Categories: Blog, Elektrmobilitás

by admin

Share

Categories: Blog, Elektrmobilitás

by admin

Share

Szinte valamennyi megbízónk portfóliójában megtalálható a Lion E-Mobility részvény, amelytől sokat várunk, és bár 2015-től tízszeresére emelkedett az árfolyam, bőven van még tér az emelkedésre. Ennek megfelelően szorosan nyomon követjük a céggel kapcsolatos híreket.

Július végén az eddigi – leginkább szakmai kvalitásokkal bíró – cégvezetés lecserélődött, és a vállalat élére a korábbi Deutche Telekom vezér, Roland Bopp került. Fontos ez a változás, hiszen nem elég a fantasztikus termék, legalább ilyen fontos az is, hogy az üzleti modell megfelelő legyen és minden piaci szereplő meg is ismerje azokat a fejlesztéseket, amelyeket az elmúlt időszakban végeztek.

Az elmúlt egy év leginkább a csendes fejlesztés időszaka volt a vállalatnál. Ennek megfelelően alakultak az árfolyamok is, azaz lecsorgás volt tapasztalható. Az elkövetkező időszak azonban valószínűleg mindent megváltoztat.

Ma tették közzé azt a videót, amely az elmúlt év fejlesztésének eredményeként a sorozatgyártásra készülő Light Battery-t mutatja be. Az elektromos meghajtásban széles körű – mopedtől a repülőkig – felhasználási területeken alkalmazható, moduláris felépítésű akkumulátorról már írtunk részletesen (ide kattintva elérhető >>>). A ma megjelent videó szemléletesen bemutatja a kész terméket:

Az új akkumulátorral – a számos egyéb előny mellett – több mint duplájára emelhető az elektromos autók hatótávja úgy, hogy az autóban elfoglalt helynek nem kell nagyobbnak lennie, ráadásul az akkumulátor gyors töltése is megvalósulhat. Ezzel megoldódik az elektromos autózás két legnagyobb problémája, a kis hatótáv, illetve a „tankolás” lassúsága.

Ahogyan arról már többször beszámoltunk (például itt >>>), az első fecske egy BMW i3 átalakítása volt, amelynél először egy 90kWh, majd egy 100kWh-s kapacitású Light Battery-t alkalmazva (a gyárilag megálmodott helyére befért), 700km-es hatótávot értek el. Mindez pedig a lítium technológián alapulva, tehát nem egy teljesen új, misztikus területről van szó, csupán a felhasználás módja tér el az eddig szokásostól. Tehát nem kell még éveket várni, hogy a nagy – már bőven használható kategóriájú – hatótávval rendelkező autók gördüljenek ki a gyártóktól.

A Light Battery immár sorozatgyártásra érett fázisba került, hamarosan előrendeléseket is lehet rá leadni. Emellett az üzleti modell is rugalmas. Nem csak a készterméket értékesítik, hanem gyártási licenc is megvásárolható, vagyis a nagy autógyártók maguknak alakíthatják ki saját gyártási kapacitásokat.

Október 1-i müncheni konferenciánkon amellett, hogy a Lion E-Mobility előadó lesz, kiállításra kerül az átalakított BMW i3 is. Már izgatottan várjuk, hogy kiemelt megbízóinkkal együtt élőben is láthassuk, majd másnap az Oktoberfest-en ünnepelhessük a Lion sikerét.

Megbízóink portfólióiban komoly arányban vannak jelen az elektromobilitáshoz, így az akkumulátor technológiához kapcsolódó befektetések is. Neked sem szabad lemaradnod az évszázad legnagyobb változásáról, Te is szerezhetsz profitot ennek a megatrendnek a robbanásszerű növekedéséből.

Nézd meg előadásunkat a HozamKasszáról, amelynek része lehet ez a terület is. Az ide kattintva megjelenő oldalon tudod kérni a videót >>>

STAY IN THE LOOP

Subscribe to our free newsletter.

Don’t have an account yet? Get started with a 12-day free trial

Leave A Comment

  1. […] nem csak magát az új szemléletű, és rendkívül előnyös tulajdonságokkal rendelkező (részletesen írtunk róla itt >>>) akkumulátor pakk-ot kínálja fel a Lion a hatékony akkumulátorokra kiéhezett […]

  2. […] A 10 éve indult svájci-német Lion E-Mobility AG, a TÜV Süd-del közös leányvállalata, a Lion Smart újítja meg a lítium alapú akkumulátorok világát a Light Battery-vel. A mindenhol használt szabványos Li-Ion akkumulátor cellákra épülő, de számos újítással és szabadalommal bíró technológia számos előnyéről illetve technikai hátteréről már írtunk korábban sok alkalommal (például itt >>>). […]

  3. […] a “700km hatótávú BMW i3” témánk kapcsán írtunk sokat a Light Battery-ről (részletek például ide kattintva >>>). A Hörmann Automotive-val karöltve induló akkupakk tömeggyártás széles spektrumon, jól […]

Related Posts

    A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.

    A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.

    dontesPedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.

    A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.

    A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.

    Az idő tényező

    Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

    24vs8

    A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.

    Na de a biztonság…

    Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…

    • korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
    • egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
    • neves német vállalkozások kötvényeiben,
    • más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
    • ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

    Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.

    Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.

    Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>