Az egészségügyben a jó háziorvos jelentőségét az adja, hogy bár nem fog altatni, megműteni, röntgenezni, gyógytorna gyakorlatokat megtanítani, mégis látja az összképet, és kalauzol az egészségügyön belül, illetve edukál az egészségeddel kapcsolatban.
Természetesen lehetőséged van arra is, hogy öndiagnózisokat állíts fel, és a családtagokhoz, barátokhoz, szomszédhoz fordulj egészségügyi tanácsért, de az egészség (ahogy a székelyek mondják a medvére) nem játék. Komoly következményei lehetnek annak, ha tévesen értékelsz tüneteket vagy nem megfelelően kezeled a betegség kiváltó okát. Ráadásul az orvostudomány folyamatosan fejlődik, így képtelenség, hogy folyamatosan naprakész legyél.
Nagyon hasonló a helyzet a pénzügyekben is, hiszen azok az eszközök, amelyeket alkalmazhatsz, rengeteget változtak, ha akár csak az elmúlt néhány évet vesszük számításba. Ugyanígy igaz rá, hogy ma már ennek is ezernyi területe létezik, ráadásul elmondható, hogy egy-egy rossz döntés évekre, évtizedekre, rosszabb esetben egy egész életre rossz irányba fordíthatja a saját és az egész családod életét. Minden a pénz körül forog, lassan mindent ezzel mér a társadalom, így már a biológiai egészségeddel összemérhető jelentősége van a pénzügyeid „egészségének”. Ennek ellenére jogosan érezheted, hogy magadra hagytak ezzel a problémával, hiszen míg az egészségügyben a háziorvos elmagyarázza, hogy mi miért történik, hová kell menned, mit kell tenned a betegség elkerülése vagy a gyógyulás érdekében, a pénzügyek terén csak piaci szereplőkkel találkozol. A piac azonban változik és angolszász illetve német területen létrejött a „family office”-nak nevezett szolgáltató típus. Igazán nincs rá megfelelő magyar kifejezés, így ezt tudjuk csak alkalmazni. Kialakulásának kezdetén a family office-ok kifejezetten néhány – esetleg csak egyetlen – gazdag család pénzügyi, gazdasági vonatkozású ügyeit vitték. Ma már azonban eljutottunk odáig, hogy…a family office nem csak a milliárdosok kiváltsága

- a vágyakat elérhető célokká alakítsd.
- objektív, reális helyzetértékelést adjon az élethelyzetedről.
- megtervezhesd a célok eléréséhez vezető utat.
- elemezhesd, és kezelni tudd a felmerülő kockázatokat.
- megtaláld azokat a megoldásokat, eszközöket, amelyekkel – a terved alapján – el tudod érni a kitűzött céljaidat.
- lépést tarthass a pénzügyi világ fejlődésével, és ne hangozzanak kínaiul az egyes fogalmak, egyúttal tudd, hogy mi miért történik általában a pénzügyi világban és konkrétan a befektetéseiddel kapcsolatban.
- elkerüld azokat a tipikus csapdahelyzeteket, amelyek szép számmal övezik pénzügyi életutadat.
- optimalizálhasd vagyonod jövedelmeid után az adózásodat.
Összegzés

Bejegyzés címe
Family Office - nem csak a milliárdosok kiváltsága
Rövid leírás
Egy-egy rossz pénzügyi döntés évekre, évtizedekre, rosszabb esetben egy egész életre rossz irányba fordíthatja a saját és az egész családod életét. Ezt is hivatott megakadályozni a Family Office.
Szerző
Kocsis Gábor
Leave A Comment