Kívül tágasabb?

Nem szeretem és nem is értem a politikát. Valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül. Ma már viszont a sajtót sem értem. Néha a legkisebb – helyi újságba is épphogy való – hírek kerülnek gumicsontként rágcsálásra napokon keresztül, máskor meg országos, sőt európai jelentőségű témák sikkadnak el.

Lehet persze (sőt), hogy ma már a sajtó is a politika része, nem csak közvetítő közeg, és ez a rácsodálkozásunk csak a naivitásból fakad. Mindenesetre megdöbbentő, hogy a máskor oly aktív sajtó most gyakorlatilag agyonhallgat nagy horderejű kérdéseket.

boruMert ha egy kormányzati szereplő állít valamit, akkor általában odafigyelünk, függetlenül attól, hogy milyen előítélettel hallgatjuk. Vasárnapi kijelentés: „az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogának felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból

Fejtsük le erről a mondatról a jelzőket és a sallangot, Lényegtelen, hogy ez valóban így van, vagy valakik – bármelyik oldal  – manipulációs törekvéseiről van szó. A kijelentésben olyan, nehezen belátható következmények sejlenek fel, ami alapjaiban változtat a felálláson, és alapjaiban forgathatja fel mindannyiunk életét.

Önmagában az a tény, hogy erről szó van, egyáltalán szó lehet erről, olyan zsigeri reakciókat kelt, amely koránt sem mondható nyugodt, fenntartható állapotnak. Egy Unióból történő, tervezett, több lépcsős kilépés – vannak akik ezt szorgalmazzák, és próbálják tényekkel alátámasztani ennek létjogosultságát – lehet egy törekvés, bár kétlem, hogy hazánkban többségi támogatottsága lenne. A kényszerű, gyors távozás az Unióból viszont minden területen olyan következményekkel járna, amelybe szó szerint beleborzong az ember.

Kezdve az ingatlanpiaccal, folytatva a hazai tőzsdével, egyéb befektetésekkel, a forint árfolyamával, valamint a bankrendszer stabilitásával bezárólag mindenre komoly, összeroppanással fenyegető nyomás nehezedne egy ilyen forgatókönyv esetén.

Annak, akinek nincs vagyona, megtakarítása, akár a mindennapi megélhetése kerülhetne veszélybe. Akinek pedig vagyona van, akár a teljes veszteség mellett nézhetne szembe ugyanúgy a megélhetés nehézségeivel.

Néhány éve volt már erről szó komolyabban itt a blogon, de úgy tűnik kénytelenek vagyunk újra országkockázatról és vagyonmenekítésről beszélni. Jelen helyzetben (még) él a szabad tőkeáramlás lehetősége. Így minden magyar állampolgárnak, az EU polgáraként joga és lehetősége van arra, hogy a bizonytalan hazai környezettel szemben uniós, akár angol akár német szolgáltatókat megbízni azzal, hogy azok felelősen kezeljék befektetéseiket.

Október 15-én hazai és német szakemberekkel mutatjuk meg azt, hogy Németországban miként működik a vagyonkezelés akár 140 000 000 Ft-os letétbiztosítás mellett, sőt aktuális német tőzsdei IPO projektek is szóba kerülnek. Nézze meg a részleteket, és ha még nem tette meg, regisztráljon az ingyenes rendezvény még szabad helyeire, az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

2015-10-05T10:40:26+02:002015 október 5.|2 hozzászólás

2 hozzászólás

  1. Szekeres László 2015-10-05 at 13:02 - Reply

    Sajnos nem tudok részt venni a rendezvényen, mert éppen külföldön leszek, de ha készül felvétel, akkor azt szívesen megnézném.
    Köszönettel:

    Sz L

  2. András László 2015-10-06 at 12:01 - Reply

    Ez politika, a kisebb keleti tagállamok megfélemlítéséről van szó szerintem.

Leave A Comment