Talán az egyik legnagyobb veszélyt jelentheti a befektetőre nézve saját türelmetlensége, és a görcsös félelem a veszteségtől. Ahogy a magánélet nevezhető egy „nagy társas játéknak”, amelyet családunkkal, barátokkal, ismerősökkel játszunk, úgy a befektetés is valahol egy nagy Gazdálkodj okosan.
A Gazdálkodj okosan lényege nem az, hogy az első körben kinek van több pénze, hanem hogy a játék végére mit sikerül elérnünk. Egyszerűen nem lehet minden befektetési döntésünk jó, mert nem vagyunk tévedhetetlenek, és ezernyi rajtunk kívül álló és megjósolhatatlan tényezőtől is függ a siker.
Helyén kell tudnunk kezelni a dolgokat, így az időleges veszteséget is, mert ez egy ilyen játék. Továbbá azzal is tisztában kell lennünk, hogy nem minden az, aminek látszik. Mert ha adott pillanatban, a gazdasági folyamatok aktuális állásának következményeként, épp 20%-kal kevesebbet ér befektetésünk, az egyáltalán nem azt jelenti, hogy 20%-ot vesztettünk. Csak akkor van így, ha a realizálás mellett döntünk (azaz eladjuk a befektetésünket ezen az alacsonyabb áron). Ez persze indokolt lehet az esetleges nagyobb veszteség elkerülése végett, de sok esetben egyszerűen csak a veszteségtől való páni félelem hajt bennünket realizálásába.
Időtényező
A fentiek miatt rendkívül fontos előre meghatároznunk a befektetési időtávokat, és úgy kialakítani saját portfóliónkat, hogy egyes részeivel kifejezetten hosszú távon is tudjunk „játszani, kiülni” azokat a periódusokat, amelyek aktuálisan megnyirbálják egyes papírjaink értékét.
Példaként lehet említeni erre az Apple egyik alapítóját Ronald Wayne-t, aki 1976-ban 800 dollárért adta el 10%-os részesedését. Türelmetlen volt, vagy kellett a mindennapi élethez a pénz, netán másik vállalkozásba fogott? Csak ő tudná megmondani, de igazából a példa szempontjából csak az a fontos, hogy ez a befektetés egy olyan része volt a portfóliójának, amelyet nem tudott/akart tartani. Nem kell nagy fejszámoló művésznek lennünk ahhoz, hogy a jelenleg több tízmilliárd dollárt érő Apple 10%-os tulajdona ma mennyit ér, de valójában már 10-20 évvel ezelőtt sem 800 dollárt ért volna ez a tulajdonrész.
Az az érdekes folyamat alakult ki manapság, itthon legalább is, hogy a befektetők nem kis része mindenféle piramisjátékban, meg ál-piacokban (pl. carbon credit), netán jól felépített marketinggel eladott ingatlan befektetésekben gondolkodik, akár 10-20ezer eurós, esetleg még nagyobb befektetések esetén is.
Ahelyett teszik mindezt, hogy alaposan megvizsgálnának – vagy szakértőkkel megvizsgáltatnának – egy-egy vállalkozást, és célzottan ebbe, ezekbe fektetnék tőkéjüknek azt a részét, amellyel hosszabb, több éves távon kalkulálnak.
Pedig a tőkepiacnak valójában épp ez az értelme: odaadom a tőkét potens vállalkozásoknak fejlesztéseikhez, amelyek valódi értéket teremtve gyarapítják a befektetés értékét, 3-5-10 éves távlatban akár sokszorozva az invesztált tőkét.
Folyamatosan kerülnek látókörbe jelenleg is ezrével világszerte azok a startup-ok, vagy megerősödőben lévő vállalkozások, amelyek akár megfelelő célpontjai lehetnek a hosszabb távú befektetésnek. Természetesen fontos a komoly előszűrés, hogy…
- a vállalkozás valóban létezzen
- megfeleljen a várakozásoknak a viselkedése, pénzügyi előélete,
- olyan humán- illetve szellemi erőforrásokkal rendelkezzen, amely alkalmas arra, hogy „felnőjön” a vállalkozás
- a piaci környezet érett legyen arra, hogy a vállalkozás fejlesztéseit fogadja,
- esetleg várható, hogy a nagyobb piaci szereplők a közeljövőben visszautasíthatatlan vételi ajánlatot tesznek a vállalkozásra.
Összességében tehát a vizsgálat célja: kiszűrni azokat a vállalkozásokat, amelyek közép távon nagy eséllyel számíthatnak nagy értéknövekedésre.
Amennyiben érdeklődik az egyedi befektetések iránt, és szeretné megtudni, hogy aktuálisan mely nemzetközi sturtup-ok azok, amelyek figyelemre méltóak, jelentkezzen személyes konzultációra, amelynek keretében elkészítjük személyes befektetési politikáját, és megmutatjuk azokat a vagyonkezelési megoldásokat, amelyeknek részei lehetnek a fent említett egyedi befektetési megoldások.
Személyes konzultációra a személyes befektetési politika igénylésével tud jelentkezni. A befektetési politika elkészítését az ide kattintva megjelenő oldalon, az űrlap kitöltésével tudja igényelni >>>
Nem tervezzük rendszeresen tájékoztatókkal „bombázni” az olvasóinkat. Amennyiben szeretne információkat az aktuális figyelemre méltó egyedi befektetésekről, iratkozzon fel egyedi befektetés értesítőnkre, az ide kattintva megjelenő oldal alján található űrlapon >>>
Hagyj üzenetet