Tömeges csalánverés avagy eutanázia helyett adrenalin injekció

Nincs semmi probléma a gurukkal, ha Indiában élünk, és magukban elmélyülve bölcs következtetésekre jutnak saját maguk mindenségbe olvasztásának céljából. A gond akkor kezdődik, ha sorra kerülnek elő önjelölt guruk – akár a pénzügyekben is -, akik MÁSOKNAK „mondják meg a tutit”.

Pedig ahogy már nagyapám is megmondta, nem illik máséval verni a csalánt.

Tömeges csalánverésre készül a piac

csalanMár most körvonalazódik a pénzügyi piacon az, ami egy-két hónapon belül dübörögni fog mindenütt. Mindenki az új, a biztosítói lobbi által kijárt szabályzók adta lehetőségből szárba szökkent nyugdíjbiztosítások értékesítésére készül.

Beindult mind az öreg motoros, mind a zöldmezős ügynökök át- illetve kiképzése. Úton-útfélen ábrákat, grafikonokat rajzoló, termékelőnyöket soroló, nyugdíjprobléma megoldókkal fogunk találkozni.

Adrenalin injekció

A unit linked biztosítások visszásságaira egyre inkább ráeszmélő ügyfelek kapcsán igencsak okkal gyengélkedő biztosítási piac elérte, hogy a – meghatározott feltételeknek megfelelő – kifejezetten nyugdíjcélú biztosítások államilag támogatott kategóriába kerüljenek.

A kérdés leginkább az, hogy van-e bárkinek gusztusa a lekváros gulyásleveshez (ezzel kapcsolatos írásunk ide kattintva olvasható)? A sorra megjelenő nyugdíjbiztosítási konstrukciók ugyanis szinte egy az egyben a jól ismert, és általunk a blogbejegyzésekben, klubesteken is kivesézett unit linked biztosítások, amelyek a kockázati biztosításokat ötvözik a hosszú távú befektetésekkel. Ennek vannak aggályos részletei, leginkább költség oldalon, de ezt kompenzálja most az állam, persze adófizetői forintokból.

A nyugdíjbiztosításhoz kapcsolódó személyi jövedelemadó kedvezmény (pontosabban adó jóváírás, amely a tárgyévet követően kerül jóváírásra a biztosításban) évente legfeljebb 130 000 Ft. Gyakorlatilag ez a leginkább nyomós érv az elköteleződés mellett. Az elköteleződés azonban nem kicsi, hiszen kifizetésre kizárólag csak az alábbi „biztosítási események” bekövetkeztekor kerülhet sor:

  • a biztosított halála
  • a jogszabály szerinti nyugdíjszolgáltatásra való jogosultság megszerzése
  • az egészségi állapot legalább 40%-os mértéket elérő károsodása
  • a szerződéskötéskor érvényes öregségi nyugdíjkorhatár betöltése

Mindezt az elköteleződés olyankor kell elfogadnunk, amikor egy kemény időszak miatt az emberek kénytelenek voltak – munkahely elvesztés, devizahitel végtörlesztés, sorolhatnánk az okokat – megtakarításaikhoz, így biztosításaikhoz is nyúlni.

Márpedig a nyugdíjbiztosítások esetén ez a „hozzányúlás” sokkal de sokkal fájdalmasabb lesz, mint amit az elmúlt időszakban érezhettünk, ha megszüntettük unit linked biztosításainkat. Ilyen esetben a nyugdíjbiztosításnál nem csak a „megszokott” nagy költségterhelést fizetteti meg velünk a biztosító, hanem a korábban, a teljes időszak alatt igénybe vett adójóváírások 20%-kal növelt összegét is vissza kell fizetnünk az államnak.

Tény: a nyugdíjunkra félre kell tennünk

Amennyiben viszont nincs más, szükség esetén mobilizálható tartalékunk, mint a nyugdíjra félretett befektetésünk, elgondolkodtatóak ezek a megkötések. Különösen akkor, ha a unit linked biztosítások átlagos „élethosszát” vesszük alapul. Ezen biztosítások ugyanis a magyar statisztika szerint 4,5-5 évig éltek/élnek. Épp az említett okok miatt: más megtakarítás nem lévén, idő előtt kénytelenek voltunk „hozzányúlni”.

A néhány év után megszüntetett ilyen termék eleve jelentős veszteséggel jár a magas költségek miatt. Ha ehhez még az államnak is visszafizetendő „büntetést” is hozzávesszük, joggal érezhetjük majd magunkat a tömeges csalánverés áldozatának.

Vannak életpályák, élethelyzetek, ahol és amikor egy ilyen terméknek igen is van létjogosultsága. Az elmúlt húszegynéhány év tükrében viszont tartani lehet attól, hogy a piaci lehetőség kiaknázásának igénye felelőtlen tömegértékesítésben nyilvánul meg. Nagy a nyomás az értékesítési vezetőkön, hiszen gyorsan kell aratni: ki tudja meddig marad ez a lehetőség a biztosítók számára, ismerve a szabályzók tartósságát Magyarországon.

2014-01-17T04:10:04+01:002014 január 17.|Tags: , , , |2 hozzászólás

2 hozzászólás

  1. Klein János 2014-01-17 at 11:46 - Reply

    Okos,korrekt és végre tisztességes elemzés!

  2. Ivicz Veronika 2014-01-17 at 17:01 - Reply

    Nagyon jó cikk. Képzelem a biztosítóknál már lázban vannak a gyorsan kiképzett vezetők, meg az 1 hét alatt lett pénzügyi és befektetési szakértők :))Nosza rajta induljon a tömeges ügyfél átverés. Nekünk csak a jutalék számít elvén.

Leave A Comment