by admin
Share
by admin
Share

Van, akinél az eurónál már a 350 forint árfolyam lehetősége is felmerül az előrejelzésben. Lehet ez? Technikailag természetesen, hiszen az elmúlt években hozzá kellett szoknunk: semmi nem lehetetlen. Érdemes azonban egy kicsit tiszta fejjel gondolkodnod…
Mindenki vágyik a kiszámíthatóságra. Ebből adódhat sokaknál az a tévképzet, hogy a jelen helyzetet állandónak gondolják, és döntéseiket is ez alapján hozzák. Nagyon igaz közhely azonban, hogy a világon csak egy dolog állandó, a változás.
Forint árfolyam – ábrándok és a valóság
Elő lehet venni az euró – forint árfolyam esetén is a technikai elemzések teljes eszköztárát. Ez alapján akár további forint erősödés is előrejelezhető, de…
A fő kérdés az, hogy devizakereskedőnek, vagy inkább kisbefektetőnek érzed magad. Előbbi esetben valóban fontosak a technikai elemzések és ellenőrizheted naponta százszor az árfolyamot, hogy kellő időben tudj adni-venni. Amennyiben azonban inkább kisbefektető vagy, kicsit madártávlatból célszerű figyelned az eseményeket, és az összképet kell nézned!
Valóban a forint erősödésnek van-e itt az ideje?
- A forint 2021/22-es inflációja (november/november) 22,5%
- Az eurónál ugyanez 8,1%
Idénre is hasonló különbség várható
- A 2022/23-ra várt forint infláció 15%
- Az eurónál ugyanez 5,5%
Magyarországon tehát az infláció közel háromszorosa, mint az euró övezetben. Ebben a helyzetben produkálta a forint árfolyam az elmúlt 3 hétben a közel 4%-os erősödést (410-es szintekről 394-ig). Kicsit távolabbról nézve el tudod dönteni, hogy ennek az erősödésnek mennyire lehet folytatása, vagy inkább csak egy „hórukk” kiindulópontja, ahonnan egy trambulinhoz hasonlóan pattan fel az árfolyam az egekbe.
Az érdek dönt – a forint gyengül
Elég abból kiindulnod, hogy kinek mi az érdeke. Magyarországnak exportra termelő – ahogy mondani szokták, összeszerelő – gazdasága van. Az ide települt / települő multinacionális (és persze a magyar) gyártó vállalatoknak – amelyeket a mindnkori kormány kénytelen „kiszolgálni” – a minél gyengébb forint a kedvező. Ennek megfelelően a forint árfolyam folyamatos gyengülése alapvetés.

Az elmúlt egy év árfolyam alakulását nézve pedig – a historikus gyengüléssel összhangban – látható, hogy a 395-ös szintekről nem az erősödés, hanem inkább a jóval 400 forint feletti árfolyamok tűnnek reálisnak. Akik tehát euró alapon fektetnek be, eleve előnnyel indulnak az inflációval folytatott versenyfutásban.
Elég ha abba belegondolsz, hogy mi történt volna, ha 2019-ben egyszerűen csak átváltod a forintodat euróba. Most 20-30%-kal többet érne forintban a megtakarításod, gyakorlatilag befektetés nélkül. Befektetve pedig minimális eredménnyel is bőven értékálló lett volna a megtakarításod, és infláció feletti mértékben nőtt volna a vagyonod.
[ezcol_1half]Segítünk a felmerülő kérdések megválaszolásában. Első körben egy díjmentes személyes konzultációt javaslunk, amikor megismerkedhetünk egymással, és megvizsgálhatjuk, hogy „kompatibilisek” vagyunk-e a közös munkában. Mindezt annak érdekében, hogy vagyonod optimális mértékben és biztonságban gyarapodhasson. Egy ilyen konzultációra tudsz jelentkezni az itt található űrlapon.
Amennyiben a konzultáció végeztével Te és Mi is úgy döntünk, kezdődhet a közös munka. Várunk szeretettel.
[/ezcol_1half] [ezcol_1half_end] [/ezcol_1half_end]
STAY IN THE LOOP
Subscribe to our free newsletter.
Leave A Comment
- korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
- egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
- neves német vállalkozások kötvényeiben,
- más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
- ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.
A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.
Pedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.
A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.
A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.
Az idő tényező
Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.
Na de a biztonság…
Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…
Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.
Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.
Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>