Nem szokásunk direkt javaslattal élni, mert általánosságban azt tartjuk helyesnek, hogy egy konstruktív konzultációs folyamattal indítva, megismerjük leendő megbízóinkat, és tudjuk, hogy pontosan mire is van szüksége az adott élethelyzetében.
Épp ezért most sem konkrét terméket szeretnénk figyelmébe ajánlani, csupán egy területet, ahol most rendkívüli lehetőség mutatkozik.
Az elmúlt napok eseményei a befektetési arany piacán százezrével tettek tönkre kis- és nagy befektetőket. Leginkább azokat, akik például elektronikus kereskedési platformon, sokszoros tőkeáttétellel spekuláltak az arany árára.
A két nap alatt több mint 200 dolláros árfolyamesés – a korábban is inkább lefelé tartó árfolyamértékeket megfejelve – olyan tartományba vezette az arany árát, amely azt indikálja, hogy igen kedvező beszállási pontról beszéljünk, mert…
- közelségbe került a kitermelési költségekhez az árfolyam. Konkrétan ez azt jelenti, hogy sokkal lejjebb nem vezethet az út, hiszen az arany – folyamatosan emelkedő – bányászati, előállítási költségei alá nemigen mehet az árfolyam.
- A hét végi – hét elejei árfolyamzuhanás alkalmával azok a nagy befektetők, akik egyébként valószínűleg vezényelték az eseményeket, már zsebre tették a spekuláció „eredményét”.
- A minden fundamentumot nélkülöző részvénypiaci árfolyam emelkedések előbb-utóbb valószínűleg a részvénypiac hasonló kipukkanásához fognak vezetni, amely a befektetőket újra a nyersanyagok, köztük a befektetési arany, mint menekülő út felé fogja terelni, amely árfolyam emelkedést generál.
- Az amerikai és európai monetáris lazítás közép-hosszú távon – még akkor is, ha rövid távon esetleg infláció csökkenés jelentkezik – szükségképpen beindít inflációs folyamatokat, amelyek kiáltanak a véges mennyiséggel rendelkező, értékőrző megoldások irányába.
A fentiek miatt tehát jelenleg fokozottan figyelnünk kell a befektetési aranyra, és mindenképp megfontolandó, hogy befektetéseink legalább egy részét ide irányítsuk.
Hogy az Ön esetében ez miként – fizikai, tároltatott vagy hazaszállított arany formában – esetleg valamely értékpapírban, befektetési alapban, strukturált certifikátban, ETF-ben ölt testet, egy összegű befektetésben vagy folyamatos megtakarításban kell gondolkodnia, már tényleg egy konstruktív konzultáció alkalmával dönthető csak el.
Amennyiben bizonytalan, hogy Önnek is való-e az arany befektetés, kérdései lennének, vagy éppen hogy biztos a dolgában, csak szakmai szempontok szerint nem tudja merre induljon,
Még tud jelentkezni szerdai ingyenes klubestünkre is, ahol tájékozódhat a befektetési formák közötti különbségekről. A klubest részleteit és az arra való ingyenes regisztrációs lehetőséget az ide kattintva megjelenő oldalon találja >>>
Leave A Comment