Categories: Blog

by admin

Share

Categories: Blog

by admin

Share

Próbálnak bennünket hozzászoktatni ahhoz, hogy extra rövid távon – valódi spekulánsként – gondolkodva, csak néhány nappal-héttel előre próbáljunk megjósolni árfolyammozgásokat. Pedig legalább olyan izgalmas közép távon spekulálni.

Ahogyan arról írtunk korábban (ide kattintva olvasható) nyilvánvaló összefüggés mutatkozik a gazdaság „dübörgése” és az arany árfolyamának alakulása közt – azaz gyakorlatilag ellentétes mozgás látható a grafikonokon a jelentős indexek és az arany árfolyamainak összevetésekor.

Gold_vs_DJ

Nem „kötelező” jelleggel van ez így persze, de különösen a nagyobb, hirtelen meglódulások alkalmával kifejezetten megfigyelhető ez a jelenség. Amikor „kiszeretnek” a befektetők a részvényekből, és eladási hullám bontakozik ki, valahová vándorolnia kell a tőkének. Ilyen esetekben a nyersanyag kínálkozik jogos alternatívaként, mint értékmegőrző eszköz.

Az elmúlt időszak egyértelműen a részvények szárnyalásáról szólt, és bár a piac tisztában van azzal, hogy egyfajta buborék alakul(t) ki, hellyel-közzel töretlen az optimizmus, és történelmi csúcsokat ostromolnak az indexek. Nehéz, sőt lehetetlen jósolni azzal kapcsolatban, hogy mikor következik el a „kiszeretés” a részvényekből. Egy dolog azonban bizonyos, előbb-utóbb bekövetkezik, amely a nyersanyagok felé tereli majd a tőkét, a megnövekedett kereslet pedig igen jelentős áremelkedést generálhat a nyersanyagok piacán. Ennek következtében a jelenleg oldalazó arany árfolyam alakulására is lehet egy tippünk.

Mindezek mellett tudnunk kell azt is, hogy az egyes nyersanyagok – de akár a részvények is – „becsomagolhatóak” például speciális kötvényekbe, amelyek eső illetve oldalazó piacon is jelentős eredményeket jelenthetnek számunkra. Májusban jár le például nagyon sok megbízónk portfóliójában egy ilyen nyersanyagokra alapozott strukturált kötvény, amely két évvel ezelőtt indult, és lejáratkor a tőke felett 25% garantált bónusz kifizetést jelent a tulajdonosainak.

Újra sláger lehet tehát az arany a közeljövőben, de többek közt épp a fenti példa miatt döntöttünk úgy, hogy többet kell beszélnünk a kötvényekről általában is, mert sokan nincsenek tisztában a lehetőségekkel, kockázatokkal. Következő klubestünk tehát teljes egészében a kötvények körül forog majd. Nézze meg a részleteket és regisztráljon az ingyenes rendezvényre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

STAY IN THE LOOP

Subscribe to our free newsletter.

Don’t have an account yet? Get started with a 12-day free trial

Leave A Comment

Related Posts

    A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.

    A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.

    dontesPedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.

    A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.

    A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.

    Az idő tényező

    Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

    24vs8

    A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.

    Na de a biztonság…

    Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…

    • korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
    • egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
    • neves német vállalkozások kötvényeiben,
    • más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
    • ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

    Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.

    Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.

    Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>