Februárban foglalkoztunk már az állampapírokkal (ide kattintva elérhető). Nézzük meg őket újra, az aktuális háttér-információk tükrében. Úgy tűnik ugyanis, hogy ha biztonságban – akár magyar állampapírban – szeretnénk fialtatni a pénzünket, kezdenek fogyni a látványos hozammal kecsegtető lehetőségek… vagy mégsem?
Lassan szokik hozzá a piac az alacsony hozamokhoz. Míg korábban nem volt ritka a viszonylagos biztonság mellett is elérhető 8-10-12%-os hozam, addig mára ez jóval alacsonyabb szintre csökkent. A banki – akár Forint akár Euro – kamatokról nem is beszélve.
Sokak számára a biztonság megtestesítői az állampapírok, hiszen láthattuk azt, hogy például a görög papíroknál is a kisbefektetőket nem igazán rázta meg a válság – még ha okozott is álmatlan éjszakákat. Akár ugyanez lehet a helyzet most az ukrán állampapírokkal, amelyek a belső viszály, és a nagypolitika sakkjátszmája ellenére is jó vétel lehet.
Maradjunk viszont egyelőre hazai pályán…
hiszen kisbefektetőként talán jobban érdekel bennünket, és nézzük meg a hazai helyzetet, illetve a magyar állampapírokat is befolyásoló egyéb tényezőket.
- Kijelenthető, hogy rövid és közép távon Magyarországon a kamatpolitika nem fog változni, így ezen kötvények vásárlása pazar lehetőség!
- Az is kijelenthető, hogy rövid és középtávon a EUR/HUF nem indul erősödésnek!
- Az is kijelenthető, hogy az EKB két hete 0,25%-ra csökkentette az irányadó kamatrátát, így biztos nem változik az Ő kamatpolitikájuk sem rövid – közép távon!
- Az is kijelenthető, hogy a FED lenyilatkozta, hogy 2015 végénél hamarabb nem kezdik emelni a jegybanki alapkamatukat!
A kamatkörnyezet tehát siralmas, de milyenek a mostanában kibocsátásra kerülő papírok hozamai. Egyszerű, meg kell néznünk a MÁK honlapján, ide kattintva >>>
Az az igazság, hogy ettől bizony nem megyünk a falnak – avagy épp hogy verhetjük a fejünket a falba az alacsony hozamok miatt.
De akkor miért, és főleg hogyan éri meg állampapírt vásárolni?
A miértre választ ad legutóbbi – június 5-én tartott – klubestünk adta. Egy év alatt közel 30% hozam magyar állampapíron. A részleteket – Nagy Gábor kollégánk, a PortfoLife Kft ügyvezetője előadásában – az alábbi videóban találja (9 perc az államkötvényekről):
Természetesen ilyen, és ehhez hasonló feltételekkel már nem lehet jegyezni államkötvényeket, a másodpiacról szerezhetőek be azok. Kíváncsi a hogyanra? Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>
Leave A Comment