Eső után köpönyeg vagy vihar előtti szellő?

Nem tudom eldönteni, hogy ami most történik, az az eső után köpönyeg tipikus esete, vagy egy kitörni készülő vihar első fuvallata. Néhány hete a PSZÁF vezetője kijelentette, hogy ő bizony nem kötne unit linked biztosítást. Most pedig megjelent a PSZÁF ajánlása a témában.

Ha azt nézem, hogy szó szerint milliószámra nyomták le a torkunkon a befektetési egységekhez kötött biztosításokat az elmúlt tízegynéhány évben, ez bizony az eső után köpönyeg tipikus esete. Zárójelben jegyzem meg, hogy mi már másfél éve elkezdtük kongatni a vészharangot ebben a témában.

Az ajánlás tehát arról szól, hogy a JÖVŐBEN milyen módon kellene tálalniuk a biztosítóknak ezeket a termékeket. Az a helyzet viszont, hogy sokkal inkább nagyobb probléma a MÚLTBAN keletkezett ilyen szerződések sorsa. Nincs olyan nap, amikor konstruktív konzultációinkon ne borulna ki a szekrényből egy vagy akár több unit linked csontváz.

Ami a vihart illeti. Ausztriában is megtörtént az, mint nálunk, csak ott hamarabb eszméltek. Fogyasztóvédő csoportok pereltek biztosítókat a magas költségek miatt – és csodák csodájára, nyertek. Véleményem szerint nálunk is lesz ilyen, csak a probléma léptéke itt sokkal nagyobb (mint ahogy lenni szokott sajnos hazánkban). Ennek következtében nem látok esélyt arra, hogy ez „jogilag” megnyugtatóan rendezhető lenne akár társadalmi akár egyéni szinten.

Mivel alapvetően mindenki az egyén (család) szintjén gondolkodik, itt is kell tehát kezelni ezt a kérdést.

Tapasztalataink szerint, egy-egy üdítő kivételtől eltekintve, nincs olyan ügyfél, aki megelégedéssel gondolna unit linked szerződésére, különösen akkor, ha szembesülnek szerződésük valós jelenlegi és jövőbeni értékével. A szembesülés / szembesítés után több stáción keresztül visz az út a megoldásig, amely persze nem feltétlenül felhőtlen és örömteli.

Összeroskadás

Egy-egy nagy – akár sokmilliós – veszteség nyomán azt hiszem nem csoda, ha kicsit összeomlik az ember, elveszti a világ működésébe vetett hitét is talán. Nem kell ezt szégyellni.

Düh

Sok mindenre, mindenkire dühös lehet az ember. A biztosítóra, a biztosítási ügynökre, saját magára, a rendszerre amely ezt hagyta, az egész világra, hogy mindez megtörténhetett. Azt hiszem ez is egy természetes, és elfogadható reakció, de itt nem lehet megrekedni.

Számvetés

Meg lehet, sőt meg kell vizsgálni, hogy milyen mértékű a kár. Ekkor van egy fontos döntési pont. Itt lehet könnyen „elbukni”. Elfoghat bennünket a csodavárás hangulata. Ez azért veszélyes, mert odázható vele a problémával való szembenézés. Gondolhatjuk, hogy talán majd a futamidő végére a most látszó veszteséget, amelyet a magas költségek generáltak, tudják a hozamok kompenzálni, és ha jól nem is feltétlenül, de nagyobb veszteség nélkül jöhetünk ki a végén.

Csodák persze nincsenek – pénzügyekben különösen. A költségek szerződésben rögzítettek, a hozamok terén pedig a következő évek kilátása alapján, és a biztosítók passzív vagyonkezelési gyakorlatára tekintettel, balgaság csodára számítani. Egyszerű és kényelmes dolog a szőnyeg alá söpörni a gondot, csak hát attól az még ott lesz, és hosszú évek után halmozottan ránk köszön.

Elengedés

Nem vagyok különösebben járatos spirituális vagy pszichológiai ügyekben, de azt hiszem minden tekintetben akkor járunk jól, ha legalább eddig eljutunk. Tudnunk kell túllépni a negatív érzéseken. Nem elfeledni a történteket, hanem tárgyilagosan tudomásul venni, hogy ez megtörtént, levonni a konzekvenciákat, és tovább lépni. Sebeink nyalogatása, pláne folytonos feltépése nem fog előrébb vinni sem pénzügyileg, sem személyes érzéseink területén.

Az elengedés megnyilvánulása a biztosítás visszavásároltatását is jelentheti. Nem szabad elfelejtenünk, hogy díjcsökkentés vagy díjmentesítés esetén tőkénk továbbra is a biztosító passzív vagyonkezelésében marad, és várhatóan további költségek is fognak jelentkezni. Ráadásul azt is tudnunk kell, hogy ha csupán a biztosítási rész miatt hagynánk meg a szerződést, azt egy egyszerű kockázati életbiztosítással valószínűleg alacsonyabb díjjal is meg tudjuk oldani.

Útkeresés

Ma már nyilvánvaló, hogy az élhető jövő, gyermekeink jövője, idős korunk jövője egyedül saját kezünkben van. Jelképes szociális segítség, jelképes adókedvezmény, jelképes nyugdíj persze mindig is lesz, de magunkra vagyunk utalva abban, hogy megteremtsük a valódi alapot a jövőhöz.

Át kell menekítenünk jelenlegi – adott esetben veszteségektől megnyirbált – vagyonunkat, és folyamatosan építenünk is kell azt. Nem kényeztetnek el bennünket a pénzügyi szolgáltatók a megoldásokkal, de azok mégis jelen vannak. Nem feltétlenül van velük tele az RTL Klub, a TV2, vagy a nagy internetes portálok szalaghirdetési helyei, viszont cserébe nem kell megfizetnünk ezen marketingeszközök költségeit, vagy csillagászati ügynöki jutalékokat sem, és biztonságos jogi környezetben, rejtett költségek és rejtett kockázat nélkül készülhetünk a jövőre.

Az útkeresésben segítségére HozamInfo klubestünk. Nézze meg a részleteket és regisztráljon a díjmentes rendezvényre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>