A leghatékonyabb módszer a rezsi árakkal szemben

Az Orbán rezsim határozza meg, hogy mennyi lesz a rezsim? Igen, most az Orbán rezsim, aztán jön egy másik, majd harmadik és a többi. Tudsz persze takarékoskodni, lejjebb venni a fűtést, kicserélni a nyílászárókat meg az izzókat. Végső soron azonban akkor is emelkedhet annyira az energia ára, hogy nem tudod kifizetni. Épp ezért nem csak a rezsi csökkentése a megoldás.

Természetesen a fenntarthatóság jegyében el kell végezned a házifeladatot. Magyarul célszerű csökkentened a fogyasztási igényedet ott ahol – és annyival amennyivel – lehet. Itt viszont nem szabad megállnod. Bármikor nőhetnek ugyanis ismét (leginkább folyamatosan) a megélhetési költségek is, nem csak a rezsi. Erre tehát nincs igazán befolyásod, mert led izzókat már nem tudod energiatakarékosabbra cserélni, a legújabbnál is újabb gázkazánt sem tudsz beszereltetni. Van tehát egy határa a takarékosságnak.

A rossz és a jó hír – rezsi szempontból is

Lehetsz olyan élethelyzetben, ami egyfajta kényszerpályát jelöl ki számodra. Magyarul csak a költségeid csökkentésében, a spóroláson tudsz gondolkodni. Számodra a rossz hír az, hogy extra elhivatottságra, és valószínűleg sok időre lesz szükséged, hogy ezen válooztass.

A jó hír azonban az, hogy egy-egy kényszerpálya nem rabságot jelent, csupán azt, hogy egy darabig azon mozogsz. Igazából hozzáállás kérdése az, hogy meddig kell maradnod kényszerpályán. Erről – a hozzáállás fontosságáról – szól a két cipőügynök története, akiket a főnökük elküldött Afrikába, hogy ott szerezzenek piacokat. Az egyik jelentkezik egy hét múlva: Főnök, itt nem tudunk piacot találni, senki nem hord cipőt. Ugyanakkor jelentkezik a másik ügynök is: Főnök, pörgessétek fel a gyártást, rengeteg cipőt fogunk eladni, itt még senki nem hord cipőt.

A jelen helyzetre vonatkoztatva tehát ha kényszerpályán mozogsz, elsődleges feladatod a bevételek növelése, hogy kevéssé fájjanak a rezsi kiadások. Ebben sajnos nem tudunk segíteni, neked kell megtalálnod a módját, hogy elérd. Ezt követően tudsz átlépni a következő fázisra, amikor konvertálod és konzerválod a jelenlegi sikert a jövőre nézve…

Konzerváld a jelenlegi sikereidet!

Azon „szerencsések” közé tartozol – bár ha így van, valószínűleg inkább magadnak köszönheted, mint a szerencsének -, akik jelentős bevételekkel rendelkeznek? A rezsi költségek és általában a megélhetés költégeinek emelkedése miatt, és a megszokott életszínvonal megtartása érdekében az a feladatod, hogy anyagilag függetlenné tedd magad mindentől. Az anyagi függetlenséget megvalósító ideát szokták a megmondóemberek, influenszerek passzív jövedelemnek nevezni.

A passzív jövedelem persze igazából csak legenda. Nincs olyan, hogy passzív. Igen is foglalkoznod kell a kérdéskörrel, ha nem is annyit, mint szakemberként vagy vállalkozóként dolgozva. Ennek az ideának, a passzív jövedelemnek a kulcsa a …

Pénztermelő eszközök „gyűjtése”

Akárhogy is nézed, ez a tevékenység gyakorlatilag a befektetés, vagyis a bevételeidből, jövedelmedből származó pénz felhasználása. Nem felhalmozása, hanem felhasználása, azaz elköltése – nem fogyasztási javakra és rezsi költségre, hanem – olyan eszközökre, amelyek előbb utóbb jövedelmet fognak termelni.

A befektetésekkel való foglalkozásnak is vannak szintjei. Jó eséllyel – ha passzív (jellegű) jövedelemben gondolkodsz – nem akarsz napi 8-12 órát a monitor előtt töltve elemezni a piacokat, és az ujjadat az enter billentyűn tartani, hogy bármikor el tudj adni vagy épp venni valamit ha indokolt. Ugyanez igaz az ingatlanbefektetésre. Hacsak nem kifejezetten ingatlan hasznosítással szeretnél foglalkozni hivatásszerűen, akkor az ingatlan befektetés nem a te pályád. Rengeteg buktatóval, rejtett költséggel, egyéb nehézséggel kell szembenézned az ingatlanpiacon és az ingatlan hasznposítása során is.

A fentiek nem jelentik azt, hogy a pénztermelő eszközök gyűjtése során ki kell hagynod az ingatlant vagy ne lenne szabad kereskedned egy brókerszámlán. Alapvetően az alábbiakból összeállított – a személyes preferenciáid, kockázati hajlandóságod alapján súlyozott – portfóliót célszerű kialakítanod, hogy a kockázatokat kezeld, és a számodra leginkább optimális eredményeket érd el:

  1. Kereskedési számla, amin saját (vagy másokról másolt) stratégia mentén adod-veszed a részvényeket, egyéb értékpapírokat
  2. Szolgáltató által kezelt pénzügyi portfólió
  3. Egyedi vállalatok, startup-ok tulajdonrészeiből álló portfólió
  4. Ingatlan eszközök (amibe nem számít bele az az ingatlan, amelyben laksz)
  5. Fizikai értékmegőrző – jövedelmet nem termelő, de az inflációval párhuzamosan növekvő árú – eszközök, mint a nemesfémek, drágakövek, műkincsek

Nem feltétlenül kell mindegyiket választanod, csak a személyiségedtől, élet- és jövedelmi helyzetedtől függ, hogy mely területeken végzed az eszközök gyűjtését. Egyedül a pénzügyi portfólió az, amely bizonyos fokig megkerülhetetlen, azt – természetesen testre szabva – mindentől függetlenül célszerű használnod.

Rezsi para helyett egyéni stratégia

Felesleges tehát a rezsi költségek miatt stresszelned magad, az nem vezet semmire. Alkalmazkodva a helyzethez, olyan pozícióba helyezheted magad, kihasználva a jelen lehetőségeit, amely a válság elmúltával megajándékoz majd a pénzügyi függetlenséggel.

A stratégia felállításában, és konkrétan az 1-3. pontokban szereplő eszköz gyűjtési módszerekben (kereskedési számla, kezelt pénzügyi portfólió, egyedi vállalati tulajdonokból álló portfólió) konkrét szakmai segítséget tudunk nyújtanmi, és hatékony megoldásokat kínálunk. Jelentkezz az alábbi űrlap segítségével egy „nulladik” konzultációra, amikor mindezekről beszélni tudunk, és elkezdhetjük saját stratégiád kidolgozását!

A bejegyzés témájához kapcsolódó podcast adásunk:

2022-09-02T08:47:59+02:002022 augusztus 31.|Tags: , , |0 Comments

Leave A Comment