by admin
Share
by admin
Share

Lehet, hogy új ura van a világnak, csak még nem is tudunk róla? Megszoktuk, hogy Amerika keveri a lapokat, de most lehet, hogy ők is csak merednek maguk elé bambán. Megverte Kína a saját pályáján?
Az elmúlt 100 évben – de 1945-től mindenképp így van – egyértelműen Amerikáé volt a világ vezető szerepe. Még ha ezt eleinte veszélyeztette is a Szovjetúnió. A gyarmatosítás kezdete óta hellyel-közzel 100 évente váltották egymást a birodalmak. Leginkább azon látszik ez, hogy mely időszakban mely birodalom adta a „biztonsági pénznemet”, amelyben a világ tartotta a pénzét. Ezt szemlélteti az alábbi ábra.

Az ábrán látszik, hogy a dollár – ezzel együtt az USA – is kitöltötte már az „ideje javát”. Lehet hogy itt az ideje a váltásnak. Mindez pedig a koronavírus járvány kapcsán lehet érdekes. Konkrétan az elterjedés időbeni eltolódása. Amikorra a világ többi részén kiteljesedik a járvány, Kínában jószerével csak emlék lesz.
A járvány kezdetén felütötte fejét egy olyan összeesküvés elmélet, hogy Kínát valójában a CIA támadta meg, a vírus szabadon engedésével. Egyszer s mindenkorra megnyerve ezzel a kereskedelmi háborút. Nem igazán vagyunk híve az elméleteknek, de akár ennek az ellenkezője is igaz lehet. Kína ugyanis gyakorlatilag fillérekért felvásárolta, saját kézbe vette azokat az eddig külföldi kézben lévő kínai vállalatokat, amelyek részvény árfolyama a járvány hatására összeroskadt.
Kína nyert?
Kínában elképesztő mértékű tőke halmozódott fel az elmúlt évtizedekben. Az amerikai államadósság jelentős része is kínai kézben van. Most saját kézbe vehette a nála befektető külföldi cégek egy jelentős részét. Vajon ki lesz a legnagyobb étvágyú, aki majd a ma már padlón heverő európai és amerikai cégeket felvásárolja? Nyilván a kínaiak. Hogy ez tudatosan alakult-e így, vagy csak élt Kína a kínálkozó lehetőséggel, valószínűleg nem tudjuk meg soha. Annyi bizonyos, hogy Kína mindig is úgy gondolt magára, mint a világ 2000 éves múlttal rendelkező urára. Az elmúlt néhány száz év csupán szünet volt ebben az uralkodásban.
Nem kell tehát csodálkoznunk, ha néhány év, legfeljebb egy-két évtized múlva a fenti ábra új szereplővel, Kínával, és az ő devizájával a Jüannal egészül ki.
Persze mindent nem tudnak felvásárolni, juthat neked is, ha kellő időben lépsz. Amennyiben szeretnéd kihasználni a jelenlegi helyzetet, várunk szeretettel egy díj- és kötelezettség mentes konzultációra, ahol kölcsönösen megismerhetjük egymást, megvizsgálhatjuk, hogy tudunk-e együtt dolgozni vagyonod gyarapításán. Jelentkezni az alábbi űrlapon tudsz egy ilyen beszélgetésre, amely tekintettel a koronavírus járványra nem csak személyes, hanem Skype, Messenger beszélgetés is lehet.
STAY IN THE LOOP
Subscribe to our free newsletter.
Leave A Comment
- korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
- egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
- neves német vállalkozások kötvényeiben,
- más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
- ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.
A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.
Pedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.
A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.
A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.
Az idő tényező
Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.
Na de a biztonság…
Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…
Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.
Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.
Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>