Categories: Blog, Video blog

by admin

Share

Categories: Blog, Video blog

by admin

Share

Hajlamos lehet bárki arra, hogy megtakarítása, befektetése kapcsán a hozamra és a biztonságra koncentráljon. Pedig van egy plusz tényező, amit mindenképp figyelembe kell vennie. Ez nem más mint az az időtáv, amely alatt a célhozamot biztonsággal el akarja érni.

Tudomásul kell vennie, hogy a befektetés olyan, mint egy vállalkozás. Már csak azért is, mert a befektetett tőke alap esetben vállalkozásokhoz vándorol, amelyek valamilyen értékteremtő folyamatban vesznek részt, ennek kapcsán termelődhet hozam.

Ez tehát az alap képlet, ebből kell kiindulnia. Az sem változtat ezen a tényen, hogy természetesen ez összességében igaz, és lehetnek, vannak olyan vállalkozások, amelyek sikertelenek lesznek, így nem lehet általánosítani. Mindenesetre ha ebből az alapvetésből indulunk ki, egyértelmű, hogy ha egy vállalat pénzt, tőkét invesztál, az még helyes döntések esetén sem azonnal, és nem is egyenletesen fog az eredményeiben meglátszani.

Kifejezetten fontos tehát, hogy tisztában legyen a bankbetétek és a befektetések világa közti különbséggel. Amikor bankban tartja a pénzét, a bank lesz a befektető, amely lefölözi a befektetés hasznát, és kamatot fizet Önnek. Amikor közvetlenül Ön a befektető, akkor több mindenre kell odafigyelnie, viszont a befektetés hozamának nagy része az Öné lehet. Az elsődlegesen meghatározandó, hogy mennyi időt tud szánni a befektetésre, mikor lesz szüksége a befektetett tőkére. Ezzel el tudja kerülni a szükségtelen csalódásokat.

Konklúziók

  • Az odafigyelendő szempontok egyike tehát az időtáv. Amennyiben szakszerűen választotta ki – Ön vagy portfóliójának kezelője – a befektetéseket, nem kell aggodalmaskodnia, ha egy-egy időszakban a befektetések egyes elemei negatívan teljesítenek. Ez egy természetes folyamat, az árfolyamok folyamatosan változnak, és hosszabb távon mindenképp számíthat az elvárt hozamra.
  • A jól megválasztott befektetések esetén az idő önnek dolgozik, célszerű tehát megadni a befektetésnek a szükséges időtávot. Gondoljon bele, hogy mekkora vagyona lenne, ha mondjuk 10-15 évvel ezelőtt száll be – akkor még gyakorlatilag aprópénzért – azokba a vállalkozásokba, amelyek most „topon vannak”.
  • A fentieknek megfelelően célszerű mielőbb megtakarítást, befektetést indítania, hogy ne 50 évesen kelljen kapkodva készülnie idős éveire, amikor leginkább szüksége lesz a vagyonra.
  • El kell gondolkodnia, ha egy olyan ígéretet kap, hogy fix hozamú lesz a befektetése, mert annak a hátterében szükségképpen valamilyen manipuláció húzódik, amely egyáltalán nem biztos, hogy az Ön érdekeit szolgálja.

Az időtávokról beszélgettünk legfrissebb video blog bejegyzésünkben:

STAY IN THE LOOP

Subscribe to our free newsletter.

Don’t have an account yet? Get started with a 12-day free trial

Leave A Comment

Related Posts

    A „jó munkához idő kell” mondás, mint minden népi bölcsesség, alapvetően megfogja a lényeget. Ellenben van egy másik bölcsesség: „az éremnek mindig két oldala van”, és ez bizony ebben az esetben is igaz, hiszen könnyen a döntésképtelenség csapdájába kerülhetünk, ha fölöslegesen járunk körbe ezerszer egy témát.

    A helyzet az, hogy pénzügyek, befektetések, vagyongyarapítás terén nem elsősorban az első lépés megtételéhez kell sokat gondolkodnunk, munkálkodnunk. Persze könnyebbnek tűnik nem változtatni semmin, és esténként nézni a Barátok közt-et a TV-ben, ráadásul ha nem változtatunk semmit, egyéb komfortzónánkból sem kell kitörnünk, nem kell új dolgokat megtanulnunk.

    dontesPedig valójában csupán arról kell döntenünk, hogy maradunk-e a lassan már megszokott, béka feneke alatti bankbetétes kamatkörnyezetben, vagy megelégszünk-e a jelenleg kibocsátásra kerülő államkötvények hozamaival. És itt nem „hitkérdésről” van szó. Nem kell elhinnünk, hogy igenis különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag a bankbetétekhez hasonló, vagy akár nagyobb (!) biztonság mellett a bankbetétek kamatszintjének háromszorosát vagy akár még nagyobb nettó hozamot is el lehet érni. Nem hinnünk kell benne, mert ez tény. Minden megbízónk tisztában van ezzel, hiszen folyamatosan bizonyítjuk nekik, sőt saját maguk tapasztalják.

    A valódi munka akkor kezdődik, amikor a fenti – rövid átgondolást igénylő – döntés ténylegesen megszületik valakiben. Tehát nem csak sopánkodunk, hogy „de szép is volna”, hanem elindulunk. Ennek a munkának a terhe viszont leginkább már ránk -MiFID II irányelvek alapján dolgozó – tőkepiaci tanácsadókra hárul, hiszen mi szállítjuk futószalagon a megbízó céljainak eléréséhez szükséges megoldásokat.

    A jó hír az, hogy folyamatosan „érkeznek vonatok”, amelyekre fel lehet szállni, „osztjuk rá a jegyeket”. Természetesen nem kényszerítünk senkit, így sokan nem szállnak fel, csak a „képeslapokat”, azaz megbízóink sikeres befektetéséről szóló beszámolóinkat kapják, hogy bizony erről a néhány hónap alatt termelődött néhány százalék – jobb esetben akár 10-15% – hozamról maradtak le.

    Az idő tényező

    Egy-egy épp érkező vonatra felszállni bármikor lehet, csak kérdés, hogy mire rászánjuk magunkat a döntésre, addig hány vonatot hagyunk elmenni magunk mellett. A kamatok – hozamok világában pedig az idő nagy úr. Egyáltalán nem mindegy, hogy például a megörökölt 50-100ezer, vagy akár csak megtakarított 10ezer Eurónk mondjuk 10 éves távlatban átlag nettó 2,4% vagy nettó 8% hozamot produkál. Nézzük meg a különbséget kerek 100ezer Eurónál:

    24vs8

    A 26-27ezer és a 115ezer Euró, mint hozam közt igen tetemes a különbség, pedig ugyanarról az örökségről, megtakarításról beszélünk.

    Na de a biztonság…

    Igen ám, mondhatja bárki, de a bankban biztonságban van a pénzünk. Csak egy gyors kérdés: biztosabb helyen van-e a pénzünk, egy meggyötört, különadóktól sújtott magyarországi kereskedelmi bankban, mint…

    • korábbi kibocsátású – magasabb hozamú – magyar államkötvényekben,
    • egyéb, fejlődő piacnak számító más állam kötvényeiben,
    • neves német vállalkozások kötvényeiben,
    • más nyugat-európai, vagy tengerentúli, nagy piaci hatású vállalkozás kötvényeiben,
    • ugyanazon banknak (mint ahol betétjét elhelyezné) a banki kamat többszörösét fizető kötvényeiben?

    Azt hiszem a választ mindenki meg tudja erre adni. Különös tekintettel arra, hogy – kerülve a „mindent egy lapra” megoldást – nem kell minden vagyonunkat egyetlen eszközbe fektetnünk, és így porlasztani tudjuk az esetleges kockázatokat.

    Hogy halogat vagy dönt, az az Ön felelőssége. A céljait elérő megoldások szállítása a mi feladatunk.

    Kérje saját befektetési politikájának díjmentes elkészítését! Teljes körű tájékoztatást kap, hogy miként tud kiemelkedően profitálni biztonságos keretek közt. Töltse ki a befektetési politikát igénylő űrlapot az ide kattintva megjelenő oldalon >>>