Akár a megbetegedések, akár az akadozó ellátási lánc – vagy egyszerűen csak maga a pánik ténye – nyilvánvalóan hatással van mindannyiunkra, így a mostani Koronavírus járvány valamilyen formában mindenképp piacbefolyásoló tényező lesz.
Nem ez az első eset, hogy komoly, akár világszintű járvánnyal kell szembenéznünk. Ilyen volt anno a HIV, SARS, MERS, H1N1, Ebola, Zika. Mind-mind komoly járvány volt, amelyeknél mindenki a katasztrófa filmek rémisztő forgatókönyvét vélte felfedezni.
Az alábbi ábrát vizsgálva az látszik, hogy a világgazdaságra a járványok kevéssé illetve csak rövid ideig voltak hatással.
Kérdések a Koronavírus körül
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy félvállról kell vennünk a Koronavírus járványt. Jelenleg egyszerűen lehetetlen felmérni, hogy valójában mennyire súlyos a helyzet Kínában. Az aktuális hivatalos tájékoztatást – megbetegedések, halálos áldozatok, egyebek – térképre vetítve ide kattintva érheted el >>>
Sokak gyártanak összeesküvés elméleteket a dologgal kapcsolatban. Ennek leginkább az az oka, hogy Kínának hagyományosan nem szokása katasztrófahelyzetekben megosztani a valós adatokat. Az sem jó előjel, hogy rohamléptekben 3 darab 1000 ágyas kórházat építenek szó szerint napok alatt, illetve az érintett térséget gyakorlatilag leválasztották az internetről, hogy a világhálóra senki ne tudjon feltölteni helyzetjelentést.
Függetlenül az összeesküvés elméletektől, a hivatalos adatok alapján is vélelmezhető, hogy a kínai gazdaságra komoly hatással lesz a járvány. A 2002-2003-as SARS járvány sokkal kevésbé volt fertőző, ráadásul akkor még a közlekedési infrastruktúra is fejletlenebb volt. Az akkori – világgazdaságnak okozott – több tízmilliárdos kár most is valószínű. Sőt az elterjedés függvényében sokkal nagyobb is lehet, hiszen a legrosszabb időszakban, a százmilliók által utazással töltött kínai holdújév időszakában robbant ki a járvány.
Koronavírus konlkúzió
Jósolni jelen pillanatban nem lehet. Mindenesetre rosszkor jött a Koronavírus, hiszen ettől függetlenül is lassulni látszik a kínai gazdaság. Az elmaradt, ünnepekhez kapcsolódó fogyasztás, és a járványhoz kapcsolódóan feltehetően csökkenő kínai export-import mindenképp rányomja a bélyegét a 2020-as kínai eredményekre. Beágyazottságát tekintve pedig mindez a világgazdaság egészére nézve is negatív hatása lesz.
Értelemszerűen a befektetések választását is befolyásolhatja a járvány. Jelen pillanatban érthető, ha a befektetési célokat nem Kínában keresed. Célszerű nyitottnak lenned, hogy megtaláld az alternatívákat. Csatlakozz az IPOguru közösséghez, gyere el következő rendezvényünkre. Kattints ide vagy az alábbi képre a részletekért és az ingyenes regisztrációs lehetőségért >>>
Leave A Comment