A 2016. november 8-án tartott elnökválasztás végeredménye az USA-ban az előzetes közvélemény kutatásokkal szemben Donald Trump győzelmével zárult. A piacok szempontjából tehát az előzetes várakozások szerinti negatív forgatókönyv valósult meg, ennek megfelelően jelentős mozgások követték az eseményt a tőzsdéken.
Az első nyilatkozataiban, a választási programjához képest a frissen megválasztott amerikai elnök a fajsúlyos kijelentések mellett több lényeges kijelentéssel kapcsolatban nem határolódott el semmilyen irányba, emiatt továbbra is jelentős bizonytalanság övezi a valójában várható intézkedéseit, melyek tényleges kibontakozására a januári beiktatásig várni kell.
Az átmeneti, rövid távú volatilitás minden bizonnyal jelen lesz a következő időszakban, hiszen az eszközárak inkább Hillary Clinton győzelmét árazták a legutolsó közvélemény kutatások alapján, azonban nagyon fontos látni, hogy középtávon a befektetők továbbra is a fundamentális tényezők figyelembe vételével hozzák meg döntéseiket.
Fontos kérdés, hogy a piacok által várt decemberi FED kamatemelést hogyan befolyásolja a választás kimenetele. Jelenleg úgy tűnik, hogy Trump gazdaságpolitikája arra épül, hogy fiskális úton pörgesse fel a belső amerikai gazdaságot. Ez azonban könnyen megugró inflációhoz vezethet, ami a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben reálértéken veszteséget okozhat a kötvény és bankbetét tulajdonosoknak. Másrészről ez a politika a FED kamatemelését is elősegítheti. Ami a részvénypiacokat illeti, bizonyos szektorok profitálhatnak Trump győzelméből, mint például az egészségügyi-, a pénzügyi- és a hadi ipari szektorban működő vállalatok, míg a nagy exportkitettséggel bíró cégek számára inkább negatív szcenárió rajzolódik ki.
Külpolitikáját illetően Barack Obama kormányzása alatt az amerikai diplomácia nagyrészt konfliktuskerülési taktikát folytatott. Donald Trump ehhez képest már a választási kampányában azt nyilatkozta, hogy az USA katonai erejét újra erőteljesen be szeretné vetni, amely felerősítheti a geopolitikai kockázatokat.
Ezek a történések visszaigazolják a diverzifikáció fontosságát, a minőségi értékpapírokba történő porlasztás és a növekedési potenciállal bíró megatrendekbe tartozó – elektromobilitás, mesterséges inteligencia – részvényekkel történő vagyonkezelési, megtakarítási formákra, melyek mellett a befektetőknek figyelniük kell a fizikai arany előnyeire is.
Itthon a kormány jelentős minimálbér emeléssel és emellett járulék és társasági adó csökkentéssel próbálja felpörgetni a gazdaságot 2017-re, ami mindenképpen jelzés, hogy a kormány továbbra is elkötelezett a magyarországi vállalatok versenyképességének javítása mellett. Eközben a Forint november közepére a 310-es szintek közelébe gyengült.
A piac sok fontos eseménnyel szembesült majd az év végéig: a következő OPEC találkozó november végén lesz, amelyre. Oroszország is meghívást kapott, mint nem-OPEC tag. Ha Oroszország és más nem-OPEC termelők támogatni fogják a kitermelés csökkentését, hamarosan magasabb árakat fogunk látni a fekete arany piacán
Ezt követi az olasz népszavazás és alkotmányos reform decemberben, és a 2016-os végéhez közeledve az i-re a pontot a FED kamatdöntése teheti majd fel.
Gödrösy Balázs független pénzügyi tervező
Leave A Comment