Már egy teljes naptári év portfóliókezelési gyakorlatáról tudunk számot adni. Az eredmény bemutatása mellett az elmúlt egy év tapasztalatai alapján levont következtetéseinket is közzé tesszük.
Lássuk tehát az ábrát, ami bemutatja megbízóink menedzselt portfólióinak értékfejlődését, 2016. egészére vonatkozóan:
Nettó 28%-os hozam egy év alatt. Azt sem szabad elfelejtened továbbá, hogy mindez olyan számlákon, amelyek 7,2 millió EUR betétvédelem alatt, az egyik legnagyobb német befektetési bankban találhatóak, tehát a jogi környezet betonbiztos.
1. Konklúzió – Az időtáv oldaláról
Ahogy az ábrán látható a teljesítmény jelentős része március – április hónapokban csapódott le. A portfóliókezelési stratégia kifejezetten nem rövid távra, hanem éven túl – leginkább 3-5 éves időtávban – gondolkodik. A cél egyértelműen a növekedés, de ez a befektetések törvényszerűségei miatt értelemszerűen és szükségszerűen csak hosszabb távon lehet igazán sikeres. Pontosabban sikeres lehet rövid távon is, de azt előre megmondani (pláne ígérni), hogy a következő 3 hónapnak milyenek lesznek a hozamai, lehetetlen. Még egy komoly bikapiaci trendben is lehetnek – akár több hónapig – elhúzódó korrekciók, amelyek ideiglenesen felülírják a terveket, de ez nem befolyásolja a hosszabb távú eredményeket. Ennek megfelelően éven belül egyszerűen nincs értelme mérleget vonni.
2. Konklúzió – A növekedés motorjai a trendek, megatrendek
Kiemelkedő szerepe van teljes éves kimagasló eredményben azoknak a „zászlóshajó” befektetéseknek, amelyekről sokat írtunk már. Ezek a nemesfém bánya papírokat menedzselő alap, illetve az elektromobilitás területén „első fecske” Lion E-Mobility papírja.
A tartós növekedési piacok kvázi specialistája portfóliókezelő partnerünk, a CM-Equity AG. A nemesfém bányákba fektető alapja 50%-ot hozott 2016-ban, az ősszel indult elektromobilitás alap pedig már bő két hónap alatt 10% felett teljesített, és 2017-ben még komolyabb eredményekre számítunk mindkettőnél. Ezek mellett természetesen folyik a piacok monitorozása, hogy folyamatosan legyen muníció a portfóliók növekedéséhez.
3. Konklúzió – Befektetés-pszichológiai oldalról
Sajnos a hazai pénzügyi szektor – joggal, főleg a brókerbotrányok árnyékában – nem élvezi az ügyfelek bizalmát. Megvan ennek ügyféloldalon is az árnyoldala, hiszen a korrekt megoldásoknak is meg kell küzdeniük ezzel a bizalmatlansággal. Sőt kifejezetten kontraproduktív is lehet a bizalmatlanság. Jól mutatja ezt a tőkeméret és a hozam összefüggése megbízóink portfólióinál. A 25 000 EUR feletti tőkemérettel rendelkező portfóliók szignifikánsan jobban teljesítettek, mint a 25 000 EUR tőkeméret alatti megbízóink.
Bár az utóbbi – kisebb tőkével induló – megbízóknál is komoly eredmények születtek az elmúlt egy év során, a bizalmat szavazó – és nagyobb tőkemérettel induló – megbízók jártak jobban, és fognak jobban járni a jövőben is. Nem véletlen ez, hiszen a nagyobb tőke nagyobb kockázatkezelési mozgásteret enged, és ott már a kockázatosabb, de jelentős hozamkilátású befektetések is előtérbe kerülhetnek.
2016-ot tehát minden szempontból kifejezetten eredményes évnek tekinthetjük, és már látjuk azokat az eszközöket, amelyek révén 2017-et követően is legalább ilyen eredményekről számolhatunk majd be.
Gyere el hozzánk, és beszélgessünk egy kávé mellett a portfóliókezelésről, elektromobilitásról és általában arról, hogy miként tudunk segítségedre lenni a vagyonépítésben, akár nagyobb vagyonról van szó, akár arról, hogy most kezdenél bele az elérni kívánt vagyon építésébe. Az alábbi űrlapon tudsz jelentkezni egy díj- és kötelezettségmentes beszélgetésre:
[include file=script/avk.txt] |
Leave A Comment