Nyári klubestünk a kötvények témakörét járta körül. Akkor – és azóta is – sokan meglepődtek azon, hogy egyszerű magyar államkötvényen is el lehetett érni 30% hozamot. De hogy lehet ez? Nem ettől hangos a pénzügyi sajtó.
Első körben azt kell tisztáznunk, hogy mi is a kötvény. Könnyen rámondjuk, hogy igen tudjuk miről van szó, de szokás szerint itt is óvatosnak kell lennünk, mert léteznek „csapda szituációk”.
A kötvény hitelviszonyt megtestesítő értékpapír. A kötvényben a kibocsátó (az adós) arra kötelezi magát, hogy az ott megjelölt pénzösszegnek az előre meghatározott kamatát vagy egyéb jutalékait, valamint az általa vállalt esetleges egyéb szolgáltatásokat, továbbá a pénzösszeget a kötvény mindenkori tulajdonosának, illetve jogosultjának (a hitelezőnek) a megjelölt időben és módon megfizeti, illetőleg teljesíti. Vannak olyan kötvénynek nevezett szerződések, értékpapírok, amelyek tartalmilag nem tekinthetők annak, ilyen például a biztosítási kötvény.
Magyarul mi, mint befektetők, kölcsönt adunk a kötvény kibocsátójának, amely vállalja a tőke illetve kamatainak visszafizetését. A lényeg ennyi, viszont minden esetben meg kell vizsgálnunk részletesen a kibocsátási feltételeket, mert rengeteg változata lehet egy-egy konkrét értékpapírnak a kamatfizetés módjától kezdve egészen addig, hogy milyen lejárati időt, és tőke visszafizetést határoznak meg.
Adott esetben például – amennyiben ez kikötésként szerepel – egy év után akár részvénnyé is alakulhat a kötvény, amely kellemetlenül érinthet bennünket, ha a kibocsátó részvényárfolyama időközben jelentősen csökkent. Amennyiben azonban a részvénnyé válthatóság csak választható opció, akár jól is járhatunk, hiszen egy várt vagy váratlan részvényárfolyam emelkedés következtében extra profitra is szert tehetünk.
Alapvető kockázatok
A kibocsátó kockázata
Egy cég – vagy állam – tőke visszafizetési (és kamat) ígérete értelemszerűen a gazdasági helyzetétől függ. Bár szerencsésebb egy „rossz utakra tévedt” vállalkozás kötvényesének lenni, mint részvényesnek, hiszen egy felszámolás esetén mint hitelezők vagyunk jelen a vállalatnál, ergo több jogunk van, mint egy részvényesnek/tulajdonosnak, mégis előfordulhat, hogy a vállalat nem tud minden hitelezőt kielégíteni vagyonából.
Árfolyamkockázat
Bármikor megtörténhet, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amikor a kötvény lejárta előtt el kell azt adnunk, mert pénzre van szükségünk. Sokan nincsenek tisztában vele, hogy – a részvényekhez hasonlóan – a kötvényeknek is van árfolyama, a másodpiacon, amelyet a névérték százalékában szoktak meghatározni, és amely a kibocsátó helyzetének és a piac alakulásának függvényében akár jelentős ingadozásokat is mutathat. Egy nem várt szituációban tehát előfordulhat, hogy akár veszteséget is elszenvedhetünk az eladás miatt.
Forgalomképesség
Fenti helyzetben nem csak az árfolyam lehet kockázat, hanem az is, hogy egyáltalán „forog-e” a kötvény a másodpiacon. Magyarul el tudjuk-e adni lejárat előtt, ha élethelyzetünk azt kívánja? Ezért fontos a forgalomképesség vizsgálata is.
Kötvényvadászat
Sokak kedvence a kötvény, hiszen „stabilabb” eleme egy portfóliónak, és a rendszeresen kapott kamatok miatt kiszámítható hozamokat tudunk elérni. Tartogathat azonban izgalmakat is – ha arra igény van.
Kitartó keresgéléssel – és szakértői segítséggel – találhatóak a piacon olyan kötvények, amelyek kielégíthetik az extra hozamokat igénylő, spekulációtól nem visszariadó befektetőt is.
Ahogyan a kockázatoknál arról szó esett, a kötvényeknek a másodpiacon árfolyamuk van. Kialakulhat olyan helyzet a kibocsátóval kapcsolatban, amely lehet, hogy csak időlegesen, sőt az is lehet, hogy valódi alap nélkül, de megrendíti a beléje, pontosabban az általa kibocsátott kötvények, vagyis a neki adott hitel visszafizetésébe vetett bizalmat. Egyes kötvénytulajdonosok a vélt vagy valós veszélyre reagálva szabadulni próbálhatnak ezektől a kötvényektől. A piac szabályai szerint ilyen esetben – amikor sokan akarnak eladni – az árak akár hirtelen és jelentős esése is bekövetkezhet.
A kockázatokat felmérve, és elfogadva, ekkor jön el a kötvényvadászok ideje. A könnyebb érthetőség kedvéért nézzünk egy elméleti példát, amelyekhez hasonlóakat időről időre találhatunk:
Adott egy egész Európában jelen lévő, ha nem is piacvezető, de területén meghatározó vállalkozás több ezer alkalmazottal, világos jövőképpel, növekedési potenciállal. Mégis, likviditási problémákról szóló hírek, az ukrán-orosz konfliktus és egyéb tényezők miatt megijedt befektetők szabadulni szeretnének az 50ezer EUR névértékű kötvényektől. Következmény: a kötvény árfolyama a névérték 66,5%-ára esik. Magyarul a névérték 2/3-ára esik az árfolyam. Mi is áll ekkor a kielemzett kockázattal szemben?
- névérték: 50.000.- €
- lejárat: 2017. 06. 26.
- kamat: 7%/év
- aktuális árfolyam: 66,5%
- vételi költség: 3%
- 1 db ára (vételi költséggel együtt) aktuálisan: kb. 34.200.- €
Megtérülési kilátások:
- A lejáratkor a névértéket fizeti ki a kötvény, ami 50.000.- €. Itt tehát eleve keletkezik több mint 15.000.- € árfolyam nyereség
- A lejáratig (2017. június) évente 7% kamat kerül kifizetésre, amely a névértékre vonatkozik, azaz összesen 3 * 50.000.- € * 7% = 10.500.- €
A befektetett tőkére vetítve ez 3 év alatt közel 75% összesített hozamot jelent. Az egy évre vetített 25% hozam – valljuk be – több mint tízszerese a forintos banki kamatoknak, az EUR kamatokról nem is beszélve, tehát igen látványosnak mondható.
Fontos: Nem szabad hagynunk, hogy a várható hozam bűvöletében elfeledkezzünk a kockázatokról. Mindenképp alapos utánajárás, elemzés szükséges. Ahogyan egy bank megvizsgálja a hitelképességünket, amikor hitelt veszünk fel, nekünk is hasonlóan kell eljárnunk, amikor kötvényt vásárlunk.
És nem csak a kibocsátót kell vizsgálnunk, hanem saját magunkat is. Rendelkeznünk kell olyan személyre szabott befektetési politikával, amely objektíven felmér bennünket, és tisztán látható belőle, hogy ez a kockázat, ez a tőkeméret, ez az időtáv és feltételek „belefér-e” abba a körbe, amelyben nekünk célszerű mozognunk. Elképzelhető, hogy kisebb névértékű, eltérő futamidejű, vagy épp kisebb kockázatú kötvényt kell keresnünk, amely alkalmas lehet számunkra.
Szeretne még többet megtudni a kötvényekről? Nézze meg júniusi klubestünk felvételét, amelyet az ide kattintva megjelenő oldalon tud ingyenesen igényelni >>>
Nincs még saját, személyes befektetési politikája? Töltse ki kérdőívünket néhány perc alatt, és elkészítjük Önnek azt a 15 oldalas dokumentumot, amely irányt tud mutatni, és segít abban, hogy mi az ami Önnek való és mi az, ami nem. Részletek az ide kattintva megjelenő oldalon >>>
Leave A Comment