Ha részvényeket, részvényalapokat tartasz a portfóliódban, tisztában vagy vele, hogy az árfolyam – különösen jelen piaci körülmények közt – igen hektikusan tud változni. Valójában azonban a részvényeknél ugyebár más jövedelemmel is számolhatsz.
Bármennyire is ingadoznak a részvények árfolyamai, hosszabb távon azért látványos eredményeket produkálnak. Példaként az elmúlt 10 évben a DAX (Németország 30 vezető vállalatának részvényindexe) 7,3% évesített eredményt hozott, pedig ebben az időszakban volt a 2008-as és 2011-es igen komoly tőzsdei esés is. Valljuk be, az elmúlt évek kamatkörnyezetében ez kifejezetten mutatós hozam.
És ha ez nem lenne elég, a részvények többsége – ha nem is minden évben, és változó mértékben – osztalékot is fizet. Már csak azért is törekszenek a vállalatok osztalékot fizetni, mert ez egy pozitív jelzés a befektetők számára, és fenntartja az érdeklődést a részvény iránt, növelve annak árfolyamát.
2016 – rekord osztalékok
A vezető német vállalatok elégedetté tették részvényeseiket a 2017 év elején kifizetett osztalékokkal. Összesítve 31,7 milliárd euró osztalékot fizettek a DAX indexben szereplő vállalatok, az EY tanácsadó cég számításai alapján. Ez 9%-kal több mint 2016-ban, és 7 %-kal több, mint az eddigi legjobb évben (2015-ben 29,8 milliárd euró volt ez az érték).
A csúcstartók…
- a Heidelberg Cement 1,60 eurót fizetett részvényenként (317 millió euró, ez 45 %-a a nyereségének),
- a BASF 10 centtel emelt, így 3 euró körülire emelkedett az osztalék (2,7 milliárd euro, 70 %-a a nyereségnek),
- az SAP is emelt tíz centet, és 1,25 euró lett a részvényenkénti osztalék (1,5 milliárd euró, 40 %-a a nyereségnek)
A DAX index egyébként abszolút mutatója a német gazdaságnak. Olyan, itthon is jól ismert vállalatok vannak az indexben többek közt, mint az Adidas, Bayer, BMW, Daimler Chrysler, Deutsche Telekom, E.ON, Henkel, Lufthansa, SAP, Siemens, ThyssenKrupp, Volkswagen.
A részvények és részvényalapok tehát kifejezetten fontos elemei egy jól kiegyensúlyozott portfóliónak. Tudnod kell persze, hogy mikor és hogyan érdemes beszállni, vagy épp eladni (esetleg portfóliókezelőt megbízni ezzel), de több éves távlatban gondolkodva kihagyhatatlan részei a hatékony befektetésnek.
Nem csak a „nagybefektetők pályája” egyébként a részvénypiac. Egy jól megválasztott megtakarítási termék is – ha nem erodálják költségekkel – haszonélvezője lehet mind az árfolyam emelkedéseknek, mind a kifizetett osztalékoknak.
Klubestünkön részletesen beszélünk arról, hogy milyen módon lehet már a kezdetektől, a vagyonépítés első szakaszában is kihasználni a részvények erejét. Valójában a részvények az egyik legfontosabb elem ahhoz, hogy megtakarításból milliomos lehess. Nézd meg a részleteket, és regisztrálj az ingyenes rendezvényre az ide kattintva megjelenő oldalon >>>
Leave A Comment