Bő két év alatt közel feleződött a befektetési szolgáltatók száma Magyarországon. A folyamatot a „brókerbotrány” néven elhíresült Buda-Cash csőd indította, de nem csak kényszerbezárások történtek a múltban.
Több szolgáltató (Pláninvest, Strategon, Geo Professional, Solar Capital) is úgy döntött, hogy befejezi tevékenységét. A megszűnések mellett a megmaradt hazai szolgáltatók is nagy küzdelmet folytatnak, zömük ugyanis veszteséges. Az okokat lehet kutatni, de biztos, hogy köze van ennek az általánosságban megrendült ügyfélbizalomtól kezdve a MiFID II. bevezetésen keresztül a reneszánszukat élő magyar állampapír befektetésekig sok mindennek.
Egy biztos: tisztul a piac. Remélhetőleg ennek az is lesz a következménye, hogy ügyféloldalon egyre többször merül fel annak az igénye, hogy ne csak higgyenek a szolgáltatónak, hanem értsék is, miként termel hozamot a befektetésük. Már csak azért is fontos lenne ez, mert még most is évente többször kerül az újságok címlapjára néhány milliárdos károkozásról szóló híradás, amikor óvatlan (és talán túlzottan hozaméhes) befektetők teljes befektetése füstöl el így vagy úgy – általában engedéllyel sem rendelkező – „tuti befektetésekben”.
Igazából minden abba az irányba mutat, hogy – a megtakarítási szegmenst lefedő biztosítók és nyugdíjpénztárak mellett – a tőkepiaci közvetítés területe átalakul. Az eddig leggyakoribbnak számított értékpapír közvetítés, mint olyan szinte teljesen visszaszorulhat. A hagyományos értékpapír közvetítéssel kapcsolatban leginkább aggályos a felmerülő többletköltségek (jutalékok, extra vételi költségek stb.), illetve az, hogy az ügyfél sok esetben abban a hiszemben van, hogy van egy „tanácsadója”, aki megmondja mibe fektessen. Valójában azonban a „tanácsadónak” általában nincs meg ehhez a szakmai felkészültsége, jogilag pedig egyenesen tilos (lenne) befektetési tanácsot adnia. A 2018-tól itthon is életbe lépő MiFID II. irányelv (amennyiben teljes mértékben bevezetésre kerül) ráadásul teljesen eltörli az értékpapírok eladásakor fizethető jutalékot, amely önmagában lehetetleníti majd el ezen szolgáltatók üzleti modelljét.
Két fő szolgáltatói terület lesz tehát, amin keresztül be tudsz majd fektetni. Az egyik a „diszkontbrókerek”-nél történő önálló befektetés, a másik pedig a portfóliókezelés, vagyonkezelés keretein belül történik.
Diszkontbróker
Az online platformokon rendkívül olcsón tudod beszerezni az értékpapírokat. Természetesen ehhez a tevékenységhez – a szokásos általános elemzéseken túl – semmilyen segítséget nem kapsz, vagyis neked kell meghatároznod a stratégiát, előkészítened a döntéseket, és végrehajtanod minden egyes adás-vételi tranzakciót. Magyarul ez azt feltételezi, hogy teljesen képben vagy a gazdasági, pénzügyi folyamatokkal, monitorozod a híreket, állandó készültségben vagy, hogy az optiális pillanatban tudj venni vagy épp eladni egy-egy értékpapírt.
Vagyonkezelő
A befektetések hatékony kezeléséhez ma már kevés a saját kútfő, mert egy-egy piaci szegmens beható ismerete is teljes embert kíván, ráadásul felgyorsult az az ütem is, ahogyan a piac törvényszerűségei változnak, magyarul folyamatos jelenlét, és alkalmazkodóképesség is szükséges. Ebből következően kizárható, hogy ennek a kihívásnak átlagemberként meg tudj felelni.
A professzionális vagyonkezelésnek az a szépsége, hogy az általad megbízott vagyonkezelőnek és Neked is ugyanaz az érdeked: a vagyonod növekedése. Ezt erősíti az a költségstruktúra, amely alapvetően sikerdíjra épül, vagyis a vagyonkezelő leginkább akkor tud keresni, ha valóban hozamot tud termelni Neked. Amit a vagyonkezelő saját oldaláról hozzátesz, az a több tíz éves szakmai tapasztalat, piacismeret, a befektetéstechnikai felkészültség, amellyel meg tudja lovagolni a gazdasági hegymeneteket, ugyanakkor olyan kockázatkezelési stratégiával és eszközökkel is fel van vértezve, amely elkerüli, vagy legalább is csökkenti az elkerülhetetlen piaci esések következményeit a portfólióra nézve.
Ismerkedj meg a vagyonkezelés metódusával, nézd meg, hogyan működik ez Németországban, és hogy milyen eredményeket értek el megbízóink az elmúlt években! Október 26-i VIP Ügyfélklubunk alkalmával emellett a legújabb technológiákban – elektromos autózás, okos energia megoldások, Internet of Things, FinTech – rejlő lehetőségeket is láttatni fogjuk. Nézd meg a részleteket, és regisztrálj a rendezvényre az ide, vagy az alábbi képre kattintva megjelenő oldalon >>>

Leave A Comment