Nomen est omen, avagy hiteles hitelminősítők?

2011. november 24-én éjjel a Moody’s hitelminősítő a befektetésre már nem ajánlott Ba1 kategóriába sorolta le Magyarországot. A Moody’s szerint egyre bizonytalanabb, hogy az ország képes-e teljesíteni középtávú céljait, a sok negatív tényező gyengíti a kormány pénzügyi erejét és csökkenti sokktűrő képességét. A forint gyengüléssel reagált az IMF-fel való együttműködési szándék múlt heti bejelentése után némileg meglepő hírre. A hír kapcsán talán érdemes egy kicsit mélyebbre ásnunk, hogy lássuk kik is a „rettegett” hitelminősítők?

Először lássuk a történeti hátteret

Az első hitelminősítő intézet az 19. század második felében jött létre, amikor az Egyesült Államokban a vasútépítő és üzemeltető társaságok megindultak. A befektetők többsége elsősorban Európából származott, így a földrajzi távolság miatt szükség volt a cégek pénzügyi helyzetét értékelő és róluk információt szolgáltató független forrásokra.

Már 1906-ban statisztikai iroda segítette az adatgyűjtést és elemzést az amerikai vállalatokról, tíz évre rá következett a vállalati kötvények adósság besorolása, nem sokkal később megkezdődött az állami adósságok minősítése is, majd 1940-től a tevékenység kiterjedt az önkormányzati kötvényekre is.

A Fitch, a Moody’s és az S&P iránti bizalom a 2008-as világválsággal roggyant meg, ugyanis azt nem csak nem jelezték előre, de kezdettől tévedtek előrejelzéseikben, olyan értékpapírokat és hiteltermékeket minősítettek kiválónak, amelyek aztán lényegében lenullázódtak. A leglátványosabb kudarc a Lehman Brothers kötvényeinek kiváló besorolása volt, a befektetési bank papírjait nem sokkal a bedőlése előtt még a legjobbak közé sorolták.

További kritikai elemként vethető fel a hitelminősítőkkel szemben, hogy inkább a piaci mozgásokat követik le. Az persze igaz, hogy a befektetők döntései sem függetlenek a hitelminősítőkétől, sőt, sokszor magát a leminősítést árazzák be előre, de a jóslat gyakran önbeteljesítő. A hitelminősítőnek azért „kell” egy ország osztályzatához nyúlnia, mert azt várják tőle, hogy hozzá fog nyúlni.

Kritikai elem, hogy a hitelminősítők lényegében nem vállalnak felelősséget semmiért, egy-egy hibás döntés után legfeljebb a reputációjuk csökken.

Aggályos a hitelminősítők finanszírozása is. Jelenleg ugyanis az a vállalat fizet a hitelminősítőnek, amelyik a kibocsátani kívánt kötvény besorolását kéri, ez pedig alapjaiban kérdőjelezheti meg a minősítés objektivitását. Előbbieken túl szintén aggályos, hogy a hitelminősítők számos pénzügyi információhoz hamarabb jutnak hozzá, mint a piac többi kockázatértékeléssel foglalkozó résztvevője.

Részlet az Oscar díjat kapott „Bennfentesek” című filmből (2 perc):

Nézzünk konkrét példákat a hitelminősítők működésére

A gazdasági nehézségekkel küzdő dél-európai országok részére a hitelminősítők – kedvező adósbesorolásuk fenntartása érdekében – a közelmúltban azt javasolták, hogy kiszámítható költségvetési politikát, azon belül is kiadáscsökkentő és bevételnövelő (megszorítások) lépéseket, valamint magánszektor adósságleépítését hajtsák végre. Az elvárásoknak a fent említett országok példásan meg is feleltek: Portugália 72 milliárd eurós költségvetési kiigazítást hajt éppen végre, Görögország helyzetét pedig a precedensértékű EU mentőcsomag is javítja. Ám a hitelminősítők ahelyett, hogy akceptálták volna a megtett lépéseket, arra hivatkozva, hogy a megszorítások a növekedési kilátásokat rontották, „cserébe” ők is rontották az adott országok besorolását. Arcpirító? Lehet. Természetesen igazuk van, a megszorító intézkedések a gazdasági növekedést vetik vissza, de mégiscsak ők javasolták a költségvetési kiigazítást (megszorítást), amit összesen mégiscsak több mint húszmillió dél-európai állampolgár nyög.

Előbbieken túl jól látható, hogy a hitelminősítők és az IMF (Nemzetközi Valutaalap) gondolkodásmódja mennyire azonos! Gyakorlatilag ugyanazt várják el az országoktól: bevételnövelés, kiadáscsökkentés, szerkezeti reformok. Ez utóbbiak esetén sok esetben jó meglátásaik vannak. Tény ugyanis, hogy a több gazdasági nehézségekkel küszködő országnak – így hazánknak is – vannak strukturális problémái, anomáliák a költségvetésben. Ugyanakkor pregnánsan látható a fenti példán, mi vár az adott államra, ha végrehajtja a javaslatokat: Leminősítés! Ez az igazi – 22-es – hitelminősítői csapda!

E mellet pedig milyen érdekes, hogy miközben a hivatkozott intézetek bőszen ostorozzák az európai országokat és szigorú tanár bácsiként kérlelhetetlen szigorral csapnak le a renitensekre az USA mégis kiváló adós a hitelminősítők szerint! Holott az Egyesült Államok néhány hónappal ezelőtt, 2011 júliusában csupán néhány napra volt a fizetésképtelenségtől! Mi magyarázza ezt az elnézést és mi ez, ha nem a részlehajlás ultraesszenciája?

A hitelminősítők gyakran védekeznek azzal, hogy az őket ért kritika olyan, mint amikor a rossz hírt hozó futár felel életével az általa közölt hírért. Ez az egyébként rendkívül tetszetős gondolatmenet azonban csak abban az esetben lenne igaz csupán, ha a küldöncnek nem állna érdekében az üzenet tartalmának legkisebb mértékű befolyásolása sem. Azonban éppen a hitelminősítők „végzetes félelmeinek… az a tulajdonságuk” – Bibó István gondolatait kissé eltérítve –  „hogy tárgyi előfeltételek híján is, pusztán a félelem erejénél fogva elő tudják hívni azt a veszedelmet, amitől félnek.”

Kéri Endre

3 hozzászólás

  1. Radvánszky János. 2011-12-02 - 17:57 - Válasz

    T. Blog irrója.
    Tessék mondani kifelel manapság a pénzügyek világában a
    pénz kezelésért,érdekelt e abban, hogy milyen hozamot,pro-
    dukáljon? Csak a hozamból részesül?Vagy az nemszámit,mert
    ő úgy is leveszi a sápot,ha hoz, ha nem hoz profitot a megbizó-
    inak. Tisztelettel János.

  2. andrew38 2011-12-02 - 21:24 - Válasz

    Tisztelt Radvánszky János Úr!

    Az üzleti etika és az üzleti érdek is – hosszútávon – mindenképpen azt követelné meg, hogy a pénzügyek világában is tisztességes, korrekt viszonyrendszer működjön. Álláspontom szerint, ha egy pénzügyi vállalkozás ezt nem tartja elsődlegesen szem előtt és kizárólag csak rövidtávú – profit maximalizálási – célokat tűz ki, akkor a saját jövőjét éli fel. Persze mindezek mellet is lehet egy ilyen elveket valló vállalkozás – a maga szempontjából – sikeres és prosperáló és elevezgethet a farvízen, de ennek a vége bizonyosan nulla összegű játszma lesz. Már ha egyre gondoltunk….

  3. Molnár Péter 2011-12-18 - 12:10 - Válasz

    Ami szintén részrehajlásra ad okot: Amerikának nem érdeke egy erős és stabil Euro a világpiacon.

Hagyj üzenetet