Úgy tűnik Magyarországon minden megtörténhet. Amennyiben pedig ez igaz, akkor mindennek az ellenkezője is megtörténhet, sőt meg is történik. Különösen akkor, ha akár csak minimális módon is, de kötődik a politikához.
Az év eleji “brókerbotrányok” legújabb fejleményei kapcsán esik most szó ismét erről itt a blogon. Új, a megszokott törvényes garanciákon túli politikai ígéreteket kaptak a Quaestor károsultak azzal, hogy teljes kártalanításban részesülhetnek. Hiszen a BEVA garanciának csupán 20ezer EUR értékig kellene garantálnia a kötvénybe fektetőket. Jelenlegi állás szerint azonban ez a politikai ígéret elvérezni tűnik.
Jogos, vagy jogtalan a mentés?
Sok esetben feszül ellentét a jog és az igazság közt. Itt is hasonló a helyzet. Mert képzeljük el azt a nyugdíj előtt álló öngondoskodásra hajlamos honfitársunkat, aki nagy gonddal és akár nélkülözéssel összegyűjtött 20millió forintot idős korára. Bízva a pénzügyi rendszerben, és az azt felügyelő szervezetekben, és bízva abban, hogy ha egy országosan ismert, sok-sok irodával rendelkező vállalkozás ígér valamit, akkor az úgy is lesz, és legalább egy kicsit növekedni fog a vagyona. Igazságos az, hogy elveszítse megtakarításának kétharmadát? Semmiképp. Ha szigorúan a jog oldaláról nézzük, akkor viszont valóban csak a BEVA által garantált 6mFt jár neki. Sőt, ha a kibocsátott kötvények hamisak voltak, akár azt is mondhatják neki, hogy majd a lefoglalt vagyonból talán neki is jut valami.
Cizellálja a dolgot, hogy a politikai ígéret – a teljes kártalanítás – gyakorlatilag a bankszektoron keresztül a többi állampolgárral fizetteti meg a csalárd szolgáltató által okozott kárt. Szóval nem is olyan egyszerű eldönteni, hogy mi jogos, mi jogtalan, valamint mi igazságos, és mi nem az.
Azt tapasztalhattuk, hogy a politika gyakorlatilag mindent átsző. Valójában azonban nem is az a gond, hogy politikai ígéretek vannak, vagy hogy azok semmissé válnak. Mert ezek csak következmények, és mindeközben a felállás a hazai pénzügyi szektorban nem igazán változott. Ez pedig rendre termeli ki magából az ilyen és ehhez hasonló következményeket, ésnem igazán látszik még csak jele sem annak, hogy megfelelő irányba haladunk.
A következő “ügy”, amely borzolja majd a kedélyeket, véleményünk szerint a befektetéshez kötött életbiztosítások ügye lesz, amely legalább akkorát fog szólni, mint a devizahitelezés vagy a brókerbotrányok esetében történt. Csupán arról van szó, hogy ott még “nem égett végig a gyújtózsinór”.
Lehet azon lamentálni, hogy miért van ez így, hol romlott el a dolog, és lehet – kell is – próbálkozni a “világjobbítással”. Először azonban mindenkinek a saját hatókörében kell megtennie a lépéseket, saját maga pénzügyeire kell kicsit jobban figyelnie, és azt rendbe tenni.
Az elmúlt lassan 5 évben – amióta a HozamInfo létrejött – voltak biztatónak induló szolgáltatói ajánlatok, kezdeményezések, de ezeket a környezet, vagy a konkurencia mindent letaroló marketingje miatt lehetetlenültek el, illetve némelyikről időközben kiderült, hogy valójában nem különbözik jelentősen egyéb hazai megoldásoktól, és koránt sem olyan előnyösek ügyféloldalról, mint amilyennek látszottak. Sajnos tehát arra a szomorú következtetésre kellett jutnunk, hogy megbízóink vagyona nagyobb biztonságban van, ha nem itthon kezelik azt. Ennek megfelelően egy ideje kifejezetten kerüljük a hazai megoldásokat, és a német illetve angolszász régióban találtuk meg azt, amit kerestünk, amit valójában mindenki keres.
Ebben lehet segítségére egy konzultáció, amelynek keretében díjmentesen elkészítjük személyes befektetési politikáját, segítünk azt értelmezni is, amely továbbgondolkodásra késztetheti. A befektetési politika díjmentesen igényelheti az ide kattintva megjelenő oldalon.
Következő bejegyzésünkben arról lesz szó, hogy milyen új trend hódít Amerikában, sőt az egész világon, ami megváltoztatja, részben már meg is változtatta a piacokat.
Leave A Comment