Categories: Blog, Megtakarítás

by admin

Share

Categories: Blog, Megtakarítás

by admin

Share

Fő ellenségünk a stressz. Egy XVIII-XIX. században élt átlagembernek egész életében nem volt akkora stressz-terhelése, mint egy ma élőnek egyetlen hónap alatt. A stressz oka: A külső és belső teljesítménykényszer valamint a pénzzel kapcsolatos ügyek.

Nem azt jelenti ez, hogy visszasírnánk a XVIII. századot, ezernyi vívmánya van az emberiségnek, amely leginkább az elmúlt kétszáz év eredménye. Elképesztő módon megváltozott, mondhatni elferdült viszont az elmúlt időszak – különösen az utóbbi néhány tíz év – értékítélete. A hagyományos értékek háttérbe szorultak, és szinte egyedüli értékmérő a pénz lett. Lehet ezzel egyet nem érteni, és biztos, hogy nagyon sokunknál ez nem feltétlenül igaz, társadalmi szinten viszont mindenképp így van, és nem tudjuk magunkat függetleníteni tőle.

A stressz is nagyrészt ebből adódik: nem tudjuk teljes mértékben kivonni magunkat a társadalomból, hiszen abban élünk, folyamatosan hatással van ránk, szeretnénk megfelelni az elvárásoknak.

Folyamatosan közösségi, társadalmi elvárás nehezedik ránk. Mindezt tetézi az a marketing gépezet, amely azt sugallja legtöbb esetben, hogy bizony ezek az elvárások valósak, ezzel erősítve a kényszert a fogyasztásra. Sőt, nem csak a fogyasztásra, hanem az AZONNALI fogyasztásra.

Mi is az a mechanizmus, amivel ez megvalósul? Talán jó példa erre a foci VB. Hogyan is fonódik ez össze az azonnali vásárlás kényszerességével? A versenysport ma már önmagában nem elsősorban a sportteljesítményről, hanem a pénzről szól.

Akár most nyár elején is történhetett volna (és valószínűleg történt is):

VB lesz. A magyarok ugyan nem szerepelnek sajnos, de jó szórakozás, és jó beszélgetés téma lesz a kollégákkal. Jóízűen akkor lehet beszélgetni, ha én is látom. Hogyan nézem? TV-n, hiszen nem tudok/akarok elutazni Moszkvába, Szocsiba, Szentpétervárra.

Stációk és lélektan

  1. Nem rossz a TV-m, de a szomszéd Jóskáéknak már Smart TV-jük van, és egyébként is a gyerekemet a barátja múltkor ki is röhögte, hogy nekünk csak „sima lapos” van. Á, nem érdekel, jó a TV-m.
  2. Óriásplakát – Foci VB, TV akció itt és itt
  3. Jóska eldicsekszik, hogy a nemrég vett TV-jükkel a neten bármikor rá tud keresni a kedvenc csapattagokra.
  4. Családi bevásárláskor elkanyarodunk a műszaki osztály felé, megnézzük az árakat. Brrr, nem akarok új TV-t.
  5. Új természetfilm csatornát vezet be a kábelszolgáltató, már 4k minőségben is lehet nézni a természetfilmeket.
  6. Reklámújság a postaládában – TV-k széles választékban, akciósan, ajándék hangrendszerrel
  7. Irány a szaküzlet. Az eladó annyira segítőkész, mutat egy 3D-s TV-t. Hát, ez valami fantasztikus, nekem kell egy ilyen.
  8. De ha már ilyen nagyságrendű összeget szánunk rá, akkor vegyünk egy kicsit nagyobbat, hiszen csak 15%-kal drágább, legalább lesz mivel dicsekednie a gyereknek a barátja előtt.
  9. Végül örömmel hazavisszük azt a televíziót, ami két-háromhavi fizetésbe került, és természetesen hitelre vásároltuk meg, mert nem volt rá ennyi pénzünk.

A hitel miatt valójában két év alatt a TV másfélszeresét – közel 3-5 havi nettó átlagfizetésnek megfelelő összeget – fizettük ki. Az a kérdés, hogy ha ezt a két év alatt kifizetett – immár „szemmel látható” nagyságú összeget tartalékképzésre fordítanánk, annak milyen eredményei lennének jövőnkre nézve? Elárulom, igen látványos eredményeket produkálna.

A fenti történet csak egy példa. Ugyanez igaz a ruházatra, élelmiszerre, gyakorlatilag mindenre, legfeljebb a vége nem hitel, csak a szükségesnél nagyobb volumenű, AZONNALI fogyasztás. Ezért van az, hogy a legtöbb ember, még ha karriert csinál is, és rengeteget keres évekig, egy állásmegszűnés kapcsán gyakorlatilag azonnal padlóra, vagy akár utcára kerülhet.

Ezért van az, hogy a megtakarítással 15-20 millióból (és azok hozamaiból) megvásárolható 30 milliós lakást inkább hitelre vesszük meg, és kifizetünk érte valójában (költségekkel, hitelkamatokkal együtt) 50-60 milliót, egy egész életen át nyögve annak terheit.

Ha nem vigyázol, a társadalmi nyomás és a marketing gépezet belesodor egy olyan hajszolt életformába, amely a teljesítménykényszer okozta stresszel – és annak valamennyi negatív következményével – fog büntetni.

Nem egyszerű ezen változtatnunk, de érdemes a kérdéssel foglalkoznod. Valahol el kell kezdened a változás/változtatás folyamatát, mert gondolnod kell a gyerekeidre is! Biztosan nem szeretnéd, ha a gyermekeidnek is ilyen terhelés mellett kellene élniük.

Kedvet érzel a változtatáshoz, szeretnéd ha nem kellene folyton improvizálva kezelni pénzügyeidet? Gyere el következő díjmentes klubestünkre, ahol új szemlélet mellett eszközt is adunk a kezedbe. Részletek és regisztrációs lehetőség az ingyenes rendezvényre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

STAY IN THE LOOP

Subscribe to our free newsletter.

Don’t have an account yet? Get started with a 12-day free trial

Leave A Comment

Related Posts

    A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.

    A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.

    dontesPedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.

    A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.

    A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.

    Az idő tényező

    Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

    24vs8

    A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.

    Na de a biztonság…

    Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…

    • korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
    • egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
    • neves német vállalkozások kötvényeiben,
    • más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
    • ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

    Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.

    Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.

    Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>