Mostanában leginkább attól hangosak a távol-keleti hírek, hogy koreai (teszt)rakéták hullnak a Japán-tengerbe, és az USA flottáját is fenyegetik, hogy egyetlen lövéssel elsüllyeszthetnek egy egész repülőgép hordozót. Pedig egy teljes, saját szabályai szerint működő világ, piac épült ki a világ ezen részén.
Hajlamosak vagyunk még mindig a harmadik világként gondolni a térségre. Valahol persze jogosan, de inkább abból a szempontból van ez így, hogy az egy más(ik) világ, és ez a világ ma már igen komoly befolyást gyakorol ránk is.
Nem kell ahhoz a bezárt – majd a Kőbányai út másik oldalára költözött – kínai piacra tévednünk, hogy érzékeljük ezt. Európa és Amerika szinte bármely pontján ha vásárolunk valamit, jó eséllyel azt látjuk a címkén, hogy „Made in China”. Ahogyan egy korábbi bejegyzésben írtuk (itt elérhető), a hazánkban is üzemet létesítő BYD kapcsán, nem csak összeszerelő üzemekről van itt szó, és hogy oda viszik a gyártást a multik.
Óriási embertömeg
Kína népessége jelenleg 1,4 milliárdhoz közelít, amely elképesztő belső piacot jelent, így – bár természetesen mindig is az exporté volt a főszerep – a népességre egyre komolyabban lehet számítani fogyasztóként is. Jó példa erre, hogy az országban 2016-ban 25millió (!) autó talált gazdára.
Tőkekoncentráció
A nyersanyagokban egyébként is gazdag Kína felismerte, hogy a jövő sikeréhez a produktum előállításához nélkülözhetetlen nyersanyagok kitermelését is saját kézbe kell vennie. Ennek megfelelően nem csak a határon belül fejleszti ezt a szektort, de világszerte vásárol fel bányavállalatokat. Ugyanígy tesz a termékút másik végpontjánál. Nem csak az Alibaba onlne platform esetén, de effektíve piacokat vásárol akár Európában is. Sőt, nem csak piacokat, de „régi motoros” európai vállalatokat, mint a Volvo, amely már teljesen kínai kézben van. Mindez oda vezet, hogy a termékút teljes vertikumának profitja koncentráltan kínai érdekkörben csapódik le.
Vége a nyugat majmolásának
Emellett ma már nem csak a szellemi tulajdon másolásában jeleskednek Kínában, hanem saját maguk is az élvonalba tartoznak a kutatás, fejlesztés terén. Valami hasonló ment végbe, mint anno Japán esetében, amely a II. világháborút követően, néhány évtized alatt vezető ipari hatalommá vált. Erre eklatáns példa a legutóbbi Sanghaji Autószalon, ahol nem szánalmas, játékautó kinézetű, csupán a belföldi igényeket kielégítő műszaki tartalmú járművek kerültek a standokra, hanem európai szemmel is kívánatos darabok. Ráadásul – nem meglepő módon – ma már ezen autók meghatározó része elektromos meghajtással érkezik, és olyan teljesítményadatokat mutat, amely alapján bármelyik komoly versenytársa lehet akár a Tesla-nak, akár a japán vagy európai autógyártónak.
Néhány az említett autószalonon bemutatott – zömükben már sorozatgyártásra érett, vagy legalább is az előtt álló – autók közül:
Vigyázó szemetek Kínára vessétek
Vagyonát gyarapítani szándékozó emberként tehát mindenképp figyelned kell Kínára és az egész keleti régióra is. Továbbá mindenre, amire a kínaiak figyelnek. Ilyen lehet például a kínai „nyersanyag éhség”.
Míg néhány évszázada néhány (inkább néhány tíz féle) nyersanyagra volt szüksége az iparnak, ma már ez inkább több százra tehető, és a szokásos réz, vas, nemesfémek mellett szinte minden fellelhető anyagnak ipari felhasználása van. A mennyiségről nem is beszélve, mert gondolj bele, hogy csupán a Kínában eladott 25millió autónak milyen nyersanyag igénye van.
Új világ épül tehát a világon, amely részben új törvényszerűségeket teremt. Mindez pedig azokat is új kihívások elé állítja, akik részesülni akarnak ebből a fejlődésből. Legyen szó akár az egyszerű megtakarítóról, aki vagyonépítési folyamatának elején tart vagy akár százmilliós vagyonnal rendelkező befektető, aki gyarapítani szeretné tőkéjét.
Klubestünkön részletesen megmutatjuk, hogyan válhatsz rendszeres megtakarítóból kisbefektetővé, illetve kisbefektetőből pénzügyileg szabad, akár kizárólag a befektetéseiből megélni képes emberré, ebben az új környezetben. Nézd meg a részleteket, és regisztrálj az ingyenes rendezvényre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>
[…] Jó eséllyel azonban nem egyedüli vezető szerepe lesz a Tesla-nak, hiszen Kínában – amellett, hogy már ott is épül a Tesla gyár – több elekromos autót gyártanak és adnak el a belső piacra, mint a világ többi részén összesen. BYD, Geely, csak hogy a nagyobbakat említsük, amely gyártók százezerszámra állítják elő az elektromos autókat. Nem is akármilyeneket, amely 2017 áprilisi bejegyzésünkben is látszik >>> […]