All in a koronavírus járvány ellen

A koronavírus járvány terjedéséről, gazdasági és tőkepiaci hatásairól sokat beszéltünk már. Ebből rendkívül szomorú kép tárulhat eléd a jövővel kapcsolatban. Nincs ok azonban a világvégét várni, mert mint általában, most is oda kell biggyesztenünk minden vészjósló mondat végére, hogy „de”…

A koronavírus járvány tombol, aztán elmúlik

Nem szabad bagatellizálnunk egy nyilvánvalóan veszélyes járványt, hiszen csupán Európában már nagyságrendileg 16000 fő halálát okozta eddig a koronavírus. Mégis, ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, ez azért még nem a zombi apokalipszis. Rengeteg betegség van, amelyben hasonló nagyságrendben halnak meg – főleg legyengült immunrendszerű, idős – emberek.

Emellett az is látszik, hogy Ázsiában a járvány már visszavonulóban van. Magyarul – ahogy minden járvány – ez is el fog múlni. Ráadásul megfelelően előrelátó járványügyi intézkedések nélkül, sokkal több halottal ugyan, de gyorsabban is zajlik le. Példa erre Olaszország, és úgy tűnikl Spanyolország is, ahol csupán akkor vették komolyan a dolgot, maikor már nem igazán volt mit tenni. Nagy Britanniában is hajlottak a „svéd modell” (azaz hagyjuk a fertőzést terjedni a maga útján, így hamar kialakul a „nyájimmunitás) alkalmazására, de amikor az adatok elemzésekor kiderült, hogy a szigetországban akár több százezres halálesettel is járhat ez, végül a britek is meghozták a járvány lassítására irányuló lépéseket.

A lényeg tehát az, hogy előbb-utóbb a COVID-19 vírus fertőzés betagozódik a „hagyományos” fertőző betegségek körébe. Így ellene – ahogy az influenza ellen is – folyamatos harcot vív majd az egészségügy évről-évre.

A koronavírus jávány tényleges veszélye

Igazából nem is a járvány maga az, ami mély nyomot hagy az életünkben, hanem az ellene szükségszerűen meghozott intézkedések

  • Repülési, utazási tilalom,
  • Határzár,
  • Intézményi bezárások,
  • Önkéntes és hatósági karanténok,
  • Kijárási tilalom,
  • Felvásárlási láz miatti ellátási zavarok,
  • … stb.

Ezek összessége – amellett, hogy kellemetlenséggel jár – gyakorlatilag a reálgazdaság szinte teljes leállását tudja eredményezni. A teljes leállás pedig veszteséggel, munkahelyek megszűnésével, hitelpiaci válsággal járhat. Minél hosszabb ideig tartanak az intézkedések, a hatások annál mélyebben fenyegetik a gazdaságot és azon keresztül az emberek mindennapi megélhetését.

Kormányzati, jegybanki „all in” a járvány hatásai ellen

A fentiek miatt mind nemzetállami, mind szövetségi szinteken felismerték, hogy a gazdaság megroppanna ez alatt a súly alatt. Ezt erősítette meg a tőkepiacokon februártól tapasztal több lépcsős „vérengzés”, amely a 2008-as válságnál is komolyabb eséseket produkált a piacokon.

Nemzetállami lépések

Gyakorlatilag minden uniós állam, köztük Magyarország is hozott és folyamatosan tervez újabb és újabb lépéseket. Ebbe a körbe tartozott itthon a lakossági és üzleti hitelállomány törlesztési kötelezettségének moratóriuma 2020 teljes egészére, egyes ágazatokban és általánosságban a munkaerőmegtartás elősegítését segítő intézkedések, adó illetve illeték halasztási lehetőségek sora. Ezek mellett valószínűleg az élénkítő, gazdaság újraindító lépések java valószínűleg még hátra van. Ehhez eléletileg a kormánynak rendelkezésére állnak az eszközök.

Szövetségi bankok – FED, EKB – valódi „all in”

A FED tette meg az első komoly lépést, amikor (2008 óta először) rendkívüli kamatcsökkentést hajtott végre március elején, illetve 700milliárd dolláros állampapír és jelzáloglevél felvásárlási programot (mennyiségi lazítás / Quantitative Easing /QE) is indított. Az EKB kamatot már nemigen tud csökkenteni, de szintén bejelentett egy 700milliárd eurós laztási programot, a koronavírus járvány hatásainak enyhítésére.

Március 23-án pedig – érezvén, hogy a járvány most fog még csak igazán betörni Amerikába – a FED bejelentette a valódi „all in”-t. Magyarul immár nincs felső határa az amerikai pénznyomtatásnak. Annyi pénzt öntenek a gazdaságra, amennyi szükséges a gazdaság talpon maradásához.

A nemzetállami intézkedések és a szövetségi bankok akaratának kezd látszani a részvénypiacokon is az eredménye. Bízunk benne, hogy Európa többi országában és az USA-ban – a korábbi államok tapasztalatait felhasználva – már időben le tudják lassítani a járvány terjedését. Akár így lesz, akár egy gyorsabb és fájdalmasabb kifutás lesz tapasztalható, a pénzügyi beavatkozások nem fogják hagyni összeroskadni a gazdaságot. Minden résztvevő a gyors regenerálódásban érdekelt.

Hogy mindez – ti. a korlátlan pénznyomtatás, és az államok még nagyobb eladósodottsága – hosszabb távon milyen következményekkel fog járni, kérdéses. Mindenesetre nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy a világvége újfent elmarad.

Amennyiben szeretnél részesedni a gazdaság újraindításakor generálódó növekedéséből, várunk szeretettel egy díj- és kötelezettség mentes konzultációra, ahol kölcsönösen megismerhetjük egymást, megvizsgálhatjuk, hogy tudunk-e együtt dolgozni vagyonod gyarapításán. Jelentkezni az alábbi űrlapon tudsz egy ilyen beszélgetésre, amely tekintettel a koronavírus járványra nem csak személyes, hanem Skype, Messenger beszélgetés is lehet.

 

 

 

Összegzés
All in a koronavírus járvány ellen
Bejegyzés címe
All in a koronavírus járvány ellen
Rövid leírás
A koronavírus járvány terjedéséről, gazdasági és tőkepiaci hatásairól sokat beszéltünk már. Ebből rendkívül szomorú kép tárulhat eléd a jövővel kapcsolatban. Nincs ok azonban a világvégét várni, mert mint általában, most is oda kell biggyesztenünk minden vészjósló mondat végére, hogy "de"...
Szerző
Közzétette
HozamInfo
2020-03-27T12:52:11+01:002020 március 27.|Tags: , , , , |0 Comments

Leave A Comment