Murphy I. törvényének alapvetéséből tudjuk, hogy ami elromolhat, az el is fog romlani. Az árfolyamok tekintetében is igaz ez. Különös tekintettel igaz ez az euró/forint árfolyam esetében. Aki itt él, annak talán Murphy sem kell, hogy ezt tudja.
Euró/forint árfolyam hitek
Ahogyan arról áprilisi blogbejegyzésünkben írtunk (elérheted ide kattintva >>>) az euró/forint árfolyam vizsgálatakor fontos az, hogy milyen időtávot vizsgálunk. Attól függően, hogy valaki miben hisz, a hitének bizonyításához az ahhoz illő időtávot fogja vizsgálni és bemutatni.
Mi a hosszú távban hiszünk, hiszen a valódi – nem kereskedés jellegű – befektetések hosszú távon értelmezhetőek. Ennek megfelelően hosszabb, 1-3 év de még inkbb 3-5 év vagy még hosszabb időtávon fontos számunkra az euró/forint árfolyam alakulása.
A végletekig nyitott magyar gazdaság, a jelenlegi geopolitikai helyzet – kereskedelmi és fizikai háborúk -, infláció, a a recesszió réme mind azt jelezte előre már áprilisban, hogy az erős forint nem, fogja tudni tartani magát. Ehhez jön még a jelenlegi magas jegybanki kamat, amely tarthatatlanul magas.
Kamatok vs Euró/forint árfolyam
Az állami hitelállomány fianszírozásának kényszere miatt az állampapírok kamata jelentősen megemelkedett. Ez teret nyitott a külföldi befektetők számára, hogy a magas kamatot kihasználva eurót váltsanak át forintra az állampapír vásárláshoz. Ennek kapcsán megnövekedett tehát a kereslet a forint iránt, ami egyik oka volt a 2023-ban tapasztalható forint erősödésnek. A magas állampapír kamatok azonban hosszú távon kifizethetetlenek az állam számára – és a magas alapkamat egyébként a gazdaság egészére előnytelen -, így annak egyértelműen a csökken(t)ése várható már a közeljövőben is. Alacsonyabb kamaton viszont a külföldi befektetők számára már nem lesz annyira vonzó a sokak által kockázatosnak tartott Magyarország finanszírozása. A forint iránti kereslet tehát szükségképpen megcsappan, sőt jó eséllyel egyre több befektető fog szabadulni a magyar állampapíroktól, forintjukat pedig euróra váltják. Ez pedig alapvetően a forint árfolyam gyengülésének irányába hat.
A megugrott államháztartási hiány sem segíti a forintot. A év elején devizában felvett grandiózus hitel ugyan megemelte a devizatartalékokat, de hosszabb távon ennek – a devizában fizetett magas kamatok miatt komoly ára lesz.
Politikai hatás
A forint gyengülési folyamat irányába hat többek közt az Egyesült Államokkal való kapcsolatunk romlása, amely több területen, például a gender kérdésekben, az orosz-ukrán háború megítélésében és egyebekben gyökerezik. Először a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodás felmondására került sor. A napokban pedig a magyar állampolgárok beutazási feltételeinek nehezítése került terítékre.
A sokmilliárd eurós uniós pénzek érkezése lassan ellehetetlenülni látszik. Ezzel a korbáccsal jóideje fenyegetik Mgyarországot, amelynek hatásai szintén nem kedvez a gazdaság és ezzel a forint erősödésének.
Mi az, amit most célszerű tenned?
Igen ritkán, de vannak olyan helyzetek, amikor egy adott lépést megtéve az ember valójában nem hibázhat. Valami hasonló a forintról euróra váltás a befektetésekben. Jelenleg még egy olyan euró/forint árfolyammal – 380-390-es szintek – állunk szemben, amely igen rövid távon akár csökkenhet is, de éven túli távlatban mindenképp a forint gyengülésére számíthatsz. Két kockázat áll szemben egymással. Rövid távon néhány forintos árfolyam csökkenés kockázata áll szemben azzal, hogy ha most nem váltasz, esetleg majd egy év múlva a 430-as árszinten fogod számolgatni, hogy mennyit buktál az átváltás elmulasztásán.
Számoljunk együtt, alakítsuk ki a saját stratégiádat! Jelentkezz egy kötetlen és díjmentes személyes (vagy akár online) konzultációra, amelyen meismerkedhetünk, és élethelyzeted, terveid alapján közösen kialakíthatjuk saját pénzügyi stratégiádat a következő évekre. Az alábbi űrlapot kitöltve jelezheted erre az igényed.
Leave A Comment