Közel 20%-a magyar kézben a kibocsátott részvényeknek

Polak, Węgier, dwa bratanki…, azaz „Lengyel, magyar – két jó barát…”, mondhatnánk az idősebb generáció által jól ismert srófát. A napokban zárul a Green 2 Blue Energy Corp. második részvénykibocsátási köre.

A kanadai-lengyel (de szingapuri érdekeltséggel is rendelkező), megújuló energia területén működő vállalat második körös zárt részvénykibocsátás technikai része lezajlott. Erről a jegyzésről tartott előadást februári VIP Ügyfélklubunkon Slawek Smulewicz, a cég vezérigazgatója. A sikeres jegyzés keretében úgy tűnik, kis mértékben túljegyezték a befektetők a részvényt, és hozzávetőleg másfél millió CAD friss tőke érkezett a kanadai és frankfurti tőzsdén is jegyzett vállalkozásba. A cég legnagyobb – valljuk be örömteli – problémája volt, hogy olyan piacon tevékenykedik, amely sokkal nagyobb kereslettel bír, mint amennyit gyártani képesek. Konkrétan a Nyugat-Európában egyre népszerűbb – évente több mint 10%-os keresletbővülést mutató – jó minőségű fa pelletről van szó. A jelenlegi havi 2000 tonnás kapacitást akár 10000 tonnára is növelheti a cég a közeljövőben, és a most megvalósuló 1MW-os erőművi kapacitás is 5MW-ra emelkedhet.

A vállalkozás fő célpiaca – az egyre bővőlő lakossági felhasználás mellett – azok a kis és közepes erőművek, amelyek a fosszilis energia helyett megújuló energiaforrások (például a pellet) révén termelnek elektromos áramot, továbbá mini erőművek bérbeadása, üzemeltetése is hozzátartozik a cég tevékenységi köréhez.

Az EU célja, hogy a megújuló energia aránya 2020-ig 20 százalékra, 2030-ig pedig 27-30 százalékra emelkedjen uniós átlagban. Az okos energia hálózatok (írtunk róla például itt >>>) által is támogatott trend tehát igen erősnek mondható, amelyet a jól felfogott környezetvédelmi érdekek mellett már a politika is komolyan támogat. Talán Magyarországon is elndult valami ezzel kapcsolatban, hiszen elhangzott már olyan politikai cél megfogalmazás, hogy az áramellátás nagyjából 50%-át adó atomenergia mellett, a másik 50%-ot megújuló energiából lehetne/kellene fedezni.

A magyar befektetői kör affinitását jól mutatja a téma iránt az, hogy – február 15-i VIP Ügyfélklubunkon, illetve azt követően – megbízóink jegyezték a jelenleg kibocsátott részvények közel 20%-át. A vállalat stabil pénzügyi hátterét, innovatív üzleti modelljének sikerét az is bizonyítja, hogy a december végén tőzsdére lépett vállalat jelenleg is – az újabb zárt körű jegyzés ellenére – 0,30-0,35 CAD-os árfolyamon mozog. A fejlesztések megvalósulásán túl további lökést adhat a papírnak az a tény, hogy a torontói és a frankfurti jegyzés után, a következő hetekben a new york-i tőzsdén is kereskedhetővé válik a részvény. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy mi fog történni az árfolyammal, ha az amerikai befektetők is felfedezik a cég növekedésében rejlő lehetőséget.

A fentiekhez hasonló befektetési lehetőségek alapvetően azokhoz juthatnak el, akik már megbízóink. Megbízóink, vagyis már rendelkeznek egy olyan – vagyonkezelő partnerünk által kialakított és kezelt – portfólióval, amely stabil alapot ad ahhoz, hogy részt vegyen ezekben a jegyzésekben, és a banki kamatoknál, állampapíroknál egyébként is jóval magasabb hozamokat egészíthessék ki extra hozamlehetőségekkel.

Minden ember, minden élethelyzet egyedi. Gyere el hozzánk egy beszélgetésre, hogy tekintsük át együtt a Te helyzetedet, és találjuk meg közösen azt a pontot, amelyen be tudsz csatlakozni abba a pénzügyi életpálya modellbe, amelynek eszközrendszerét az elmúlt években kialakítottuk.

Jelentkezz itt!

[include file=script/avk.txt]

 

Összegzés
Közel 20%-a magyar kézben a kibocsátott részvényeknek
Bejegyzés címe
Közel 20%-a magyar kézben a kibocsátott részvényeknek
Rövid leírás
A magyar befektetői kör affinitását jól mutatja a megújuló energia iránt az, hogy a kanadai-lengyel biomassza hasznosító vállalat jelenleg kibocsátott részvényeinek közel 20%-át megbízóink jegyezték
Szerző
Közzétette
HozamInfo
2018-02-27T18:47:12+01:002018 február 27.|Tags: , , |0 Comments

Leave A Comment