Sok olyan eszköz, vagyonelem létezik, amely folyamatos bevételi forrást jelenthet és amely megteremtheti az anyagi függetlenséget. Hazánkban hagyományosan magas a saját ingatlannal rendelkezők aránya. Részben emiatt igen előkelő helyet foglal el a vagyonépítés gondolatkörében az ingatlan.
A dologi értékek közül az egyik leginkább vágyott tulajdon tehát a ház, lakás. Alapvető kérdés azonban, hogy az ingatlan, mint befektetési forma vajon valóban a leginkább ideális, biztonságos befektetés, és hogy valóban céljaidat szolgálja-e?
Az ingatlan, amelyben laksz, ha a saját tulajdonod is, nem tekinthető befektetésnek, sokkal inkább költségnek, hiszen semmilyen jövedelmed nem származik belőle. Már csak azért sem, mert próbálod saját igényeid szerint kialakítani, és sokkal többet költesz rá, mint amennyit egy befektetésre szánt eszközzel tennéd. Abban az esetben, ha hitel segítségével vásároltad az ingatlant, fokozottan igaz az, hogy inkább igen jelentős költséget teremtettél, semhogy jó befektetés lenne az a hely, ahol élsz. Ráadásul hitel esetén nincs is saját lakásod, hiszen valójában a bank lakásában élsz, csak ál-biztonságérzeted lehet.
A saját igényeid szerinti kialakítást, berendezést azonban megteheted egy nem saját (bérelt) ingatlannal is, amelyet otthonodnak nevezhetsz. A felszabaduló tőke pedig valóban termelhet olyan hozamokat, amelyek a bérleti díjon felül igazi jövedelmet eredményezhetnek. Felmerül tehát a kérdés, hogy miért ragaszkodunk ahhoz, hogy saját tulajdon legyen az, amit otthonnak nevezünk? Nem a tulajdonlás tényétől lesz otthonunk, hanem tőlünk, a családtól.
Legnehezebb persze az érzelmi alapokon vagy örökölt nézetek, viselkedésformák alapján hozott döntéseinken változtatni. El sem tudjuk képzelni, hogy a „biztos” saját lakás helyett albérletben éljünk. Nem is akarunk feltétlenül erre buzdítani senkit, de mindenképpen elgondolkodtató a felvetés.
Ha ragaszkodsz is a saját lakáshoz, mi a helyzet a valóban befektetésnek szánt lakással?
Mint minden befektetésnél, az egyik legfontosabb szempont itt is a hozam. Az ingatlanok esetében két oldalról jöhet ez. Egyrészt az ingatlan hasznosításából, például bérbeadásból, illetve az ingatlan árának emelkedéséből. A 2010-es évekkel ellentétben, a jelenlegi helyzetben 5-10 éves távlatban a legtöbb szakértő nem igazán prognosztizál áremelkedést, sőt. Így ezzel aligha számolhatsz.
A hozam kalkulálásánál rendkívül fontos a költség oldal, hiszen – bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla – de itt is vannak költségek:
- Gépészeti berendezések amortizációja (vezetékek, bojler, kazán és társaik), amelyek cseréje, felújítása időről időre költséget jelent. Ha bérbe adjuk az ingatlant, a bérlő jogos elvárása, hogy folyamatosan azonos színvonalú ingatlanhasználatot tegyünk lehetővé.
- 5-10 évente egy festés is aktuális lehet.
- Ha valóban hosszú távon gondolkodunk, 30 éves távlatban mindenképpen esedékes egy részleges vagy teljes felújítás is, amely akár az ingatlan értékének 20-30%-ába is belekerülhet.
- A bérlő(k) keresése, a díjak beszedése, egyéb teendők mind időt és költséget jelentenek.
- Amennyiben hivatalos formában adjuk ki a lakást, bizony a bérleti díj után adót, járulékot is kénytelenek vagyunk fizetni, ami igen jelentősen rontja a hozamkilátásokat.
A költségek, ráfordított idő és energia tehát az, amelyet semmiképp nem szabad figyelmen kívül hagynunk. Le kell ülnünk egy kockás papír társaságában, és írnunk a számokat. Mindemellett mikro- és makrokörnyezeti tényezők is befolyásol(hat)ják ingatlanbefektetésünk értékét, hiszen egy-egy városrész megítélése, környezete sokat változhat az idők folyamán akár pozitív akár negatív irányba. Akár egy-két „problémás” család szomszédsága is eldöntheti a befektetés sorsát. Ezekre sajnos általában nincs befolyásunk.
Ingatlan alternatíva
Kijelenthető tehát, hogy az ingatlanba fektetés fokozottan igényli a szakértelmet, odafigyelést és nem „tudtuk le” a dolgot az ingatlan megvásárlásával, nem igazán nevezhető passzív jövedelemforrásnak.
Amennyiben van legalább egy saját ingatlanod, bizony a passzív jövedelem eléréséhez szükséges tőke jelentős részével már rendelkezel is, csupán el kell döntened, hogy továbbra is ingatlanban tartod vagyonodat, vagy elmozdulsz egy eddig talán kevésbé ismert, de nem feltétlenül kockázatosabb, és valóban passzív jövedelmet jelentő irányába.
Hogy milyen meglévő erőforrásaiddal érhető el a passzív jövedelemhez szükséges tőke, és hogy azt hogyan tudod valóban termőre fordítani? Erről tudsz velünk egyeztetni egy díjmentes konzultáció keretében.
Számoljunk együtt, alakítsuk ki a saját stratégiádat! Jelentkezz egy kötetlen és díjmentes személyes (vagy akár online) konzultációra, amelyen meismerkedhetünk, és élethelyzeted, terveid alapján közösen kialakíthatjuk saját pénzügyi stratégiádat a következő évekre. Az alábbi űrlapot kitöltve jelezheted erre az igényed.
Leave A Comment