Categories: Blog

by admin

Share

Categories: Blog

by admin

Share

A csapból is a bankokról szóló hírek folynak, és árasztják el a médiát az utóbbi időben. Ezzel nincs is igazán baj, hiszen valóban sok minden történt, történik a bankok körül. A nagyobb gond inkább az, hogy egyre többen – felismerve a nyilvánvalót – nem bankban akarják már tartani megtakarításaikat, és sok szolgáltató, sőt maga az állam is rázza nekik a kolompot.

cowbellÁllampapír, TBSZ számla, Unit linked biztosítás, sőt a bankok is próbálkoznak megtartani az ügyfeleket csábító, „Hozd ide minden pénzed és adunk plusz fél százalék kamatot” módszerekkel.

Még ezzel is ki lehetne békülni, ha csak hívó szavakról lenne szó, és a marketinget követné egy korrekt, MiFID II-es (Európa Tanács, 2011. október) irányelveken nyugvó tanácsadás, amely alapján a pénzügyek iránt kevésbé fogékony emberek is tudnak felelős döntéseket hozni. Sajnos azonban erről a legtöbb esetben szó sincs, egyszerűen csak a szó rossz értelmében vett ügyfélszerzésről beszélhetünk. A kevéssé éber pénzügyi fogyasztót – megtakarításaival együtt – egyszerűen bedarálja a rendszer.

Önnel ne történjen meg!

Megbízóink és az érdeklődők folyamatos képzését tűztük ki célunkul, hogy a sok kolomp közül kihallhassák azokat a hangokat, amelyek a vágóhíd helyett az etetőhöz visznek. Ezt a célt szolgálják klubestjeink, ahol július 25-én a banki változások kerültek terítékre. Mivel sok vidéki olvasónk van, akik a távolság miatt nem tudtak eljönni, ennek a fontos klubestnek közzétesszük a hang- és prezentációs anyagát. Előadónk Nagy Gábor, a PortfoLife Kft. ügyvezetője volt. Kattintson a lejátszás gombra, és nézze meg az előadást (a video jobb alsó sarkában lévő gombbal teljes képernyőre rakhatja a videót)!

httpv://youtu.be/fMsFFaJicUo

Amennyiben szeretné megtudni, hogy VALÓJÁBAN mire is van szüksége, segítünk. Előre persze mi sem tudjuk megmondani, szükség van hozzá egy konzultációra, amelyen közösen ki tudjuk deríteni. Jelentkezzen konstruktív konzultációra, ahol átadjuk saját személyes befektetési politikáját is.

Jelentkezni az ide kattintva megjelenő oldalon tud, az űrlap kitöltésével >>>

STAY IN THE LOOP

Subscribe to our free newsletter.

Don’t have an account yet? Get started with a 12-day free trial

Leave A Comment

Related Posts

    A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.

    A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.

    dontesPedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.

    A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.

    A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.

    Az idő tényező

    Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

    24vs8

    A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.

    Na de a biztonság…

    Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…

    • korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
    • egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
    • neves német vállalkozások kötvényeiben,
    • más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
    • ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

    Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.

    Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.

    Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>