Öreg hiba: All in – mindent egy lapra

Hajlamosak vagyunk nagyvonalúan kezelni mindent. Hogy lustaságból, érdektelenségből, mindegy milyen okból, de sajnos így van. Megtakarítás befektetés esetén sincs ez másként sajnos. Hinni szeretnénk, hinni akarunk egyetlen „megváltó” megoldásban. Ez bizony ritkán jön be…

Kettős ok lehet ennek hátterében. Egyrészt szeretünk dicsekedni, másrészt „elmondásokra” támaszkodni döntéseinkben, ahelyett, hogy tényekre alapoznánk.

Ha nagyon bejött valami, akkor világgá akarjuk kürtölni, hogy milyen fantasztikusan jól bánunk a pénzzel, amihez hozzányúlunk, az menthetetlenül sikeres lesz. Ez persze koránt sincs így, de szeretnénk ezt hinni, és ugye a pillanatnyi siker ezt tudja „bizonyítani”. Ha kellőképpen szuggesztívek vagyunk és dominánsak a környezetünkben, már kész is a „tuti befektetés” mítosza, amelyet mások rögtön magukévá is tesznek: Ingatlanban kell tartani a pénzt, forexen kell kereskedni devizával, fejlődő piaci részvényalapokba kell fektetni, vagy épp mindenünket el kell adni, és aranyat venni.

Félreértés ne essék, nem a sorolt (és nem is a felsorolásból kihagyott) megoldásokkal van a probléma. Akkor van baj, ha bármelyiket kikiáltjuk egyedül üdvözítő befektetési megtakarítási formának, és a pókerből kölcsönzött kifejezéssel élve „all in”-t mondunk, felteszünk mindent egy lapra.

Vegyük példának a következő HozamInfo klubest témájául is szolgáló befektetési aranyat. Sok szolgáltató – főleg azok, amelyek kifejezetten csak ezzel a termékkel foglalkoznak – mondhatja azt, hogy nincs más megoldás a vagyon értékének megőrzésére, mint az aranyba menekülés.

De mi történik akkor, ha a világvége hangulat esetleg alábbhagy egy időre, csökken az arany ára, és közben nekünk pénzre van szükségünk, pedig nekünk minden vagyonunk aranyban van? Egyértelmű, veszíteni fogunk valamennyit.

Mi történik akkor, ha nem megfelelően választunk szolgáltatót és…

  • eltűnik a pénz, és aranyunk sem lesz?
  • megvan ugyan az aranyunk, de még nem tudunk valamiért hozzáférni?
  • a lehetséges árnál jóval – akár 30-35%-kal – magasabb áron vesszük az aranyat, mint lehetne?

Egyértelmű veszíteni fogunk.

Ugyanez a gondolatmenet végigvihető bármely befektetési, megtakarítási formán. Mindenképpen lehet olyan élethelyzetből, gazdasági eseményből, politikai helyzetből vagy más okból adódó szituáció, amikor veszíthetünk egy-egy megoldással. Minden megoldásnak megvan a maga helye, mértéke, amely ráadásul nem alkalmazható mindenkire egyformán. Vannak ökölszabályok, de a részletek szükségképpen eltérőek személyenként.

Nincs tehát önmagában univerzálisan használható megoldás. Meg kell ismerkednünk valamennyi részlettel, tudnunk kell, hogy mit, mikor, mire, milyen mértékben tudunk használni! Ha ezekkel és a felmerülő kockázatokkal tisztában vagyunk, kevesebb meglepetéssel, stresszel tudjuk kezelni pénzügyeinket, és ami a legfontosabb, nem fogunk veszíteni.

Kezdje illetve folytassa az ismerkedést következő klubestünkön, a befektetési arannyal. Nézze meg a részleteket, és jelentkezzen a díjmentes rendezvényre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

One Comment

  1. gabi999 2013-03-07 at 11:39 - Reply

    Ma már teljes mértékbe egyetértek ezzel . Én ezen a hibán buktam meg .

Leave A Comment