A teljes kép kialakításához jogos lenne visszamennünk a kályháig – akár a kerék feltalálásáig – a technológiai átalakulás vizsgálatakor. A teljes tudománytörténet szétfeszítené azonban egy blogbejegyzés kereteit, így sebességet váltunk.
Fontos tényező a változás sebessége, amely koránt sem egyenletes. Folyamatosan gyorsuló fejlődésről van szó, amely ma már nyilvánvalóan exponenciális görbén mozog, és jó eséllyel egy emberöltőn belül mindent megváltoztat körülöttünk a technológiai átalakulás.
Technológiai átalakulás – Gyorsuló idő
Már-már felgyorsulni látszik az idő. Az elmúlt 50-60 évben elképesztő technológiai fejlődés zajlott minden területen, és úgy tűnik a technológia, a gazdaság és a társadalom egyaránt átalakul szinte biztosan, még a mi életünkben. Ami ennek alapja volt, az az integrált áramkörre épülő…
Mikroelektronika
Az első ilyen áramkört a ma is a szektor egyik vezető vállalatának számító Texas Instruments készítette, még 1958-ban. Ez volt az alapja annak, hogy a technológia változása tömegeket tudjon elérni.
A technológiai átalakulás első fázisához erre volt szükség, tömegek elérésére. Ezzel együtt a megjelenő további fejlesztési igényt is ki tudta szolgálni. Az igények három szempont szerint jelentkeztek
- Miniatürizálás
- Konvergencia
- Sebesség
Miniatürizálás
Az első számítógépek brutális méretűek voltak. Ezen javított ugyan a tranzisztorok megjelenése, de még ekkor is több szobányi méretű számtógépekről beszélhettünk, amelyeknek kapacitása, lehetőségei leginkább egy mai tudományos zsebszámológéphez volt hasonlítható. Az integrált áramkörök megjelenése volt az első lépés a miniatürizálás felé, amikor egyre kisebb eszközökrő beszélhettünk. Nem csak a számítógépek, hanem minden egyéb területen. Az integrált áramkörök belekerültek mindennapi eszközeinkbe, és azok egyre kisebbek tudtak lenni.
Ma már ott tartunk, hogy egy egyszerű, 20-30ezer forintos okostelefon – ami alsó tagozatos gyermekeink zsebében lapul – sokszoros tudással, kapacitással rendelkezik, mint amire az 1969-es holdraszállást vezényló számítógép képes volt.
Konvergencia
A miniatürizálásból adódott a lehetőség – és egyre nagyobb igény – hogy az egyes szolgáltatásokat nyújtó eszközök közelítsenek egymáshoz (innen ered a konvergencia kifejezés), olvadjanak össze többfunkciós eszközökké. Erre az egyik legjobb példa maga az okostelefon, hiszen a telefon funkció mellett ezerféle eszközünk van egyetlen zsebben hordható eszközben, a számológéptől a navigáción keresztül a multimédia lejátszóig, internetes böngészőig, amely ma már szinte csak mellékesen, telefon funkciót is ellát.
Sebesség
Itt alapvetően kétféle sebességről beszélünk. Egyrészt a számítási sebességről, amely nem elsősorban azért (de persze azért is, de nem önmagáért) fontos, hogy gyorsabban számoljunk ki dolgokat, hanem azért, mert a mesterséges intelligencia erre épül. Ezért hajtja mindenki a sebességet, ezért igyekszik mindenki elsőként megépíteni a jövő kvantumszámítógépét, elérni a „kvantumfölényt”.
Az érzékletesség kedvéért, a kvantumfölényt akkor éri el valaki, ha a mai szuperszámítógépek által csak évezredek alatt megoldható feladatokkal az új technológiával épült számítógép már percek alatt elkészül. Az elmúlt év kiszivárgott híre, hogy a Google kísérleti kvantumprocesszora 3 és fél perc alatt számolt ki valamit, ami a világ jelenlegi legerősebb szuperszámítógépének 10 ezer évig tartana. Ez a sebesség soha nem látott lendületbe hozhatja a mesterséges intelligencia fejlesztéseket is.
Sebességnél azonban nem csak a számítási sebesség, hanem a kommunikációs csatornák sebessége is fontos, hiszen mindehhez az áramoltatott adatok mennyisége is elképesztő méreteket ölt. Ma már elmondhatjuk, hogy nem a vezetékes technológia viszi a prímet. Az 5G mobilhálózatok létrejöttével feláll az a környezet, amelyben tömegesen tudnak működni a sokcélú, rendkívül gyors eszközök mellett az egyéb okos technológiák, eszközök is. Minden mindennel kommunikálni és azonnal reagálni is fog, valós időben, késlekedés nélkül. Ennek például az önvezető autók esetében van rendkívüli jelentősége, ahol létfontosságú, hogy az utakon haladó autók egymással és/vagy a központi forgalomirányítással történő kommunikációja valós időben történjéen meg. Tizedmásodperces késések sem tolerálhatók, pláne nem másodpercek.
Technológiai átalakulás – fő irányok
A felvázolt fejlődési területek természetesen egymást gerjesztve, segítve, egymásra épülve működnek igazán. Ennek köszönhető a fejlődés mára már elképesztő sebessége. Rengeteg iránya van tehát ennek a fejlődésnek, amelyek ezer szállal kötődnek egymáshoz. Ha mindenképp szeretnénk csoportosítani, kétféle irányvonalat határozhatnánk meg.
A fizikai világ uralása a technológiával
Az ember – mint biológiai lény – számára mindig is fontos volt, hogy…
- Biztonságban érezze magát, mint faj és mint egyén,
- Kényelmesebb legyen az élete,
- Kitolja az egyén lehetséges életkorát a legtávolabbi pontig
Ebbe beletartozik az egészségüggyel kapcsolatos tecnológiáktól kezdve a nanotechnológián keresztül az energetikáig, űriparig gyakorlatilag minden. Magyarul a kvantumtértől a világűrig minden olyan terület, amelly segíti a fent vázolt három igényt.
Mindez egészen odáig is elmerészkedhet – jelenleg ez ugyebár a sci-fi kategória -, hogy az embert kiemelje a biológiai létből, és ezzel kvázi halhatatlanná tegye. Ez azonban – és általában a tudomány és technológia – rengeteg morális kérdést felvet, amelyhez az emberiségnek fel kell még nőnie. Kérdés, hogy a nagykorúság meg fogja-e előzni a technológia fejlődését.
Új világ(ok) a virtuális térben
Párhuzamosan a fizikai világ uralására tett kísérlettel, virtuális világok jöttek már most is létre, még ha ezek a világok kezdetlegesnek tűnnek is. Az Internet az a „hely”, ahol ez az építkezés már a kezdetektől folyik. Az analóg világhoz hasonlóan itt is lassan indult a dolog, de mára elképesztő gyorsaságot tapasztalhatunk.
A virtuális terek egyre szofisztikáltabbak, egyre inkább hasonlítanak a való életre. Ma már nem csak a játék kerül előtérbe, de a mindennapi használat, ügyintézés lehetősége is. Nem kell ecsetelnünk, hogy milyen előnyökkel jár, ha például a mostani koronavírus járvány idején egy valódi virtuális térben mozogva minden ügyes bajos dolgunkat el tudjuk intézni, a csekkbefizetéstől kezdve a gyerek fogadóóráján keresztül a cipővásárlásig. Részben már ma is meg tudjuk ezeket tenni, da a közeljövőben minden sokkal inkább be fog épülni a virtuális térbe is.
Ahogyan a Matrix-ban Morpheus mondaná, mélyen behatolunk a nyúl üregébe. Április 29-én 17:30-tól kezdődő webinariumunkon megmutatjuk, hogy miért és hogyan alakul át az internet a következő egy-két évtizedben. Sőt nem csak ezt mutatjuk meg, hanem azt is, hogy ebből Te hogyan tudsz komoly profitra, netán vagyonra szert tenni.
Az utóbbi évek legfontosabb eseménye lehet számodra ez a webinarium. A korábbi tapasztalatok alapján nagy lesz az érdeklődés. Sajnos azonban a kiszolgáló 100 főben maximálja a létszámot, így ha a regisztráltak száma eléri ezt, kénytelenek leszünk kitenni a „Teltház” táblát.

Leave A Comment