Szinte minden változik 2019-től a magyar megtakarítási piacon, és még nem is tudunk mindenről, ami 2019-től esetleg változni fog. Az állam sok helyről kivonul, mint támogató, és úgy tűnik, legtöbb fronton az állampapíroknak szánja a főszerepet.
Kétségkívül fontos az államháztartás finanszírozása, és az, hogy ez minél kisebb mértékben függjön a külföldi, adott esetben spekulatív befektetőktől. Ilyen formán, főleg kollektív szinten ésszerű megoldásnak tűnik, hogy az állami költségvetés inkább a magyar megtakarítóknak fizessen kamatot, mint külföldieknek.
Kérdés, hogy ezzel nem vész-e el az a piaci mechanizmus, amely meghatározza a kockázat – hozam párosát, és a megtakarítók hozamai optimális szintet fognak-e elérni hosszú távon, le tudják-e majd küzdeni a most még csak éledező (a bőrünkön azért már jelenleg is jól érezhető), de a későbbiekben akár komolyabb szinteket is megütő inflációt.
Összefoglaltuk egy rövid videóban azt, hogy milyen változásokkal szembesülsz megtakarítóként, a 2019-es évre készülve:
Ha teljesen tiszta képet szeretnél látni, és ha már nem fogyasztásra költöd a jövedelmed egy részét, hanem megtakarítással komoly vagyont szeretnél építeni, ami támszként szolgálhat a jövőben, Gyere el november 27-én klubestünkre, és megmutatjuk…
Van-e élet a lakástakarék és a
nyugdíjpénztár után?
+ Idén utoljára – TBSZ számla külföldön
A hazai pénzügyi kultúra része, hogy a megtakarítók számára mézesmadzagokat kell „belógatni”.
Kérdés: Az egykori indiánokhoz hasonlóan, eladod a jövődet üveggyöngyökért?
Amennyiben nem kérsz több mézesmadzagot, és kíváncsi vagy arra, hogy miként tudsz megtakarítani…
- szabad felhasználás mellett
- évtizedes bizonyítékok alapján hatékonyan,
- kötöttségek, futamidő és mindenféle szankció nélkül , ráadásul mindezt
- a megszokott sokszorosát kitevő betétbiztosítás mellett,
- olyan nemzetközi környezetben, ahol nem módosítgatják folyton a szabályzást, és mindezt akár
- akár adómentes formában,
akkor Neked szól következő rendezvényünk…
Akkor is célszerű eljönnöd, ha az év vége elérkeztével adómentes befektetési megoldást keresel, és TBSZ-ben gondolkodsz, de nem tudod, akarod saját magad eldönteni, hogy mibe lenne érdemes befektetned, sokkal inkább szakemberekre bíznád ezeket a döntéseket.
Van élet a lakástakarék és a nyugdíjpénztár után – klubest
2018. 11. 27. – 18:00-20:00
Helyszín: Irodánk alatti előadóterem – 1036 Budapest, Bécsi út 37. (bejárat a Szépvölgyi útról, a dohánybolt felől).
A rendezvény díjmentes, de a terem korlátozott befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött. Foglald le a helyed mielőbb, az alábbi űrlapot kitöltve:
[include file=script/gfshi-klubestreg.txt] |

Leave A Comment