Folyton fáziskésésben van Magyarország

Valamilyen érthetetlen okból folyamatosan fáziskésésben vagyunk. Az átkosban volt ez jellemző a filmek bemutatóira. Egy-egy jó filmre akár éveket is kellett várnunk, mire hozzánk megérkezett. A pénzügyi szolgáltatások terén is ez történt, csak úgy tűnik – a filmforgalmazással ellentétben – itt nem történt még meg a rendszerváltozás, most is fáziskésésben vagyunk.

Belegondolva, mégis tudható ennek az oka. Egyértelműen a profitszerzés, és a régi keleti blokk – benne hazánk – kvázi gyarmati besorolása. Csak azt nem értem, miért nincs határozottabb fogyasztóvédelmünk, miért kell belelépnünk abba a pocsolyába, amibe az előttünk masírozó már egyszer bokáig merült.

Így volt ez a unit-linked (befektetési egységekhez kötött) biztosításokkal. Amikor a 2000-es évek elején Németországban és Ausztriában változtatniuk kellett a biztosítóknak a költségszerkezeten, és átláthatóbbá kellett tenniük a feltételeket, akkor kezdett el nálunk felfutni az értékesítés, aminek az lett az eredménye, hogy sok-sok évvel később, sok-sok megtakarításunk vált/válik füstté ezen konstrukciókon.

Itthon mostanában kezdődött el az a folyamat, amely talán rákényszeríti a szolgáltatókat a biztosítási termékek költségszerkezetének módosításra.

De miért ugrunk megint páros lábbal a pocsolyába?

A unit-linked korszak után most a megtakarítások frontján a „célösszegek” korszaka jött el Magyarországon. Egyre többször hallottuk, halljuk ma már ezt a kifejezést, amely azt jelöli, hogy a megtakarítani vágyó ügyfélnek meg kell határoznia egy olyan célösszeget, amelyet a – szintén megválasztott – futamidő alatt befizetéseivel el szeretne érni. A célösszegből és a futamidőből ki lehet számolni a megtakarítás havi összegét, vagy épp fordítva, a futamidőből és a havi összegből (megtakarításból) ki lehet számolni a célösszeget.

De mi van akkor, ha valaki a megtakarítást folyamatosan és hosszú távra tervezi, például nyugdíjcélját, vagy most született gyermeke életkezdését akarja megvalósítani vele?

Egyértelmű, hogy hosszabb futamidő esetén – nem mellesleg ha valódi nyugdíjat szeretnénk – a célösszeg szükségképpen magas lesz. Ezzel nincs is baj, hiszen 20-25 év alatt egész szép summát össze tud rakni az ember, akár havi kisebb összegekből is. Csak hogy itt jön a szokásos „De…”

A célösszeg meghatározás nem csak egy a pénzügyi tervezésünket segítő dolog, hanem bizony ez fogja meghatározni azt is, hogy a megtakarításunknak mekkora lesz a költsége. Ha nem vagyunk elég körültekintőek, és például a „pénzügyi tanácsadó” rábeszélőkészségének hatékonysága miatt 20-25 évre kötünk szerződést magas célösszeggel, akkor akár évekre – a futamidő első éveire mindenképp – némileg kedvezőbb de mégis hasonló nagyságrendű költségterhelés ér bennünket, mintha unit-linked biztosítást kötöttünk volna.

Konkrétan tehát érdekellentét alakul ki az ügyfél és a tanácsadó között, hiszen a tanácsadót arra motiválja, hogy minél nagyobb célösszeg kerüljön a szerződésre.

Nem véletlen, hogy az osztrák pénzügyi felügyelet 2014. januárjától már tiltja a megtakarítási termékek költségeinek célösszeghez kötöttségét, és ilyen formán történő értékesítését.

Tudom én, hogy a PSZÁF feladata nem csak, és talán nem is elsősorban a fogyasztóvédelem, de miért kell velünk végigjátszatni ismét egy ilyen kört, amiben sok-sok milliárd Forint megtakarítás fog erodálódni, ismét csalódást okozni a pénzügyekben már egyébként is csalódott embereknek?

Amennyiben valóban korszerű megtakarítási formát keres biztosítás és kényszerűen magas célösszegek nélkül, ahol nem emésztik fel a költségek havi befizetéseit, kérje díjmentes konstruktív konzultációnkat, hogy képben legyen! Konzultációra jelentkezni az ide kattintva megjelenő oldalon tud >>>