Egyik „kedvenc” befektetői célpontunk a Lion E-Mobility AG részvénye, amellyel a múltban is komoly eredményeket értek el megbízóink portfóliói. 2017-ben oldalazást láthattunk a papírnál, de az új hírek ismét lódíthatnak az árfolyamon.
2016-ban 1,5 euróról 6 euró felé kúszott az árfolyam, köszönhetően a megkötött együttműködési megállapodásoknak, fejlesztési eredményeknek, és az igazán remek pénzügyi adatoknak. Ennek megfelelően megjelentek az intézményi befektetők, így a vállalat „felkerült a a befektetői térképre”.
2017-ben vagyonkezelő partnerünk közreműködésével egy nagybefektető is fatáziát látott a vállalatban, és 3,5 millió euró friss tőke érkezett – piaci ár feletti árfolyamon – a vállalatba (hírt adtunk erről szeptemberben >>>). Ez is azt vetíti előre, hogy a már eddig is komoly technológiai innovációt felmutató vállalatnál megújult erőforrásokkal folytatták a kutatást és fejlesztést.
A Battery Management System (BMS) az a terület, amelyen a vállalat – az akkumulátor tesztelési szolgáltatásain túl – jeleskedik. Ezen a területen többek közt kizárólagos beszállítója a Lion a feltörekvő akkumulátorgyártónak, az osztrák Kreisel Electric-nek is. A BMS felel azért, hogy pl. egy elektromos autóban az akkumulátor…
- élettartamának maximumát érje el, azaz ne csökkenjen a kapacitása jelentősen még több év használat után sem.
- az egyes cellák (egy-egy autóban ezernyi kis akkumulátorcella dolgozik) optimalizált energiafelhasználával a hagyományosnál sokkal nagyobb hatótáv legyen elérhető. Így csökkenhet az akkumulátor pakkok súlya, vagy ugyanakkora akkumulátorral nagyobb hatótáv érhető el.
- a töltésvezérlés optimalizálásával a BMS – az élettartam értékek csorbulása nélkül – képes legyen gyorsabb töltésre, amely az egyik kardinális kérdés az elektromobilitásban. Nem mindegy, hogy órákat kell az autónak töltőn lennie, vagy fél óra, netán még rövidebb idő alatt teljesen fel tud töltődni az akkumulátora.
A koncepció megvalósítása 2018 során a BMW támogatásával egy BMW i3 átalakításával történik meg, amelynek révén 90 kWh feletti kapacitással bírhat az akkumulátora, amely 700km-es hatótávtartományba katapultálhatja a népszerű BMW i3-at.
A várhatóan ismét impozáns pénzügyi adatok mellett ez az, amely miatt a 2017-es oldalazó mozgást követően 2018-ban igen sikeres év elé nézhet a vállalat. Mindez pedig nagy lökést adhat a részvény árfolyamának.
Szerezd meg azt az 50 perces – két előadásból álló – videó anyagunkat, amely átfogó képet ad a vagyonépítés Szent Gráljáról, másrészt megmutatja, hogyan értünk el az elektromos autók és az okos energia megoldások robbanásszerű terjedésével közel 40% hozamot az elmúlt egy évben.
Ezen eszközök a valódi passzív jövedelem megteremtését, ezzel a több lábon állást teszik számodra is egyszerűen elérhetővé.
Tedd meg az első lépést, kérd videónkat itt!
[include file=script/elektromi.txt]
Leave A Comment