Februári portfólió-mérleg

Legutóbbi bejegyzésünkben említettük, hogy a piaci turbulenciák ellenére, vagyonkezelő partnerünk menedzselt portfólióinak februári teljesítménye kifejezetten attraktív. Hogy mit is jelent ez, és milyen befektetési elemekkel sikerült ez elérni? Erről ejtünk most néhány szót…

A tőke védelmében alapvető fontosságú, hogy elkerüljük illetve minimalizáljuk a veszteséget. Rendkívül egyszerű ugyanis végiggondolnunk, hogy – a példa kedvéért – 10%-os értékvesztést követően, ahhoz hogy a korábbi eszközértékre tornássza fel magát a portfólió, nem elég a 10%-os eredmény a következő hónapban, hiszen akkor már a 90%-nak lesz 10%-os hozama, magyarul a 10%-os eredmény csak 99%-os elért értéket jelent. Minél nagyobb a veszteség, annál nagyobb az a hozam érték, amivel a veszteség eltüntethető. Egy 50%-os veszteség már csak egy 100%-os hozammal „hozható vissza”.

ScaleA fentiek miatt, akkor működik igazán jól egy portfólió, ha a piacon egyre gyakrabban tapasztalható nagy árfolyameséseket el tudja kerülni. Természetesen az is fontos, hogy az emelkedési lehetőségeket pedig kihasználja.

Ahogyan egy korábbi bejegyzésünkben szóltunk róla, igazán objektíven akkor mérhető a teljesítmény, ha használunk egy mércét, amelyhez viszonyítani tudjuk eredményünket. Ez nem más, mint a benchmark, vagyis hogy a piacnak – illetve a piac portfóliónkkal összevethető részének – összességében milyen eredménye volt az adott időszakban.

Ennek megfelelően a vagyonkezelt, menedzselt portfóliók eredménye is ennek tükrében vizsgálandó, továbbá azt is figyelembe kell vennünk, hogy a múltbeli hozamok nem jelentenek garanciát a jövőre nézve. Az alábbi két ábrán látható, hogy az év első két hónapjában ezek a teljesítmények átlagosan miként alakultak vagyonkezelő partnerünknél:

eredmeny

Természetesen az egyes portfóliók eltérést mutatnak annak függvényében, hogy…

  • megengedte-e a rendelkezésre álló tőke nagysága a portfólióban az optimális diverzifikálciót,
  • voltak-e a portfólióban más időtávokat megcélzó instrumentumok vagy egyéb szempontok miatt fontos elemek, amelyek csökkentették a vagyonkezelő mozgásterét.
  • az ügyfél kockázati profiljába belefértek-e a vagyonkezelő által preferált elemek.

Azok az elemtípusok, amelyeknek leginkább sikerült hozamot termelniük, és slágerek voltak februárban:

  • Innovatív technológiai részvény
  • Egészségipari részvény
  • Nemesfém bányák befektetési alapja
  • Innovatív szoftvergyártó részvény
  • Pénzügyi vállalati kötvény

A fentiek tehát február slágerei voltak, koránt sem biztos, hogy márciusban is azok lesznek. Épp az a vagyonkezelés, portfólió menedzsment lényege és szépsége, hogy a portfólió tulajdonosának nem kell azon törnie a fejét, hogy mi lesz a jövőben a portfólió motorja, hiszen azt a vagyonkezelő választja ki, és végre is hajtja a szükséges tranzakciókat. A vagyonkezelő az attraktív elemek mellett természetesen soha nem téveszti szem elől a kockázatok minimalizálásának elvét sem, így a hozamtermelés mellett a másik fő tevékenysége, hogy a biztos fundamentumai is mindenkor meglegyenek a portfólióknak. Ez adja azt a stabilitást, amely meg tudja teremteni a befektető nyugalmát a piaci csapkodások időszakaiban is.

Következő klubestünkön megmutatjuk a vagyonkezelt, menedzselt portfóliók működését, és a jelenleg használt eszközökről is ejtünk szót. Nézze meg a részleteket, és regisztráljon ingyenes rendezvényünkre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>

Amennyiben nem akar várni, és szeretné tudni, hogy kifejezetten az Ön esetében hogyan működhetne portfóliójának menedzselése, jelentkezzen díjmentes konzultációnkra, az alábbi űrlapon keresztül:

[include file=script/avk.txt]

 

 

2016-03-02T21:38:23+01:002016 március 2.|0 Comments

Leave A Comment