Az elmúlt években világossá vált, hogy az állami nyugdíjrendszer átalakulását a hétköznapi emberek nem tudják befolyásolni, csupán alkalmazkodhatnak a körülményekhez. Az öngondoskodás az egyetlen lehetőség arra, hogy befolyásolják, milyen életszínvonalon élnek majd nyugdíjas korukban.
Hogyan tervezzük a pénzügyeinket?
Meg kell fogalmazni a célokat és fel kell tárni a forrásokat. Nincs ebben semmi ördöngösség, egyszerűen csak számot kell vetni azzal, hogy az illető milyen anyagi javakkal, milyen jövedelemmel rendelkezik, milyen kiadásai vannak, és milyen célokat tűzött ki maga elé. Nagyon sok pénzügyi terméket szolgáltató rendelkezik úgynevezett pénzügyi analízis programmal, amelyeket a tanácsadók szívesen használnak. Sajnos azonban gyakran előfordul, hogy az ügyfelekből ez ellenérzést vált ki, mert úgy érzik, hogy túlzottan személyes információkat akarnak megtudni tőlük.
Fontos tisztában lenni azzal, hogy a pénzügyi tervezés nem adatgyűjtés, de csak akkor lehet hiteles, ha azt pontos információk alapján készítik el. Csak így lehet például feltárni azokat a hézagokat, amelyek gátolják a kitűzött pénzügyi célok megvalósítását. A hibák felismerése után pedig lehetőség nyílik arra, hogy a tanácsadó és az ügyfél közösen kidolgozott megoldást találjon a problémákra.
Nyugdíj célú megtakarítás = anyagi teher?
Nem szabad, hogy az önmagunkról való gondoskodás teherként jelenjen meg a fejünkben. Ugyanis amíg erről így gondolkodunk, addig nem fogjuk mozgósítani a tartalékainkat ennek érdekében. Egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy rajtunk kívül senki nem fogja biztosítani azt, hogy idős korunkban megfelelő életszínvonalon élhessünk. Ha fontosnak tartjuk, hogy kényelmes legyen a lakásunk, finomat együnk, szép helyekre utazzunk, akkor miért ne tarthatnánk fontosnak azt is, hogy idős korunkban méltó körülmények között élhessünk?
Ha megszabadultunk a teher képzetétől, akkor már józanul tudunk azzal kalkulálni, hogy a rendelkezésére álló forrásokat hogyan tudjuk úgy csoportosítani, hogy meg tudjuk valósítani a céljainkat.
Biztosítás és megtakarítás
A hosszú távú pénzügyi tervezés részeként először is választhatunk különböző biztosítók pénzügyi termékei közül. Ezeknek az úgynevezett unit linked biztosításoknak az a célja, hogy több éven keresztül megtakarítás gyűljön össze az ügyfél számláján, de menet közben meghatározható biztosítási védelemmel is ellát. Különböző szempontok szerint lehet összeállítani a szerződést aszerint, hogy számunkra a nagyobb biztosítási összeg vagy a futamidő végén a magasabb megtakarítási összeg a fontos. Befektetési egységekhez kötik a megtakarítási összeget, ezek hozamaiból tevődik össze majd az a megtakarítási rész az eltelt futamidő alatt, amihez az ügyfél hozzáférhet.
Vannak olyan termékek, amelyeknél bónuszszolgáltatásokat is igénybe lehet venni, szükség esetén a futamidő közben is pénzhez juthat az ügyfél anélkül, hogy a biztosítási vagyis kockázati rész csökkenne. Ez akkor lehet hasznos, ha baleset ér valakit vagy elveszíti a munkáját, hiszen vagy a biztosított, vagy a családja anyagi forráshoz juthat a nehéz időszakban. A futamidő végén választhat az ügyfél, hogy egy összegben vagy akár havi járadék formájában kéri a befektetési számláján lévő összeget.
Az az alapelv, hogy a 18-65 év közöttiek köthetnek ilyen biztosítást. Ez azért alakult így, mert a biztosítók által javasolt minimális futamidő öt év, és természetesen még a nyugdíjba vonulás előtt érdemes megtakarítást kezdeményezni. A maximális futamidő az ügyfél által meghatározható, természetesen minél hamarabb elkezd valaki takarékoskodni, annál magasabb összegre számíthat nyugdíjas éveiben.
Az a jó, ha először végiggondolja a leendő ügyfél, hogy milyen életszínvonalat szeretne biztosítani magának nyugdíjas korában. A tanácsadó ki tudja számolni, hogy a tervezett futamidő és a havi befizetések milyen összeget eredményeznek a megtakarítási időszak végén. Már havi kb.öt-nyolcezer forinttól lehet unit linked biztosítást kötni, ekkora összeget pedig a legtöbb ember félre tud tenni. A pénzügyi tervezés előnye, hogy ennek elvégzésekor gyakran kiderül, hogy ha az ügyfél megfogalmazza a pénzügyi céljait, akkor már forrást is talál, hogy meg tudja valósítani.
Pénzügyi terveink megvalósítási programjába mindenképpen érdemes felvenni a dologi értékeket is, mivel így elkerülhetjük az értékpapírok értékének esetleges mélyrepüléséből adódó kockázatot. Következő blogbejegyzésünkben egy viszonylag új lehetőségről írunk.