Forint árfolyam – Te miben hiszel?

Az Unio tagjaként, ráadásul nyitott gazdasággal rendelkezve meghatározó, hogy miként viszonyul hazánk a világgazdasághoz. Ennek egyik fontos számszerűsége az euro – forint árfolyam. Jó magyar szokás szerint sokan hitvitaként tekintenek erre, pedig elég lenne kicsit hátrébb lépve az összképre figyelni.

Mint minden árfolyam esetén, ha technikai szempontból nézzük, itt is az elmúlt időszak árfolyamalakulásából tudsz kiindulni. Nem mindegy azonban, hogy…

Milyen euró – forint árfolyam időablakot vizsgálsz?

2023 első hónapjaiban (január 1-től április 24-ig) például tisztán látszik a pálya. A forint egyértelműen erősödik, egyre kevesebbet kell fizetni az euróért. Volt olyan pillanat, amikor már a 370-es szint alá is majdnem benézett.

Aki tehát abban „hisz”, vagy azt akarja sugallni, hogy a forint erősödik, és erősödni is fog, előszeretettel fogja használni ezt az időablakot.

Kicsit tágabb képet nézve azonban az látszik, hogy a forint árfolyam dinamikus egyensúlyban van az eurót illetően, hiszten egy éves távlatban gyakorlatilag semmit nem változott, ugyanabban a 370-es tartományban van, mint egy éve.

Az időhotizontot végképp kitágítva, 10-20 éves távlatban – ami az egyik legfontosabb időtáv, ha komolyan befektetésekben gondolkodsz, nem pedig hirtelen akarsz meggazdagodni (ami valljuk be keveseknek sikerül) – akkor egyértelmű, hogy mire számíthatsz. Nem feltétlenül holnap, vagy jövő hónapban, de láthatod milyen pálya áll valóban a forint előtt. 20 éves távon már látszanak a válságok, konjunktúrák, bal- és jobboldali kormányzati időszakok, tehát kialakul a valós trendvonal.

Ez eddig rendben van, de mi az, amire a következő időszakban számíthatsz? Az, hogy holnap, vagy épp májusban milyen lesz az euró árfolyam, egyszerűen megjósolhatatlan. Annyi azonban biztos, hogy érdemes nem csak technikai alapon hozzányúlni a kérdéshez, hanem józan paraszti ésszel átgondolni azokat a folyamatokat, amelyek hatással lehetnek az árfolyamra.

Infláció vs forint árfolyam

Végső soron mindegy, hogy háborús, szankciós, vagy hibás kormányzásból adódóan, de látványos infláció van, mindenképp 20% feletti és ez csak a hivatalos, a tárcádon érzed a valóságot. Jóval magasabb tehát, mint az unió – főleg az eurozóna államainak – átlaga. Ebből kiindulva, az elmúlt hónapok forint erősödése nonszensznek tekinhető hosszabb távon. Egymást kizáró két trendvonal – infláció vs forint árfolyam – látszik. Sajnos valószínűleg – ahogyan korábban is – hosszabb távon ez az inflációs különbség arányaiban nem sokat fog változni. Magyarul a forint erősödésnek előbb-utóbb komoly hátraarcot kell végrehajtania, és legalább az eddigi erősödés mértékének megfelelő (vagy akár jóval nagyobb mértékű) gyengülésnek kell következnie.

Állampapír kamatok vs forint árfolyam

Az infláció és az állami hitelállomány fianszírozása miatt az állampapírok kamata jelentősen megemelkedett. Ez teret nyitott a külföldi befektetők számára, hogy a magas kamatot kihasználva eurót váltsanak át forintra az állampapír vásárláshoz. Ennek kapcsán megnövekedett tehát a kereslet a forint iránt, ami egyik oka volt a 2023-ban tapasztalható forint árfolyam emelkedésnek. A magas állampapír kamatok azonban hosszú távon kifizethetetlenek az állam számára, így annak csökken(t)ése várható már a közeljövőben is. Alacsonyabb kamaton viszont a külföldi befektetők számára már nem lesz annyira vonzó a sokak által kockázatosnak tartott Magyarország finanszírozása. A forint iránti kereslet tehát szükségképpen megcsappan, sőt jó eséllyel egyre több befektető fog szabadulni a magyar állampapíroktól, forintjukat pedig euróra váltják. Ez pedig alapvetően a forint árfolyam gyengülésének irányába hat.

Mi az, amit most célszerű tenned?

Igen ritkán, de vannak olyan helyzetek, amikor egy adott lépést megtéve az ember valójában nem hibázhat. Valami hasonló a forintról euróra váltás a befektetésekben. Jelenleg egy olyan forint árfolyammal – 370-es szintek – állunk szemben, amely igen rövid távon akár csökkenhet is, de éves illetve azon túli távlatban mindenképp a forint gyengülésére számíthatsz. Két kockázat áll szemben egymással. Rövid távon néhány forintos árfolyam csökkenés kockázata áll szemben azzal, hogy ha most nem váltasz, esetleg majd egy év múlva a 430-as árszinten fogod számolgatni, hogy mennyit buktál az átváltás elmulasztásán.

Számoljunk együtt, alakítsuk ki a saját stratégiádat! Jelentkezz egy kötetlen és díjmentes személyes (vagy akár online) konzultációra, amelyen meismerkedhetünk, és élethelyzeted, terveid alapján közösen kialakíthatjuk saját pénzügyi stratégiádat a következő évekre. Az alábbi űrlapot kitöltve jelezheted erre az igényed.

 

2023-04-24T12:50:00+02:002023 április 24.|1 Comment

One Comment

  1. […] arról áprilisi blogbejegyzésünkben írtunk (elérheted ide kattintva >>>) az euró/forint árfolyam vizsgálatakor fontos az, hogy milyen időtávot vizsgálunk. Attól […]

Leave A Comment