Meddig nyújtózzunk?

Ameddig a takarónk ér, vágjuk rá, ám a valóság mást mutat. Hol vannak már azok az idők, amikor csak akkor vettünk meg bármit is, mikor a pénzünk már összegyűlt rá? Szüleink és nagyszüleink generációja élére állította a garast, ha a napi megélhetésen túl másra is vágyott. Mondjuk saját lakásra, autóra, telekre, utazásra. Eltelt öt, tíz, tizenöt év is mire egyik vagy másik vágyuk teljesülhetett. A fogyasztói társadalom térnyerése óta mindez akár egyidejűleg is lehetséges – kölcsönből.

Azaz csak lehetett, mert az adósságra épített globális és honi lufigazdaság egyaránt látványosan pukkadt ki két évvel ezelőtt. Világszerte országok sokasága ment csődbe, emberek milliói kerültek utcára, vesztették el otthonukat. A gazdasági fellendülés még két év elteltével is várat magára. Tán korai még számvetést készíteni, mégis felmerülhet a kérdés: lehetett volna másként is?

A lufikat kezdetben az Egyesült Államokban fújták fel mind nagyobbra: a kilencvenes évek high-tech lufiját követte a kétezres évek még kövérebb ingatlanhitelezési lufija, majd szorosan nyomában a pénzügyi termékek gigantikus globális lufija. Ezek aztán rendre ki is durrantak. Persze miközben a gyors és könnyű meggazdagodásba, a fogyasztói társadalomba vetett közös hit fűtötte fel a gazdaságot, addig boldogan dobtuk sutba a kapitalista gazdasági rend természetes konjunkturális ingadozásairól tanultakat.

Eltorzult az amerikai álom

Ám a gazdasági válság tangóját is legalább ketten táncolják. Számos kommentátor mutatott már rá, hogy az amerikai polgár sem feltétlenül vétlen áldozat. Az elmúlt évtizedekben az amerikai álom az ország sokmillió polgára számára „a kapzsiság jó“ korszellemének megfelelően átlényegült és eltorzult. Költekezz, költekezz, költekezz – és mindezt hitelre! – szólt a mantra. „Az amerikai lakosság az elmúlt években rendre többet költött, mint amennyit megkeresett, a jelentősen bővülő fogyasztást pedig jelzáloghitelekből fedezték. Az USA-ban egy ingatlanra több hitel is bejegyezhető, és sokan éltek is a lehetőséggel. A pénzt pedig nem is csak fogyasztási cikkekre költötték, hanem tőkepiaci befektetésekre is használták. Az olcsó hitelek azonban megbosszulták magukat”.

Hagyományosan egy lakáshitel bedőlésének kockázatát a hitelnyújtó cég – szokás szerint egy bank – vállalta. „Az értékpapírosítással azonban az ilyen másodlagos jelzálogokhoz fűződő hitelkockázatot a tágabb pénzpiacokra hárították, amelyekbe az európai befektetők is beletartoznak” – mutatott rá az Európai Unió FIN-FOCUS hírlevele 2007 decemberében. „Amikor az Egyesült Államok másodlagos jelzálogpiacain ingatlanokat árvereztek el, nem maradt többé fedezet ezeknek a hiteleknek a visszafizetésére, a másodlagos jelzálogon alapuló értékpapírok tehát értéküket vesztették. Az Egyesült Államokra jellemző másodlagos jelzálogpiaci válság pedig világméretű pénzügyi válsággá vált”.

S nálunk?

Miközben az Egyesült Államokban az alacsonyabb hitelképességű amerikai hitelfelvevők millióira tukmáltak rá erőszakosan önrész nélküli vagy nevetséges önrészű lakáshiteleket, Magyarországon a devizahitelesekkel történt valami hasonló. Nálunk a forinthitelekhez képest olcsóbb devizahitelek árfolyamkockázatát nem verték nagydobra a bankok, mi pedig fogyasztókként nem sok jelentőséget tulajdonítottunk a hitelügyleti szerződés apró betűs passzusainak. Miért is tettük volna, hiszen még a Nobel-díjas közgazdászokat is meglepetésként érte a globális pénzügyi összeomlás, és mert nagyon akartunk saját lakást, autót, bútort, felújítást, vállalkozást, egyebet. A bankok egymásra licitálva kecsegtettek bennünket jobbnál jobb akciókkal. És különben is: milyen alternatíváink lettek volna? Az idősebb generációkhoz hasonlóan szülőknél dekkolni, párunkkal méregdrágán bérelni, vagy többes albérletben kucorogni s kuporgatni?

Mégis elgondolkodtató kérdés ez, figyelembe véve a bedőlt hitelek számának brutális növekedését, vagy a bajba került egyének, családok menekülési útvonalait: kölcsönnel terhelt ingatlan és más értékek eladása, lakásbérlés, albérletezés, szülőkhöz történő visszaköltözés. Az országgyűlés nemrég fogadta el az Otthonvédelmi Akciótervet a lakáshitelesek megsegítésére. Kérdéses, hogy ezek az intézkedések mennyire jelentenek hathatós segítséget, melyekből egyebek közt kimaradt a „tiszta lappal indulás” lehetősége. Ez az adósságcsapdában vergődő százezrek talpra állásának egyik közpolitikai záloga lehetett volna.

Úgy tűnik, a gazdasági fellendülés egyelőre a jövő zenéje. Addig is: túl és meg kell élnünk. Évszázadok óta túlélő nemzet a magyar, és ez most sincs másként. Egyénileg, magunkra utalva, esetleg családi-baráti segítséggel, a magunk módján próbálunk boldogulni. Az elhúzódó válság sokunk számára először állította rivaldafénybe a gyengén szabályozott kapitalista pénzügyi és hitelpiacok lufigazdaságának cunami-hatását. A gazdaság izmosodásával párhuzamosan érdemes lehet újragondolnunk fogyasztói szokásainkat, életvitelünket a válsággal összefüggésben, illetve a felszínre tört sérülékenységeink fényében és azok mérséklésére.

Béres Zsuzsa

4 hozzászólás

  1. Radvánszky János. 2011-07-08 at 17:04 - Reply

    Tisztelettel jelentem,hogy ezt a tőkés rabló világot nélkülözni kellene sürgősen.
    Jónás.

    • Doc 2012-08-31 at 23:37 - Reply

      That’s really thinikng at a high level

  2. dr. Keleti Zoltán 2011-07-09 at 14:15 - Reply

    Az a baj, hogy mindent az árfolyamkockázatra fognak. Ez viszont ámítás! Nagyságrendileg nagyobb gond a bankok által egyoldalúan végrehajtott drasztikus és kivédhetetlen kamatemelés. Amíg a hitelfelvétel előtt megkaptuk a maximális tájékoztatást az árfolyamkockázatról, addig egy szót sem ejtettek a kamatemelés mértékének ilyen lehetőségéről. Nekem 3,49%-ról 8,1%-ra emeltek, előzetes értesítés nélkül. Mert állami segítséggel azt csináltak,amit akartak.

    Az akcióterv is elhibázott, mert új kényszerhitel felvételén alapul, és stabilizálja az eredeti szerződéstől eltérő kamatokat. A törlesztőrészlet emelkedése 40%-ban az árfolyamból, és 60%-ban a kamatemelésből ered. A megemelt kamatokra kivetett extra adó fizetése miatt a bankok már ha akarnának, sem tudnának visszalépni az eredeti kamatszintre. Anélkül pedig az egésznek csak további árfolyam emelő hatása lesz.

    Üdv: Zoli

    • Pont találtam ma egy kapcsolódó cikket a Portfolio.hu-n:
      A Portfolio.hu arról készített összeállítást, mekkora csapást jelent a devizahitelesek számára a kamatemelés. A gazdasági hírportál arra figyelmeztet, hogy a kamatdöntések a devizaárfolyam változásokhoz hasonló következményekkel járhatnak, így egy 1 százalékpontos kamatemelés csaknem 10 százalékos emelkedést is okozhat a törlesztőrészletekben. A lap emlékeztet rá: csütörtökön az Európai Központi Bank alapkamatot emelt, így ismét aktuális a kérdés: mennyit éreznek meg az eurohitelesek a jegybanki kamatemelésből, és mi vár a frankhitelesekre?
      http://www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/mekkora_csapas_a_kamatemeles_a_devizahiteleseknek.152230.html
      Hajnal

Leave A Comment