Okos címke – legutóbbi IPO

Vannak mindenki által kedvelt innovációk, amelyek gyakorlatilag saját magukat adják el, annyira nyilvánvalóan hasznosak a mindennapokban. Az ilyen vállalkozások gyakorlatilag sikerre vannak ítélve.

Nem véletlen, hogy örültünk, amikor az elmúlt heti konferencián megismerkedtünk Münchenben Jani-Mikael Kuusisto-val, az Ynvisible vezérigazgatójával. Olyan technológiát fejlesztettek, amely akár már néhány éven belül behálózza életünket, ezeket fogjuk látni a termékeken a legtöbb boltban, de akár bútoraink, vagy szobánk fala is kommunikálni fog velünk.

Az sem véletlen, hogy több – általunk Münchenben vendégül látott – megbízónk élt is a lehetőséggel, hogy részt vegyen a tőzsdére kerülés előtti részvényjegyzés (IPO) lehetőségével, hiszen személyesen láthatták azt a – kifejezetten a magyar csapat számára tartott – prezentációt és demonstrációt, amely mindannyiunkat meggyőzött, hogy ez a technológia mindennapjaink része lesz hamarosan. Ki ne szeretne egy sikerre ítélt vállalkozás tulajdonosa lenni.

Sajnos a jegyzés már lezárult, így az IPO-ban már nem lehet részt venni, de a prezentációról készült felvételünk jól mutatja, hogy milyen lehetőségekkel találkozhat az, aki velünk tart, és megbízónkká válik.

A videót – tekintettel arra, hogy a jegyzés lezárult, de a cég IPO-ja még folyamatban van, nem jeleníthetjük meg. Később – előreláthatólag 2018 januárjától – itt elérhető lesz.

 

Összegzés
Okos címke - legutóbbi IPO-nk
Bejegyzés címe
Okos címke - legutóbbi IPO-nk
Rövid leírás
Vannak mindenki által kedvelt innovációk, amelyek gyakorlatilag saját magukat adják el, annyira nyilvánvalóan hasznosak a mindennapokban. Az ilyen vállalkozások gyakorlatilag sikerre vannak ítélve, ahogy az Ynvisible is.
Közzétette
HozamInfo
2017-11-29T10:46:17+01:002017 október 3.|Tags: , , , , |1 Comment

One Comment

  1. […] Okos címke – legutóbbi IPO >>> […]

Leave A Comment