Profit a növekedésből I. – Alapítástól az IPO-ig

Hogyan lesz profit a növekedésből? Befektetőként egy adott vállalat növekedéséből történő profitképzésre alapvetően három alkalom adódik, pontosabban a vállalat első három életszakaszában van rá lehetőséged.

Egy vállalatba történt befektetésedből kétféleképpen tudsz profitálni:

  • Osztalékot fizet a tulajdonhányadod alapján
  • A tulajdonrészed magasabb áron történő eladásából

Nyilvánvaló, hogy egy növekedésorientált vállalat mindent visszaforgat a növekedés érdekében, így a tulajdonrész értékesítés rejti a profit lehetőségét, vagyis az „exit”-et.

A növekedés szándéka

Épp ezért tisztázni kell azt, hogy – amennyiben a cég komoly növekedésének potenciálját akarod kihasználni – leginkább azon cégek jöhetnek szóba befektetői célpontként, amelyek deklarálják a növekedési szándékot. Ez hazai, jobb esetben külföldi tőzsdére menetelben teljesedhet ki. Ezek azok a vállalkozások ugyanis, amelyekben olyan növekedési potenciál van, amely kompenzálja a befektetéskor vállalt kockázatodat.

Első szakasz, alapítástól IPO-ig

A cégek életének első szakasza igazán izgalmas. Sok esetben már az alapítást megelőzően is évek telnek el azzal, hogy az alapítók terméket, szolgáltatást fejlesztenek – ekkor még leginkább saját zsebből fedezve a költségeket -, és csak ezt követően válik „hivatalosan” is céggé egy projekt. Az alapítást követően kezdődnek a valódi izgalmak, hiszen ritka az a kegyelmi állapot, hogy a szakértelem, a vállalkozói tudás és a tőke mind rendelkezésre álljon.

Az alapítást követően tehát az egyik – leginkább nehéznek tartott – feladata a cégnek, hogy a működéshez illetve növekedéshez szükséges tőkét összegyűtse. Ennek különböző tranzakciós jogi részleteivel most nem foglalkozunk. A vállalattal közös életetek azzal kezdődik, hogy Te, mint befektető, tulajdonrészt vásárolsz a vállalatban, így a vállalat tőkéhez jut.

A legritkább esetben fordul az elő, hogy egyetlen „lélegzetvétellel”, egyetlen tőkebevonási körrel sikerül a tőzsdére menetelig szükséges összes tőkét bevonni. Egyrészt egy teljesen új vállalkozás kiemelt kockázatot jelent, és a befektetők kisebb része hajlandó ezt felvállalni, másrészt az egyéni befektetett összegek is valószínűleg alacsony szinten maradnak. Magyarul az első finanszírozási kört újabbak követik majd, egészen az IPO-ig. Ahogy az Uber – még IPO előtti – tökebevonási köreiből is látszik, nem kevés számú kör történhet a tőzsdére menetelt megelőzően.

Profit a növekedésből – Exit

Jó eséllyel tehát addig, amíg a tőzsdére menetel egyáltalán szóba kerül, több tőkebevonási kört bonyolít le a vállalat. Ezzel érkeztünk el a kulcs momentumig, ami nem más mint az exit.

A cég első életszakaszában három exit lehetőséged van:

  • Egy privát részvénytársaságban lévő részvényeidet eladni nem egyszerű feladat. Az IPO előtti tőkebevonási körök alkalmával azonban egyszerűbben nyílik rá mód. A vállalkozás bevételeinek, potenciáljának növekedésével egyre magasabb cégértékeken történnek ezek a tőkebevonási körök. Az ilyen tőkebevonások alkalmával van lehetőséged kiszállni, profitként realizálva az általad vásároltnál magasabb részvényenkénti árat.
  • A vállalat felvásárlási ajánlatot kap valamely „Nagyhal”-tól, és a cég többségi tulajdonosai a biztos profitot választják a bizonytalan saját út helyett. Ekkor a Te részvénycsomagod is – értelemszerűen tisztes, akár sokszoros profittal – felvásárlásra kerülhet.
  • A másik még nyilvánvalóbb exit lehetőség az IPO, vagyis az elsődleges tőzsdei bevezetés. Ilyenkor a részvények árfolyamát jellemzően az első körös tőkebevonásokhoz képest sokszoros árban határozzák meg.

A profit ára  – kockázat

Tudnod kell, hogy az újonnan alakuló vállalkozások – még ha deklarálják is a növekedési szándékot – jelentős része nem jut el az IPO fázisig. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül elbuktad a befektetett tőkédet, de bizony az is benne van a pakliban. Ezt a kockázatot fizeted azért, hogy részese lehess olyan vállalati sikersztoriknak, amelyekkel tele van a sajtó.

A kockázatokat kellő odafigyeléssel – a cégek illetve lehetőségeik alapos megismerésével – tudod csökkenteni, illetve azzal, ha portfólióépítési szemlélettel nyúlsz ehhez a területhez. Magyarul nem egyetlen kiszemelt vállalattól „várod a csodát”, hanem 6-8 netán még több ilyen típusú befektetésed van párhuzamosan.

Befektetőként a mozgatórugókat önmagadtól át tudod látni, illetve a szükséges tudást könyvekból, internetről meg tudod szerezni – ebben is segítünk. Ami azonban általában leginkább gondot szokott okozni, hogy nem tudod, miként jutsz információhoz azon cégekről, amelyek épp abban a fázisban vannak, amely számodra kívánatos lenne. Ebben segítenek rendezvényeink, ahol bemutatkoznak olyan cégek is, amelyek talán épp a Te portfóliódba illenek be. Az alább űrlapon tudsz jelentkezni értesítőnkre.


Összegzés
Profit a növekedésből I. - Alapítástól IPO-ig
Bejegyzés címe
Profit a növekedésből I. - Alapítástól IPO-ig
Rövid leírás
Hogyan lesz profit a növekedésből? Befektetőként egy adott vállalat növekedéséből történő profitképzésre alapvetően három alkalom adódik, pontosabban a vállalat első három életszakaszában van rá lehetőséged...
Szerző
Közzétette
HozamInfo
2019-11-06T10:21:07+01:002019 szeptember 10.|Címkék: , , , |1 hozzászólás

Egy hozzászólás

  1. […] azt korábban részleteztük (itt >>>), kifejezetten növekedésorientált vállalatokról beszélünk, és az első életszakasz, ahol […]

Hagyj üzenetet