Miért váratott magára 20 évet az elektromos autó?

A Jurassic Park óta tudjuk, hogy „az élet utat tör magának”. Ugyanez igaz lehet a technológiai fejlődésre is. Bár az autóipari „dinoszauruszok”, és velük karöltve az olajipar kézzel lábbal tiltakozott az elektromos autózás ellen, ma már tisztán látszik, hogy csak késleltetni tudták a folyamatot.

A bejegyzés végén található egy „egész estés” dokumentumfilm a SONY Pictures-től a témában, „Ki ölte meg az elektromos autót” címmel, de összefoglalva a lényeg (bár az ünnepek alatt, ha lesz rá időd, azért javasoljuk megnézni a teljes filmet is):

ev11996-ban Kaliforniában elkezdtek elterjedni az elektromos autók. Nem is kis gyártó járt ebben az élen. Konkréten a General Motors jött ki az EV1 jelzésű autójával. Néhány év alatt kifejezetten népszerű lett, többek közt azért is, mert jó néhány hollywood-i sztár is vásárolt belőle. Már akkor képes volt 120-160 km-es hatótávra az autó, és tényleg sokak kedvence lett.

Mindennek ellenére 2003-ban – az autógyártók nyomására – visszavonták a Kaliforniában élő törvényt, amely szerint az autógyártóknak egyre nagyobb százalékban 0 (nulla) emissziójú, azaz környezetszennyezési kibocsátás nélküli autót kell szerepeltetniük termékpalettájukon. Ennek pedig gyakorlatilag csak az elektromos autó felel meg.

A sajátos helyi törvények szerint az elektromos autókat megvenni nem lehetett, csupán lízingelni. A gyártóknak így lehetőségük volt az autók visszahívására. Mindez azt eredményezte, hogy 2006-ra az autót gyakorlatilag betiltották. Hiába a „betiltás” elleni tüntetések, valamennyi autót kivonták a forgalomból, és a még el nem adott példányokat bezúzták. De nem csak a GM, hanem a Ford és a Toyota elektromos hajtású modelljeivel is hasonló dolog történt Amerikában.

Példátlan az a következetesség, amellyel a látszólagos érdekeik ellenére az autógyáraknak nem a hasznosítás, és ezzel a költségek csökkentése volt a célja, hanem a minél gyorsabb, minél nagyobb titokban történő megsemmisítés. Nyilvánvaló azonban, hogy a következetesség mögött érdekek álltak. Alapvetően a változástól való félelem.

Természetes, hogy olajtársaságoknak is volt (van) félnivalójuk az elektromos autótól, hiszen felfoghatatlan méretű üzlet számukra a sok száz millió autó üzemanyaggal való ellátása.

Nem csoda tehát, hogy az áttörést egy a „semmiből” érkező úttörő, az első sorozatgyártott modelljével 2008-ban debütáló Tesla tudta elérni, amely ma már azért kapaszkodik, hogy az elképesztően nagy igényeket ki tudja elégíteni, és számos társaság fejleszt számukra megoldásokat. Ma már a hagyományos autógyárak is ébredeznek, és komolyan veszik az elektromobilitást, sorra jönnek ki modelljeikkel. Tény, hogy áttörés előtt/közben vagyunk, amely a következő években, évtizedekben teljesen át fogják formálni az életünket. Gyere el hozzánk, és egy kávé mellett beszélgessünk arról, hogy kisbefektetőként miként lehetsz haszonélvezője ennek a forradalomnak. További részletek >>>

A dokumentumfilm:

[include file=script/EV1-fall.txt]
2016-12-20T10:26:45+01:002016 december 19.|Címkék: |1 hozzászólás

Egy hozzászólás

  1. Demény István 2016-12-20 - 10:43 - Válasz

    Kedves Balázs!
    Jan. 4.- én Budapesten leszek.
    Kb. 14.00 és 15.20 között lesz szabadidőm, vagy 16.00-16.30 órától
    Szívesen bemennék hozzátok egy kis beszélgetésre.
    Írd meg légy szíves, hogy megfelel-e valamelyik időpont.

    Békés Karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánok mindnyájatoknak!
    Üdvözlettel: D.I.

Hagyj üzenetet