Létezik egy közhiedelem azzal kapcsolatban, hogy akinek vállalkozása, cége van, annak jobb, szabadabb az élete. Másik hiedelem, hogy nem kell törődnie a pénzzel, mert az „csak úgy jön”. Ez azon alapul, hogy adott esetben nagy(obb) pénzek is megfordulhatnak egy-egy vállalkozásban.
De akkor miért nem lesz vállalkozó mindenki? Valószínűleg azért, mert – ha más nem, tudat alatt – tisztában van mindenki azzal, hogy a szabadság sok esetben saját magunk kizsákmányolásának szabadságát jelenti, és ha nem szigorú beosztás, akár filléreskedésbe menő költség-optimalizálás mentén végezzük tevékenységünket, annak biztos hanyatlás a vége.
Fokozottan igaz ez a jelenlegi helyzetben, amikor a bankrendszerrel kapcsolatos szabályzók bizonytalanságának illetve a lehetőségek szűkülésének, a költségek folyamatos emelkedésének lehetünk tanúi. Minden lehetőséget meg kell tehát ragadnunk arra, hogy találjunk forgóeszköz- és beruházás-finanszírozásra eszközöket, továbbá banki és egyéb költségeinket visszaszorítsuk, hiszen évente milliókat húzhatunk le a WC-n, ha nem figyelünk oda.
Nem mindegy, hogy…
- Cégünk megtakarításait, céltartalékait biztonságos jogi környezetben, megfelelő diszkrécióval és banktitokkal körülbástyázva, alacsony költséggel kezeljük, netán látványosan gyarapítjuk is, vagy csupán nettó veszteségeket tudunk elkönyvelni.
- A finanszírozásra használt eszközeinket egyidőben hozamtermelésre is tudjuk-e használni.
- Banki tranzakciós költségeinket vissza tudjuk-e állítani a banki különadók és tranzakciós adó bevezetése előtti, vagy akár az alatti szintekre.
- Vagyon- illetve felelősségbiztosításaink már évek óta nem voltak ellenőrizve. Elképzelhető, hogy vannak már jobb/olcsóbb ajánlatok is a piacon?
- Ha anno sikerült valamely „ügyes” biztosítási ügynöknek elhitetnie velünk, hogy a céges unit-linked biztosítással adómentesen vehetjük ki a pénzünket vállalkozásunkból (vagy adhatunk adómentesen béren kívüli juttatást), hogyan, milyen konkrét lépésekkel tudjuk eltakarítani a romokat?
- Kommunikációs költségeink szintjével beállunk a sorba, mint mindenki, és percenként csilingel a szolgáltató pénztárgépe, vagy valódi másodperc alapú – ezért kb. 40%-kal alacsonyabb költségű – szolgáltatásokat használunk, és üzleti partnereinkkel, családtagjainkkal akár ingyen beszélgetünk?
- Végül a költségek, pénzügyek optimalizálását fél napokat eltöltve bankfiókokban, szolgáltatóknál, értetlen ügyintézőkkel érjük el, vagy szakértői segítséggel, néhány egyszerű lépésben.
A fenti felsorolás koránt sem teljes. Fontosak az új vevők és a növekedés, de ha a nehezen megszerzett bevétel kifolyik a kezünk közül, vállalkozásunk igen könnyen a lejtő felé veheti az irányt.
A már megszokott HozamInfo klubestek egy-egy alkalmát arra fordítjuk, hogy a céges pénzügyek kérdését járjuk körül, hiszen vállalkozóként magánpénzügyeink is jelentősen függenek cégünk sikerességétől.
Leave A Comment