor miért kell létrehozni egy olyan „vadállatot” – az új Tesla Roadster-t – amely 10000Nm (!!!) forgatónyomatékkal rendelkezik, 1,9mp alatt gyorsul százra, és egészen 400km/óráig nyomhatjuk neki a „gázt”. Csak így idézőjelben, mert ugye elektromos hajtású autóról van szó. A válasz, egyszerű: azért kell ezt létrehozni, mert a Tesla képes rá.

A másik olvasat

Azt látjuk tehát, hogy a Tesla, pontosabban Elon Musk, nem bír magával, sorban hozza ki a fejlesztéseit, és ezzel meghódítja a világot. Kifejezetten jogosan merülhet fel azonban egy olyan meglátás, hogy a Tesla-vezér egy elképesztően produktív innovátor, akinek viszont beletörik a bicskája a vállalkozásba.

A cég folyamatosan – ráadásul úgy tűnik egyre nagyobb – veszteséget termel, emellett nem tudja hozni a magának célul kitűzött gyártási számokat sem. Az elképesztő ütemű termékfejlesztés tehát akár egy előremenekülési stratégia széles vászonra vetítése is lehet, amely tőkét és időt szeretne nyerni az újabb és újabb bejelentésekkel. Ezt részben sikerül is elérnie, csupán az a kérdés, hogy ez a kezdet vége, amely után valódi óriássá válik a Tesla, vagy épp a vég kezdete, amely csúf véget ér?

Ami jelenéleg látszik

A Tesla papírja az ősz folyamán kikerültek vagyonkezelő partnerünk elektromobilitásra és okos energia megoldásokra fókuszáló portfóliójából. Ennek – és az alábbi ábrán látható árfolyamesésnek – az oka a már említett probléma: A Tesla feladata most az lenne, hogy a már piackész(nek mondott) Model 3 gyártás felfuttatásával megerősítse magát, amely jelenleg sikertelennek látszik. Ezzel szemben újabb és újabb kihívások elé állítja saját magát.

Mindez nem azt jelenti, hogy „le kell írnunk” a Teslát. Továbbra is figyelemmel kísérjük, és elképzelhető, hogy újra gondolkodhatunk majd benne, de a jelenlegi – leginkább pénzügyi, fundamentális alapú – kilátások nem mutatnak különösebb teret az emelkedés előtt.

Amennyiben a Tesla marad csupán a fejlesztési retorika szintjén, és elmaradnak gyártási, pénzügyi eredmények, könnyen lehet, hogy az elképesztő tőkeerővel rendelkező kínai autógyártók valamint az elektromos autózás iránt egyre elkötelezettebb európai gyártók felmorzsolják azt a versenyelőnyt, amellyel a Tesla jelenleg elvben rendelkezik.

Akár a világot megváltó szerep lesz Elon Musk-é, akár a bukott vállalkozóé, az elektromos autózás elterjedésében – és „mellesleg” a SpaceX révén a rakétatechnológiában – játszott szerepe kétségkívül  történelmi jelentőségű.

Kíváncsi vagy, hogyan használjuk az elektromobilitás robbanásszerű terjedését megbízóink vagyonának építésére? Gyere el az év utolsó ingyenes Elektromobilitásból Milliomos klubestjére! Nézd meg a részleteket az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

Van már némi megtakarításod, de nem vagy elégedett a hozamával? Esetleg épp most akarod összerakni az első milliódat? Az elektromos autózás és az új energia megoldások robbanásszerű terjedéséből mindenképp tudsz profitálni. Ez nem csak a nagyok játéka, itt Te is lehetsz nagypályás.

Szerezd meg azt az 50 perces – két előadásból álló – videó anyagunkat, amely átfogó képet ad a vagyonépítés Szent Gráljáról, másrészt megmutatja, hogyan értünk el az elektromos autók és az okos energia megoldások robbanásszerű terjedésével 40% hozamot az elmúlt egy évben.

Ezen eszközök a valódi passzív jövedelem megteremtését, ezzel a több lábon állást teszik számodra is egyszerűen elérhetővé.

Tedd meg az első lépést, kérd videónkat itt!

[include file=script/elektromi.txt]

 

Összegzés
Rövid leírás
Az elképesztő ütemű termékfejlesztés akár egy előremenekülési stratégia széles vászonra vetítése is lehet, amely tőkét és időt szeretne nyerni az újabb és újabb bejelentésekkel. Kérdés, hogy ez a kezdet vége, vagy épp a vég kezdete?
Közzétette
HozamInfo
2017-11-29T10:41:52+01:002017 november 21.|Tags: , |0 Comments

Leave A Comment