Az autózás jövője 2. – Folyamatos digitális kapcsolat

Egészen a 2000-es évek elejéig az autó önmagában csak egy (személy vagy áru) szállításra specializált használati eszköz volt, amely nem volt része a digitális világnak. Ma viszont az „internet mindent visz”, amiből az autózás sem maradhat ki.

Ebben a szép új világban – ahogy arról a cikksorozat előző részében részleteztük (itt >>) – az autó „öntudatra ébred”, azaz felismeri a környezetét, el tudja magát helyezni a térképen, és akár önállóan is közlekedni tud. Köszönhető ez annak is, hogy folyamatosan kommunikál a külvilággal, a környezetében haladó járművekkel, az internettel vagy épp helymeghatározó műholdakkal.

Elmaradhatatlan része lett az autóknak a jellemzően a középkonzolon elhelyezkedő nagy képernyő, amely alatt olyan számítástechnikai teljesítmény rejlik, amelynek igazán tudtak volna örülni a NASA-nál 1969-ben, a holdra szállás projektnél. Ez a „tablet” lehetővé teszi, hogy egyre inkább személyre szabhassuk az autó tulajdonságait, ne tévedjünk el ismeretlen területeken, hiszen a benne található térkép folyamatosan frissülhet az interneten keresztül, ezen hallgatjuk a rádiót vagy akár nézünk filmet (amikor épp nem vezetünk, vagy az autó vezet helyettünk).

Még az önvezetés előtt – jellemzően az újabb autókban már ma is – természetes része az autóknak a vezetési segédletek, amelyek helyettünk is figyelik a környezetet, segítenek a monoton utazások alkalmával a sávtartásban, figyelmeztetnek a sávelhagyásra, felismerik és figyelmeztetnek a sebességkorlátozó táblákra, összevetve az aktuális sebességgel. Ezeken is alapul majd az önvezetés, de már ma is hasznos társai az autóvezetőknek.

A „hálózaton lógásnak” azonban vannak kevésbé látványos, de legalább annyira hasznos előnyei is. A nyilvánvaló adatokon – sebesség, fordulatszám stb. – túl, lehetőséget ad a gyártónak / szerviznek arra, hogy rendszeresen, netán valós időben adatokat kapjon az autó állapotáról, amellyel megelőzhetőek olyan meghibásodások, amelyek nagyobb költséggel vagy balesetveszéllyel járnának, hiszen idejekorán észlelik az esetleges hibát, amely még könnye(bbe)n orvosolható. Sőt akár a sofőr közreműködése és szervizbe vonulás nélkül frissíthetőek az autóban található szoftverek, navigációs eszközök, autó beállítások.

Ne legyen kétségünk afelől sem, hogy előbb utóbb a hatóságoknak is rálátása lesz bizonyos adatokra, így például egy rendőrségi helyszínelésnél is egyértelműbben meghatározható lesz, hogy ki vagy mi okozta a balesetet. Ez sokakban okozhat riadalmat, de belegondolva ez is inkább a biztonságot szolgálja, mint hogy korlátozna a szabadságunkban.

2020 – standarddá válik a folyamatos digitális kapcsolat az autózásban

2015.-ben még csak 15%-a volt képes a folyamatos digitális kapcsolatra az újonnan értékesített autóknak. 2020-ra mindez iparági standarddá válik, és becslések szerint az eladott autók 98%-ára lesz mindez igaz. Értelemszerűen a kapcsolódás szintjének is vannak fokozatai, azaz folyamatos forrásban van ez a piac, újabb és újabb megoldások, fejlesztések születnek.

Megbízóink portfólióiban komoly arányban vannak jelen az elektromobilitáshoz, így az önvezető autózás fejlesztéséhez is kapcsolódó befektetések. Neked sem szabad lemaradnod az évszázad legnagyobb változásáról, Te is szerezhetsz profitot ennek a megatrendnek a robbanásszerű növekedéséből.

Nézd meg előadásunkat a HozamKasszáról, amelynek része lehet ez a terület isAz ide kattintva megjelenő oldalon tudod kérni a videót >>>

Összegzés
Az autózás jövője 2. – Folyamatos digitális kapcsolat
Bejegyzés címe
Az autózás jövője 2. – Folyamatos digitális kapcsolat
Rövid leírás
Egészen a 2000-es évek elejéig az autó önmagában csak egy (személy vagy áru) szállításra specializált használati eszköz volt, amely nem volt része a digitális világnak. Ma viszont az "internet mindent visz", amiből az autózás sem maradhat ki.
Szerző
Közzétette
HozamInfo
2018-08-30T13:52:46+02:002018 augusztus 30.|Tags: , |0 Comments

Leave A Comment